Jüan Si-kaj (hagyományos kínai: 袁世凱, egyszerűsített kínai: 袁世凯, pinjin: Yuán Shìkǎi, 1859. szeptember 16. – 1916. június 6.) kínai politikus, katona és önjelölt császár. Gyakran nevezték Kína „erős emberének” is, a korabeli nagyhatalmak véleménye alapján. Igen nagy hatalmú tábornok volt Kínában a 20. század elején, mivel a jól felszerelt, modern északi parancsnokává nevezték ki 1895-ben. A -udvar híveként részt vett 1898-as száznapos reformjában is, ám a reformtörekvések végül miatta buktak el, hiszen a konzervatív oldalára állt, és értesítette őt a császár terveiről. A dinasztia végnapjaiban, a vucsangi felkelés után miniszterelnökké nevezték ki, ekkor tárgyalást kezdett a lázadókkal és megegyezett velük. A lemondatásáért cserébe megkapta az elnöki pozíciót től.
Hatalmának erősödése azt jelentette, hogy Kína folyamatosan haladt egy újabb császárság irányába. Mivel az időközben megtartott választások után úgy tűnt, hogy a forradalmi jelöltje, lesz a miniszterelnök, és ő jelentősen megnyirbálja majd elnöki jogköreit, ezért 1913 tavaszán merényletet hajtatott végre a politikus ellen. Erre lázadás tört ki a déli tartományokban, azonban csapatai két hónap alatt vérbe fojtották a megmozdulásokat. Ezzel politikai pozíciója is megszilárdult, és október 6-án az ország elnökévé választották. 1914 januárjában feloszlatta a nemzetgyűlést, majd 1914 decemberében személyesen mutatott be áldozatot az Ég Urának, ami a monarchia visszaállításának egyértelmű jele volt. a nép akaratára hivatkozva december 11-én bejelentette a császárság visszaállítását, ám ekkor az egész országban lázongások törtek ki. Azért, hogy a polgárháborút elkerülje, 1916. március 22-én lemondott, majd nem sokra rá, június 6-án meghalt agyvérzésben.
Élete Fiatalkora 1859. szeptember 16-án született a Hunan tartománybeli városában a Tajping-felkelés idején. Anyai nagyapja, apja és testvérei a császári csapatok oldalán harcoltak a háborúban. 1866-ban egyik nagybátyja fogadta örökbe, és egészen 1873-as haláláig nevelte őt. Ezután Pekingbe költözött, ahol ott lakó nagybátyjai felügyelete alatt élt. Tradicionális nevelése ellenére nem mutatott különösebb érdeklődést a tanulás és a klasszikus műveltség iránt.
Iskola helyett inkább a küzdősportok és a szórakozás kötötte le figyelmét, emiatt kétszer is megbukott az állami vizsgákon, ami pedig a hivatalnoki pozícióba kerülés alapja volt. 1880-ban végül pénzért vásárolt hivatalnoki pozíciót magának, majd belépett a hadseregbe. Katonai karrierjét a tábornoki rendfokozatot viselő nagybátyja titkáraként kezdte.John J. Mullowney. A revelation of the Chinese revolution. Fleming H. Revell (1914. január 1.). OCLC 4445793; 86. o.1882-ben Koreába vezényelték, és az elkövetkező tizenkét évet ott töltötte.
A szolgálatában bélyegkép|bal|200px| anyjával bélyegkép|bal|200px|Koreai szolgálata idején
Koreában Nagybátyja a koreai utazás előtt hirtelen meghalt, és a helyzetet kihasználva, az ő nevében eljárva lett a Koreában székelő kínai rezidens 1882-ben. Itt komoly hírnevet szerzett magának, mint diplomata, kifinomult intrikus és kiemelkedő katonai szervező. Befolyását arra használta fel, hogy megerősítse a kínai pozíciókat a Koreai-félszigeten, így minimálisra szorította vissza az orosz és japán befolyást, megakadályozta a koreai rizsexportot Japánba, valamint az ország külkapcsolatainak kiépülését a Brit Birodalommal. 1884-ben három hadosztály parancsnoka lett, majd segített a koreai királynak a testőrség megszervezésében és a határőrök kiképzésében.
December 4-én a Kapsin-incidens néven elhíresült eset során Japán támogatta a haladókat egy puccs kivitelezésében, és az elfoglalt királyi palota őrzésében a japán követségi őrök is részt vettek. Az eset során csapataival fellépett Min királyné és a konzervatívok mellett, december 6-án pedig ötezer kínai és koreai katona valamint tüzérség élén ostrom alá vette a királyi palotát, amiből a japánok elmenekültek.Putname Weale: B. L. Putnam Weale: The Fight For The Republic in China, The Eco Library, 2006, ; 2. fejezet Ezután kineveztette magát a koreai királyi család protektorává és felgyújtatta a japán követség épületét.John J. Mullowney: i. m. 89. o. A támadás kiélezte a viszonyt Kína és Japán között az elkövetkező évtizedben. A sikeres akció után elnyerte prominens udvari politikus bizalmát, akinek 1885-ben személyesen jelentett és ő hivatalosan kinevezte császári rezidenssé, így innentől Jüan képviselte a érdekeit Szöulban, a koreai királyi udvarnál.
A feladata az volt, hogy megvédje a kínai pozíciókat Koreában a japán befolyástól, és bár ez eleve lehetetlen feladatnak bizonyult, azt mindenképp elérte, hogy megfelelő elismertséget szerezzen odahaza. A koreai 1893–94-es Tonghak-lázadás idején állást foglalt a katonai beavatkozás mellett, így hozzájárult az első kínai–japán háború kitöréséhez. Mikor a japán flotta elsüllyesztette a Koreába erősítést szállító Kowshing-ot, a harcok tényleges kezdete előtt álruhában visszatért Pekingbe.
Részvétele a reformokban bélyegkép|jobb|250px| kormányzójaként 1900 környékén bélyegkép|jobb|250px| modern új hadserege
A kínai csapatok egy éven belül megsemmisítő vereséget szenvedtek a japánoktól, és ez rámutatott a katonai reformok szükségességére. Szöul parancs nélküli kiürítése miatt egy ideig kegyvesztett lett – cselekedetét a régi kínai törvények szerint halállal is lehetett volna büntetni –, de Li támogatását élvezve 1896-ra újra elnyerte az udvar bizalmát. A reformfolyamatban részt vett is, akit 1901-ben kineveztek a ben újonnan létrehozott Pejjang Hadsereg élére. Hamarosan ez lett a legerősebb és legjobban felszerelt kínai hadsereg, köszönhetően az általa bevezetett nyugati kiképzési módszereknek, szervezési eljárásoknak és a szigorú fegyelemnek. A hadsereg elhelyezkedése is kulcsfontosságú volt, hiszen a főváros közvetlen közelében állomásoztak, és emiatt jelentős szerepet játszhattak a rend fenntartásában és a dinasztia védelmében.
Az 1898-as száznapos reform idején Jüan csatlakozott , és részt vett a minisztertanács gyűlésein is. Bár látszólag a császár pártján állt, valójában egyik oldal mellett sem kötelezte el magát, kivárta az események alakulását. Ennek ellenére tájékoztatta a császárt egy készülő palotaforradalomról, aki végül és más prominens konzervatívok letartóztatására adott parancsot. kapta a feladatot, hogy tartóztassa le a császárnét és a pekingi helyőrség parancsnokát. Ő azonban, felismerve ennek reménytelenségét az utóbbiak tudomására hozta a császár terveit, így ők előbb léphettek, és szeptember 20-án a császárt vették őrizetbe.
Politikai ambíciók bélyegkép|jobbra|200px| vidéki birtokán
Az esemény után komolyan segítette karrierje alakulását, és néhány év alatt tartomány főbírójából kormányzó, majd a külügyek vezetője lett. Előtte csupán négy han ért el ilyen magas pozíciót a mandzsu udvarban. Mivel igen jó viszonyt ápolt , és sok ezüstöt adományozott neki, gyanakvó lett vele szemben. Hogy megfossza katonai hatalmától, kinevezte a külügyminiszterré és az udvari tanács tagjává. tudta, hogy ez mivel jár, és önként adta át a főparancsnoki posztját. Mivel a császárné ezzel sem tudta megtörni a hatalmát, újabb tervet eszelt ki, ám betegsége miatt ágyba kényszerült. Itt tudta meg azt, hogy el akarja mozdítani császárt a trónról, és fiából akar császárt csinálni. ezt azonban nem engedhette, így eltávolította a fővárosból, és a hadsereg több hadosztályát Pekingbe rendelte, majd kihirdette trónöröklését. Hogy valóban tervezett-e valamit, nem tudni, ám korabeli pletykák szerint az ő általa küldött gyógyszertől halt meg császár.
A császár halála után akarata szerint az alig kétéves került a császári trónra, és helyette kormányzott régensként. A halott császár testvéreként egyik első intézkedése volt, hogy megszabaduljon tól. Bár szerette volna megöletni őt, herceg a lehetséges katonai puccs miatt sikeresen megakadályozta a régenst terve végrehajtásában. Végül azzal bocsátották el t a Tiltott Városból, hogy kúrálja ki lábfájását.
Út az elnöki pozícióig bélyegkép|jobbra|190px| a frontvonalon a forradalom idején bélyegkép|jobbra|190px|Hagyományos udvari ruhában
Kényszerített visszavonulása után az elkövetkező három évet a politikától távol töltötte hunani birtokán. Csupán az 1911-es vucsangi felkelés után hívták vissza az udvarba, és kinevezték és Hunan tartományok kormányzójává, amit azonban „lábfájdalmára” hivatkozva visszautasított. Két hét múlva kinevezték a teljes szárazföldi és tengeri haderő főparancsnokává, ám ő ezt is visszautasította. Végül a régens lemondása után, 1911. november 1-jén t nevezték ki a miniszterelnöki pozícióra, és azonnal munkához látott. Megölette a 6. hadosztály alkotmányt követelő parancsnokát, és megvesztegette a kivégzett tábornokkal szimpatizáló 20. hadosztály parancsnokát. Jüan ezután tárgyalást ajánlott a déli felkelőknek, és t ba küldte tárgyalni. Mintegy gesztusként szabadon engedte az egy éve börtönbe tartott t, egyik közeli munkatársát és hívét. Jüan még novemberben felszámolta a régensséget, és hazaküldte herceget, majd hozzálátott a dinasztia elmozdításához.
Ennek oka az volt, hogy a déliek egy része hajlandónak mutatkozott nal tárgyalni, és közölték vele, hogy a lemondatása esetén átadják számára a köztársasági elnöki pozíciót is. Ezenkívül a nagyhatalmak is nagyon érdeklődtek személye iránt, baráti érzéseket tápláltak iránta, hiszen Kína erős emberét látták benne, aki képes rendet tenni az országban. A tárgyalások igen elhúzódtak a köztársaságiakkal, ám 1912 januárjában vezetésével tisztek egy csoportja ultimátumot adott át nak, amelyben felszólították, hogy döntsön az államforma felől, különben nem állnak ellen a köztársaságiak előrenyomulásának. így megüzente a Nankingban székelő köztársasági kormánynak, hogy elfogadja feltételeiket, vagyis a monarchia megszüntetését, a főváros Nankingba költöztetését és a köztársasági államforma elismerését. Bár a császári családdal egy ellene készülő merényletre hivatkozva nem érintkezett személyesen, képviselői és ügyes húzásai révén elérte, hogy az özvegy császárné beleegyezzen a lemondásba. Az egyik ilyen volt a francia forradalom során kivégzett XVI. Lajos történetének felelevenítése, ami nagyon megijesztette az özvegy császárnét. Az általa kiadatott ediktum szerint az uralkodó beleegyezett a köztársasági államformába és a népszuverenitásba, valamint megbízta őt egy teljhatalmú ideiglenes kormány alakításával és a déliekkel való megegyezéssel.
nyomására megváltoztatták az ediktum szövegét, és február 12-én újra közzétették. Ebben a császár már lemondott trónjáról, és a dinasztiát megfosztották az államigazgatás vezetésére való jogaitól, ám a császár megtarthatta címét, palotáit, és jelentős összegű köztársasági életjáradékra való ígéretet kapott. , aki eddigre magához ragadta a teljes katonai, politikai és pénzügyi hatalmat, megalakította az ideiglenes köztársasági kormányt. a megegyezés alapján február 14-én lemondott a köztársasági elnöki posztról, és t javasolta utódjának, akit másnap meg is választották a Kínai Köztársaság ideiglenes elnökévé.
Ideiglenes elnökként bélyegkép|jobbra|290px| (középen) leteszi elnöki esküjét 1912. március 10-én