Molnos Lajos, álnevei: Korondi Lajos, Székely Lajos, Tamy Lajos (Budapest, 1941. december 1. –) magyar költő, újságíró, politikus.

Életútja

Földműves családja falujában, Korondon nevelkedett, középiskolát Székelyudvarhelyen végzett (1960), a Babeș-Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1966). Egyetemi társaival, Farkas Árpáddal, Király Lászlóval, Magyari Lajossal együtt lépett fel a Forrás-nemzedék második hullámában, három éven át a Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke.

Tanári pályáját a Bihar megyei Éradonyban kezdte (1966-68), Ottományban iskolaigazgató (1968-69), majd újságíró a Hargitánál Csíkszeredában; később Kolozsvárra kerülve az Igazság, majd az Utunk belső munkatársa.

Az 1989 decemberében a meginduló kolozsvári Szabadsághoz csatlakozott, s annak keretében a hetenként megjelenő RMDSZ-mellékletet, az Erdélyi Híradót szerkesztette és főszerkesztője lett az 1990-ben újjáinduló Unitárius Közlönynek. 1992-ben ifjúsági lapot indított Tini-koktél címen, s ő szerkesztette a Diákabrak c. ifjúsági magazint is. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke (1993).

Költői munkássága

Költőként már középiskolás korában jelentkezett a Pionírban (1956), majd az Ifjúmunkásnál (1959). Gyermekverseit a Napsugár, kritikáit, jegyzeteit és riportjait az Igazság, Dolgozó Nő, Előre közölte. A Vitorla-ének c. antológiában (1967) verseivel szerepelt. Költői magatartásformája sokszor bánatos, mélyről jövő keserűség fojtogatja. Megtalált ősz c. verseskötetének ismertetésében Márki Zoltán megállapítja, hogy "...az a táj, amelyet a legszeretőbb beszéddel idéz, amely folytonosan ott lebeg a szeme előtt: a gyermek- és ifjúkor vidéke, az álomba merült múlt, szépségekkel és buzdításokkal".

Díjai, kitüntetései Magyar Arany Érdemkereszt (2021)

Kötetei

Csigahívogató (gyermekversek, Bukarest, 1967) Szoborfaragó (versek, Forrás, Bukarest, 1969) Hazatérések (versek, Bukarest. 1978) Udvaromban vén diófa (gyermekversek, Bukarest, 1979) Megtalált ősz (versek, Kolozsvár, 1981) A megérkezés (versek, Bukarest, 1986) Melyik nap a péntek? (karcolatok, elbeszélések, Bukarest, 1987) Akkor én, Alajos (gyermekversek, Bukarest, 1990)

Szerkesztéseiből

Pohárnyi fény : Un pahar cu lumina. Kolozsvár : Tinivár Könyvkiadó, 2005. (Magyar és román nyelvű antológia, 68 magyar és román költő verseit tartalmazza).

Irodalom

Király László: Két lírikus a "regényes" évből. Utunk, 1970/7. Kovács János: Receptológia. A Hét, 1976/12; újraközölve Kétség és bizonyosság. 1981. 390-93. Gálfalvi György: Molnos Lajos interjú. Közli Marad a láz? 1977. 81-87. Márki Zoltán: A szülőföld hívásai. Előre, 1982. január 20.

Források

Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Molnos Lajos lásd 415. p. 

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Romániai magyar politikusok Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kolozsváriak Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei