A Scandal (japán kiejtés: [sɯ̥kjandaɽɯ͡β̞], ’Botrány’; stilizálva SCANDAL) japán pop-rock-együttes, amelyet 2006. augusztus 21-én, Oszakában alapított Ono Haruna ritmusgitáros, Szaszazaki Mami szólógitáros, Ogava Tomomi basszusgitáros és Szuzuki Rina dobos. 2008-ban egyetlen független kiadós kislemezzel meghívásokat kaptak Amerikába, Európába és Ázsiába is. 2008 áprilisában az Epic Records kiadóval szerződtek, a mainstream sikert a 2009 októberében megjelent első, Best Scandal című stúdióalbumukkal érték el. A lemezzel az ötödik helyen mutatkoztak be az Oricon eladási listáján, amire egyetlen hangszeres lányegyüttes sem volt képes 2002 óta, valamint jelölték őket a legjobb új előadónak járó díjra az 51. Japan Record Awardson.
Második nagylemezük, a Temptation Box 2010-ben jelent meg; megismételte az előző lemez kereskedelmi sikerét, sőt azt valamivel túl is teljesítette; először érték el egy hivatalos slágerlista csúcsát, amikor a Taijó to kimi ga egaku Story kislemez a hongkongi J-pop-lista élére állt, a növekvő népszerűségüknek hála pedig saját televíziós sorozatuk és szinkronszínészi munkák révén a szórakoztatóipar egyéb válfajaiba is belekóstolhattak. Harmadik stúdióalbumukat 2011-ben adták ki, s bár a korábbi lemezekhez képest erősebbek benne a poposabbra vett elemek, azonban a kasszáknál mégis hasonlóan teljesített, mint elődei. Negyedik nagylemezükkel, a 2012-ben megjelent Queens Are Trumps: Kirifuda va Queennel új rekordot állítottak fel, mivel az a negyedik helyezést érte el az Oriconon, mivel korábban egyetlen női együttesnek sem sikerült, hogy az első négy nagylemezük mindegyike a legjobb ötben mutatkozzon be a japán eladási listán. Következő stúdióalbumaikkal, a 2013-as Standarddal, a 2014-es Hello Worlddel, a 2016-os Yellow-val, a 2018-as Honeyvel és a 2020-as Kiss from the Darkness-szel tovább javítottak saját rekordjukon.
Bevallásuk szerint ők játsszák a „legerőteljesebb lányos japán pop-rock” zenét. Onón, a frontemberen kívül a többi három lány is énekel a dalok többségében. Kezdeti középiskolás imázsukat, amely a blézeres iskolai egyenruhához hasonló formaruhákat és azokhoz illő bakancsokat jelentett, a Baby Action című albumuktól levetették. Dalszövegeiket rendszerint saját maguk írják, a 2014 decemberében megjelent Hello World című stúdióalbummal irányt váltottak, hiszen a lemezen szereplő legtöbb szám zenéjét is ők szerezték.
A zenekar a Zone feloszlása és az idolzene egyre növekvő népszerűsége miatt olyan piaci időszakban alakult, amikor egyetlen japán hangszeres lányegyüttes sem volt, mely a saját szerzésű dalaival képes lett volna kereskedelmi sikereket elérni. A Scandal néhány év leforgása alatt az ország egyik legnagyobb együttesévé nőtte ki magát, ahol egy platina- és két aranylemezük is van, illetve az animékben hallható számaiknak és a tengerentúli fellépéseiknek köszönhetően a szigetország egyik nemzetközileg legnépszerűbb, számottevő külföldi rajongótáborral rendelkező zenekara lett. A japán sajtó szerint a formációnak meghatározó szerepe volt a hangszeres lányegyüttesek számának növekedésében, valamint a „női együttesek új korszakának” első számú képviselőjének, a 2000-es évek hangszeres lányegyütteseinek „úttörőinek” kiáltották ki őket.
Az együttes története 2006–07: Megalakulás és a kezdetek jobbra|bélyegkép|A kjóbasi Scandal hostess klub neontáblája, amiről az együttes a nevét kapta (2014) Az együttes alapját 2006. augusztus 2-án alapította Ono Haruna, Szaszazaki Mami, Ogava Tomomi és több meg nem nevezett tizenéves lány, amikor , a Caless ének- és tánciskola elnöke a Kitty Rights & Entertainment japán cég két éve érlelődő felkérésére júniusban javasolta a diákjaiknak, hogy tanuljanak meg valamilyen hangszeren játszani, hogy két éven belül debütálhassanak egy nagykiadónál. A vállalat a Zone 2005-ös feloszlása és az idolzene egyre növekvő népszerűsége miatti piac rést akarta kiaknázni, melyben egyetlen csupalány együttes sem volt képes úgy kereskedelmi sikereket elérni, hogy a dalaikat hangszerrel kísérni is tudják. Habár Szaszazakin kívül mindannyian a táncosként, énekesként vagy divatmodellként látták a jövőjüket, ennek ellenére tíz diák mégis jelentkezett. Augusztus 12-re már csak hárman maradtak, a többiek abbahagyták a hangszeren való zenélést. Ono és Ogava a gitár mellett döntött, Szaszazakit pedig arra osztották be, annak ellenére, hogy tudott dobolni.
Ogava később áttért a basszusgitárra, mivel elmondása szerint azon könnyebb leszorítani a húrokat, és a gitáron a kettővel több húr miatt egyébként is képtelen volt megtanulni zenélni. Ugyan a választott hangszerükön egyikük sem tudott játszani, ám Onónak és Szaszazakinak már volt zenei tapasztalata. Előbbinek 2005-ben jelent meg egy gospel-lemeze, amelyen öt csoporttársával énekel a tagjaként,Caless Kid’s Choir Gospel CD Vol. 2 kiskönyv, Caless (2005) míg utóbbi 2003-ban kezdett dobolni, majd 2004-ben csatlakozott iskolatársa együtteséhez. Szuzuki Rina, a Caless új diákja körülbelül egy héttel a zenekar megalapítása előtt, augusztus 15-én a helyi obonon fogott először dobverőt a kezében. Ugyanolyan borzasztóan játszott, hogy még a tanárai is azt mondták: hagyja abba a zenélést. Azonban augusztus 21-én, 15. születésnapján az erőfeszítéseinek értékeléseként mégis megengedték, hogy csatlakozzon a másik három lányhoz, így hivatalosan is létrehozva az együttest. Szuzuki dobos lett annak ellenére, hogy hároméves kora óta zongorázik és a középiskolában gitározott is, valamint ő is gitározni szeretett volna.
A tánciskolában senki sem akart nekik segíteni megtanulni a hangszereiken játszani, mivel azt akarták, hogy valóban megszeressék a hangszereiket, a társaikat, illetve az együttest. Ennek okán kezdetben vajmi keveset fejlődött a tudásuk, a táncolásra sem maradt idejük, így kezdték megbánni, hogy belevágtak a zenélésbe. Egyikük sem gondolta, hogy az együttes valaha is túl fog mutatni az intézményen, hogy valóban debütálni fognak. 1–2 hónappal a zenekar alapítása után, miután a kiadó emberei leteremtették őket eszméltek rá, hogy a cégnek komoly terve van velük, addig egyikük sem gondolta komolyan a zenélést. Mivel Ono és Szuzuki profi szinten szeretett volna táncolni és énekelni, ezért a zenélés miatt úgy érezték, hogy az addig derűs sorsuk hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Hamar ráeszméltek azonban arra, hogy a hangszereken való zenélés is az önkifejezés egy módja, így egyre inkább elkezdtek érdeklődni a hangszerek iránt. Szuzuki nehezen jött bele a dobolásba, emiatt önbizalomhiányban szenvedett és alsóbbrendűnek érezte magát, ezért többször is komolyan megfontolta, hogy kilép az együttesből. Társai ezt nem így látták; végül Szuzuki erős akarata rázta egybe a zenekart. Ogava a Hjógo, Szuzuki a Nara, míg Ono és Szaszazaki az Aicsi prefektúrában lakott, így másfél éven keresztül hétvégenként a Caless oszakai épületébe utaztak, ahol napi tíz-tizenkét órát gyakoroltak, míg az iskolai nyári szünetekben kéthetes edzőtáborokat tartottak a Kitty itói stúdiójában.
Augusztus 28-án hirtelen nevet kellett választaniuk, mivel másnapra fellépést kaptak egy koncertterembe. A kjóbasi épület, melyben az egyik gyakorlásra használt stúdiójuk volt, több hostess klubnak is helyet adott, ezek közül választották ki a legnagyobb cégtáblával rendelkező és legforgalmasabb klubot, így augusztus 29-én lett a zenekar hivatalos neve, katakanás alakban írva. Az egyéb nevek között további klubnevek is felmerültek, így a , a , a , a vagy a is, utóbbi címen egy gerillakoncertet is adtak 2013-ban. Ugyanazon napon, alig egy hét gyakorlás után először léphettek fel színpadon, amikor a Caless által szervezett Heavy Rhythm rendezvény nyitózenekara voltak az oszakai Namba Hatch koncertteremben. Egyetlen dalt, a Sadistic Mika Band című szerzeményét adták elő.
Fellépésük rosszabb nem is lehetett volna: Ono nem tudott egyszerre gitározni és énekelni, Szaszazaki, mivel korábban állva még sosem gitározott, ezért természetellenes módon megpróbálta úgy tartani hangszerét, mint ahogy azt ülve tenné, illetve a dal vége felé az egyik gitárhúrját is elszakította, Szuzukinak pedig a dal közben kirepült a dobverő a kezéből, tartalék ütő híján pedig a szám közben, posztját elhagyva kezdte keresni. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem voltak képesek a hangszereiken játszani, 2006. október 21-én mégis képzési szerződést írtak alá a Kittyvel, mivel a cég emberei egy évre előretekintve ígéretesnek látták az együttest. Nem sokkal ez után az oszakai kastélyparkban – a helyi amatőr előadók kedvelt fellépőhelyén – zenéltek hétvégenként. Eleinte ezek a 30 perces előadások teljes összevisszaságban zajlottak, semmiképpen sem lehetett őket rendes koncerteknek nevezni. Mivel kezdetben senki sem állt meg meghallgatni őket, vagy éppen akkor adtak koncertet, amikor senki sem volt ott, ezért kézzel készített szórólapokkal reklámozták magukat, így az idő előrehaladtával egy-egy ilyen fellépés alkalmával rendszerint több mint száz néző jelent meg. Olyan, végül meg nem jelent saját számokat játszottak, mint az vagy a Sakura, de gyakran dolgozták fel az éppen az Osaka-jo Hallban fellépő profi zenészek dalait az aréna előtt. Az idő múlásával oszakai és kiotói klubokba, koncerttermekbe kaptak felkéréseket. Növekvő hírnevüknek köszönhetően 2007 augusztusában meghívták őket a rangos Club Asia sibujai klubba, ahol több lemezkiadó ügynöke is jelen volt. Ez volt a Scandal első fellépése Tokióban, és az első a Kanszai régión kívül. Néhány hónap múlva elkezdték a később a névjegyükké váló japán iskoláslányok blézeres egyenruháját mintázó ruhadarabokat viselni, első televízióban is közvetített fellépésükön, az Amerikamura TV újévköszöntő műsorában is ebben jelentek meg.
2008: Független kiadós lemezek jobbra|bélyegkép|A Scandal autogramosztás közben az amerikai koncertkörútjuk egyik állomásán (2008) 2008-ban a Scandal immár latin verzális betűkkel írt néven három független kiadós kislemezt készített el, ezek mindegyike kizárólag a Tower Records üzleteiben volt elérhető. Első kislemezük, a Space Ranger 2008. március 3-án jelent meg és a KBS Kyoto Tokoton! Kio no Sports hírműsorának zárófőcím dalaként is felcsendült. Annak ellenére, hogy a lemezből nyomott 1000 példány mindössze 40%-át tudták értékesíteni Japánban, (előfizetés szükséges) azonban az így is a második helyezést érte el a Tower Records heti független kiadós eladási listáján és az együttes 2008-as nemzetközi koncertjein is nagy sikerrel árulták. A következő hónapokban két újabb kislemezük jelent meg Koi mojó és Kageró címen, mindkettő az első helyet érte el a Tower Records heti független kiadós kislemezlistáján. A Koi mojót 2008. április 16. és április 22. között a „hét dalának” választották a japán iTunes Store-on, illetve a május 31-én bemutatott című független film főcímdalául is hallható volt.
A Kitty különleges módon, egy tizenkét epizódos animestílusú flash-sorozattal népszerűsítette a zenekart, amelyre később a Seattle-i Sakura-Con animetalálkozó vezetősége is felfigyelt, így az együttes nem sokkal az első kislemezük megjelenése után elhagyta Japánt, hogy megtartsák első turnéjukat a Japan Nite US Tour 2008 keretén belül. A koncertsorozat során a tervek szerint hét nagyvárosban, így Cambridge-ben, Chicagóban, Denverben, Los Angelesben, New Yorkban, San Fransiscóban és Seattle-ben léptek volna fel, azonban a denveri koncertet le kellett mondaniuk, mivel Ogava elveszítette az útlevelét. A turnét követően a Sakura-Conon is felléptek, a hét fellépésen összesítve 7000 néző vett részt. A különböző technikai problémák mellett az első koncertek alatt az együttes képtelen volt szórakoztatni a közönséget, így feljegyzéseket vezettek arról, hogy miként lehetne javítani a fellépéseik hangulatán, utolsó amerikai koncertjükön az együttes története során először követelte őket vissza a közönség a színpadra. A koncertsorozat alkalmával nyílt először lehetőségük nagyobb közönség előtt fellépni, az, hogy teljesen idegen nézőközönségnek koncerteztek önbizalmat adott nekik a későbbi japán előadásaikra.