jobbra|bélyegkép|Latinovits Zoltán szaval A versmondás, az irodalmi alkotások (versek, időnként prózai művek) művészi, élőszóbeli (akusztikai) megjelenítése, előadása; olyan primer és szekunder alkotás (produktív, illetve reproduktív), művészeti tevékenység egyszerre, amelyet egyrészt a vers tartalma, szövege, másrészt az előadó (versmondó, szavaló) egyénisége, habitusa, világlátása, gondolkodásmódja és tehetsége – olvasata –, határoz meg. A versmondó a nyelvtani és szövegejtési szabályokhoz igazodva közvetíti, (reprodukálja) a költő gondolatát, a vers tartalmát, azt az érzést keltve, mintha a vers – a versben meglévő gondolat – a költői eszközök (képek, rím, ritmus stb.) segítségével, itt és most születne meg, amely egyben saját élménye és olvasata a versmondónak. A versmondás más elnevezéssel szavalás (latinul declamatio), versek, költemények művészi igényű előadását jelenti, amely sajátos, többcsatornás művészi kommunikáció. Megtalálható más nemzeti kultúrákban is, de Magyarországon különösen jelentős.
Története Feltehetően a költészet volt az irodalom legkorábbi formája: az egyes kultúrákban ma is jelentős szerepük van a nemzedékről nemzedékre szájhagyomány útján öröklődő mítoszoknak, genealógiáknak, jogi vagy erkölcsi útmutatást adó szabálygyűjteményeknek, melyek a megjegyzésüket segítendő, verses formában álltak össze.
A szavalás a 19. század első felében iskolai-retorikai gyakorlat, a szónoklat művészetének előiskolája volt. Önálló művészeti ágként a reformkorban alakult ki. Az első hivatásos versmondók a nemzeti színjátszás nagy alakjai voltak. A 19. század és 20. század fordulóját követő időszakban vált igazán jelentőssé.
Versmondó magyar költők Pilinszky JánosPilinszky János szavalja "Utószó" című versét Nagy LászlóNagy László szavalja "Ki viszi át a szerelmet" című versét Weöres SándorWeöres Sándor szavalja "Merülö Szaturnusz (T. S. Elliot emlékének)" című versét Jónás TamásJónás Tamás szavalja "Nagy szerelmes vers" című versét Tóth KrisztinaTóth Krisztina szavalja "Idegen test", "Notesz' és a 'Kutya' című versét
Híres magyar versmondó színészek jobbra|bélyegkép|Gálffi László jobbra|bélyegkép|Bánffy György Madaras JózsefMadaras József szaval, József Attila: Mama Papp János Papp Zoltán Timár JózsefTimár József szaval, Vörösmarty Mihály: Szózat Mádi Szabó GáborMádi Szabó Gábor szaval, Füst Milán: A magyarokhoz Kaszás AttilaKaszás Attila szaval, József Attila: A Dunánál Huszti PéterHuszti Péter szaval, Vajda János: Húsz év múlva Darvas IvánDarvas Iván szaval, Kölcsey Ferenc: Himnusz Domján EditDomján Edit szaval, József Attila: Tél Helyey LászlóHelyey László szaval, Radnóti Miklós: Virágének Szabó GyulaSzabó Gyula szaval, Vörösmarty Mihály: Szózat Bánffy GyörgyBánffy György szaval, Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség Kállai FerencKállai Ferenc szaval, Ady Endre: Biztató a szerelemhez Gáti JózsefGáti József szaval, Radnóti Miklós: Második Ecloga Gáti OszkárGáti Oszkár szaval, Szabó Lőrinc: Semmiért egészen Illyés KingaIllyés Kinga szaval, Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal Hegedűs D. GézaHegedűs D. Géza szaval, Nagy László: Anyakép Berek KatiBerek Katalin szaval, Berek Katalin szaval, Nagy László: Rege Jancsó AdrienneJancsó Adrienne szaval, Jékely Zoltán: Egy fiúcskához Bitskey TiborBitskey Tibor szaval, József Attila: Március Latinovits ZoltánLatinovits Zoltán szaval, József Attila: Eszmélet Ascher Oszkár Cserhalmi GyörgyCserhalmi György szaval, Radnóti Miklós: Októberi erdő Mensáros LászlóMensáros László szaval, Berzsenyi Dániel: A közelítő tél Sinkovits ImreSinkovits Imre: szaval, Arany János Walesi bárdok Turek MiklósTurek Miklós szaval, Petőfi Sándor: Magyar vagyok Gálffi LászlóGálffi László szaval, Lászlóffy Aladár: Provincializmus Szeleczky ZitaSzeleczky Zita szaval, Remenyik Sándor: Mindhalálig Sztankay IstvánSztankay István szaval, Csokonay Vitéz Mihály: A reményhez Szentpál Mónika Kézdy GyörgyKézdy György szaval, Kassák Lajos: Meditáció Beregi Oszkár Simon Jolán Havas JuditHavas Judit szaval: Kemény István: Néhány jellegzetes hold Cseke PéterCseke Péter szaval, Reményik Sándor: Csendes csodák Lutter Imre
Amatőr versmondók Szokolay Zoltán szaval, Domonkos István: Kormányeltörésben Nagy Versmondás és konferencia - Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Jegyzetek
Források
Kiss László: Az életre keltett vers – a versmondás, krater.hu Kosztolányi Dezső - Szavalás, Nyugat 1926. 6. szám, epa.oszk.hu Karinthy Frigyes - Vers és szavalás, Nyugat 1909. 10-11. szám, epa.oszk.hu
Irodalom Hegedüs Géza: A költői mesterség - Bevezetés a magyar verstanba, Fapadoskönyv Kiadó, Budapest, 2010, Kapcsolódó szócikkek Költészet Időmértékes verselés Ütemhangsúlyos verselés Slam poetry
További információk Magyar Versmondók Egyesülete, vers.hu Versmondó folyóirat Versrádió Kaleidoszkóp VersFesztivál Magyar Versmondásért Alapítvány - Verset mondani, versmondas.hu Magyar színháztörténet - Versmondás és színészet, mek.oszk.hu Vers, mondás, személyiség A szép magyar beszédért, csekepeter.hu Józsa István: A ritmikus versmondás szerepe, tani-tani.info
Kategória:Előadó-művészet