A Liquid Tension Experiment az amerikai Liquid Tension Experiment debütáló albuma, mely 1998-ban jelent meg a Magna Carta kiadásában. A John Petrucci (gitár), Mike Portnoy (dob), Jordan Rudess (billentyűs hangszerek) és Tony Levin (basszusgitár, chapman stick, nagybőgő) alkotta zenekar első lemeze teljesen instrumentális zenét tartalmaz, melyen a progresszív metal és a jazz keveréke hallható. Ugyan a dalokban nagy szerepet kap a zenészek virtuozitása, ennek ellenére kerek, megjegyezhető dalok születtek, miáltal a rajongók és a kritikusok is kedvezően fogadták az albumot.

Számlista

Érdekességek A State of Grace című dal szerepelt Jordan Rudess és John Petrucci közös albumán, a 2000-ben megjelent An Evening with John Petrucci and Jordan Rudess címűn . A Paradigm Shift és az Universal Mind egyes részletei hallhatóak a Dream Theater Live at Budokan című koncertanyagán hallható Instrumedley című tételben is. A lemezen hallható dalok fő vezérmotívumait már előre megírták, ezért Levin a többiekkel ellentétben mindenképpen szeretett volna rögzíteni egy spontán dzsemmelést. Így született meg a több, mint 28 perces, többtételes Three Minute Warning, mely teljes egészében improvizációkat tartalmaz. A CD hátsó borítóján szöveg figyelmezteti a hallgatót, hogy abban az esetben ha valaki türelmetlen, vagy nem nyitott az extrém zenei megoldásokra, akkor a Three Minute Warning kezdete előtt kapcsolja ki a lejátszót. Az Universal Mind egyes billentyűs momentumait Ruddess gyakran beépítette saját szólójába is a Dream Theater koncerteken. Az Universal Mind című dalban Ruddess a Heart and Soul című dalt is megidézi , de emellett az Entry Of The Gladiators című katonai indulóból is hallhatóak részletek. A Chris and Kevin's Excellent Adventure című dal a közhiedelemmel ellentétben nem a korábbi Dream Theater zenészekre, Chris Collins-ra és Kevin Moore-ra utal, hanem a Bill és Ted zseniális kalandja című amerikai vígjátékra.

Közreműködők John Petrucci – gitár Mike Portnoy – dob Tony Levin – basszusgitár, chapman stick, nagybőgő Jordan Rudess – billentyűs hangszerek producer: Liquid Tension Experiment

Jegyzetek

Források Liquid Tension Experiment: Liquid Tension Experiment CD-booklet

További információk

Kategória:1998 nagylemezei