Abd ar-Rahmán Muhammad Árif عبد الرحمن عارف, ejtsd [ʿAbd ar-Raḥman ʿĀrif], teljes nevén Abd ar-Rahmán Muhammad Árif al-Dzsumájli; الرحمن محمد عارف الجميلي (* Bagdad, 1916 – Ammán, Jordánia, 2007. augusztus 24.), iraki katonatiszt, politikus, az al-Dzsumájli klán tagja, 1966–1968 között az Iraki Köztársaság elnöke, emellett 1967-ben rövid ideig Irak miniszterelnöke is. Elődjének, Abd asz-Szalám Árif korábbi köztársasági elnöknek testvérbátyja. Nevének egyéb, a sajtóban előforduló írásmódjai: Abdel Rahman Aref, Abdul Rahman Aref.
Életpályája Ifjúkora Abd ar-Rahmán Muhammad Árif (Aref) 1916-ban született Bagdadban, amely ekkor az Oszmán Birodalom Bagdadi vilajetjének székhelye volt. 1918-tól Mezopotámia a Brit Birodalom mandátumterületéhez tartozott, majd 1932-től a britek által függetlennek elismert (de valójában brit felügyelet alatt álló) Iraki Királysággá vált. Középiskolai tanulmányainak végeztével az ifjú Árif 20 éves korában, 1936-ban jelentkezett a britek által vezetett bagdadi katonai főiskolára (Baghdad Military College), majd az iraki királyi hadsereg tisztjeként szolgált. A Rasíd Áli al-Gajláni miniszterelnök által vezetett 1941-es németbarát államcsínyben, a „Rasíd Áli-puccsban” való részvételéről nincs információ. Nála öt évvel fiatalabb öccse, Abd asz-Szalám Árif (1921–1966) ugyancsak a katonatiszti pályára lépett.
Az 1958-as forradalom Az iraki királyi hadsereg fiatal tisztjeiből verbuválódott a ún. „Szabad Tisztek” csoportja, amely összeesküvést szőt a monarchia megdöntésére.Lásd: Abdel Rahman Aref, Munzinger-Archiv
1958. július 14-én a republikánus tisztek, Abd al-Karím Kászim (1914–1963) dandártábornoknakNeve a korabeli magyar sajtóban: Abdel Karim Kasszem. és Abd asz-Szalám Árif ezredesnek (Abd ar-Rahmán Árif öccsének) vezetésével fegyveres államcsínnyel megdöntötték a monarchiát, és kikiáltották az Iraki Köztársaságot. A forradalomban maga Abd ar-Rahmán Árif is részt vett, csapatai biztosították a Bagdadba észak felől bevezető útvonalakat. (Harcostársa, Ahmed Haszan al-Bakr ezredes, aki szinte napra pontosan egy évtizeddel később, 1968-ban ar-Rahmán Árif utódja lesz az államfői székben, ekkor a habanijai repülőteret foglalta el csapatával). „Beten wir”, Der Spiegel 1968/31. szám, 1968. július 29., p. 77-79. Online = http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-45995990.html A német Spiegel beszámolója a júliusi puccsról. Irak utolsó királyát, a hidzsázi eredetű Hásimita-házból való (Irakban idegennek tekintett) II. Fejszál királyt (1935–1958), családtagjait és miniszterelnökét, Núri asz-Szaídot (1888–1958) a katonák meggyilkolták.
Irak új miniszterelnöke, egyben hadügyminisztere Kászim tábornok lett. A köztársaság első elnöke Kászim harcostársa, Muhammad Nadzsib ar-Rubáj lett, de csak reprezentatív feladatokkal, a tényleges hatalmat Kászim birtokolta. A tábornok–miniszterelnök 1958 augusztusában kilépett a brit-orientáltságú Arab Föderációból (az ehhez való csatlakozás volt a király elleni puccs közvetlen kiváltó oka). Szovjetbarát politikát folytatott, az iraki kommunisták támogatásával, engedélyezte a pártok és szakszervezetek működését. Szakított a korábbi amerikai és brit orientációval, de nem csatlakozott az Egyiptom és Szíria pánarab beállítottságú szövetségéhez, az Egyesült Arab Köztársasághoz sem.
Abd ar-Rahmán Árif öccséből, Abd asz-Szalám Árif tábornokból miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és a haderő helyettes parancsnoka lett Kászim első kormányában. Maga Abd ar-Rahmán Árif pedig tábornoki rangban a haderő vezérkarához került, mint a páncélos erők főfelügyelője. Igyekezett távol maradni a politikától. A forradalom vezetői azonban hamarosan egymás ellen fordultak. Az Árif fivérek a konzervatív, pánarab vonal híveihez húztak, akik követelték Irak csatlakozását a Nasszer egyiptomi elnök által dominált Egyesült Arab Köztársasághoz (az EAK-hoz). Az iraki regionális pártok és a kommunisták (és maga Kászim is) elutasította a Nasszernek való alávetettséget, csak egy lazább szövetséget fogadtak volna el.
Kászim miniszterelnök már 1958. szeptember 10-én leváltotta az ifjabb (asz-Szalám) Árifot a haderő helyettes parancsnoki tisztségéből, szeptember 30-án miniszteri tisztségeiről is. 1958. októberben Abd asz-Szalám Árif és Kászim között szakításra került sor, Árif illegalitásba vonult, novemberben letartóztatták, bíróság elé állították és halálra ítélték. Egykori harcostársa, Kászim tábornok azonban 1959 februárjában megkegyelmezett neki.
A Baasz párti pánarab nasszeristák 1958-ban még támogatták a forradalmat, de 1959-re már ellene fordultak, és október 7-én merényletet kíséreltek meg Kászim ellen, amit a CIA is támogatott. Ebben a puccskísérletben részt vett Irak két későbbi elnöke is, Ahmed Haszan al-Bakr ezredes és unokaöccse, Szaddám Huszajn is, az előbbit lefokozták, utóbbi (a lövöldözésben megsebesülve) Szíriába, majd Egyiptomba menekült). Az ifjabb Árif a börtönben ismerkedett meg al-Bakrral, akiben Kászim-ellenes szövetségesre lelt.
Abd al-Rahmán Árif dandártábornok nem vett részt a szervezkedésben, de öccsének bukása az ő karrierjét is tönkretette: 1961-ben leváltották a páncélos erők éléről, és eltávolították a hadseregből. 1960. szeptember 14-én Bagdadban megalakult az OPEC. A következő évben, 1961-ben Kászim miniszterelnök megvonta a koncessziót a brit tulajdonú Iraq Petroleum Company-tól, ezzel a nemzetközi olajipar is érdekeltté vált elmozdításában.
1961 októberében Kászim meglepő módon szabadon engedte (!) az ellene szőtt összeesküvésért börtönben ülő ifjabb (asz-Szalám) Árifot, aki (kevésbé meglepő módon) sietett összepaktálni az ellenzéki Baasz Párthoz húzó katonákkal, újabb összeesküvést készítve elő.
thumb|right|180px|Öccse, Abd asz-Szalám Árif, elnök 1963–66 között. Az 1963. februári puccs 1963. február 8-án – kihasználva, hogy a Kászimhoz hű csapatok az északi-iraki Kurdisztánban harcoltak – az ifjabb (asz-Szalám) Árif vezetésével nacionalista tisztek és a Baasz-párthoz hű milicisták, köztük al-Bakr exezredes sikeres puccsot hajtottak végre Bagdadban. Ar-Rubáj elnököt lemondatták (de életben hagyták), Kászim tábornok-miniszterelnököt viszont február 9-én kivégezték. Irak új elnöke Abd asz-Szalám Árif lett, miniszterelnöke Ahmed Haszan al-Bakr tábornok. Abd al-Rahmán Árif, az elnök bátyjaként 1963-tól ismét visszakapta katonai rangját és magas katonai irányítói tisztségeket töltött be.
1963 márciusában Szírában is Baasz párti puccs zajlott le, újra megindultak a tárgyalások az 1961-ben felbomlott arab államszövetségnek, az Egyesült Arab Köztársaságnak újjászervezéséről,„Zweiter Versuch”, Der Spiegel 1963/17. szám, 1963. április 24., p. 70. Online = http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-45143188.html de ezek sikertelenek maradtak (főleg az államfők hatalmi féltékenysége miatt).
De éleződtek az ellentétek az iraki Baasz Párton belül is. 1963 novemberében (a Ramadán ünnep idején) Ali Szalih asz-Szádi, a párt jobboldali főtitkára konfrontálódott a párt balszárnyát irányító al-Bakr miniszterelnökkel. Az ún. „Ramadán-lázadást” kihasználva Abd asz-Szalám Árif elnök lemondatta al-Bakr-t, feloszlatta a Forradalmi Parancsnoki Tanácsot, (azaz a kormányt), tábornaggyá léptette elő magát és saját kezébe vette a kormányzást. Ő is tárgyalt Nasszer egyiptomi elnökkel a két ország vezetésének egyesítéséről, de sikertelenül.
Az ifjabb Árif elnök a bátyját, Abd ar-Rahmán Árif tábornokot saját helyettesévé és az iraki haderő vezérkari főnökévé nevezte ki. Az idősebb Árif új Köztársasági Gárdát állított fel, amelynek katonáit az Árif fivérek szülőföldjén, az al-Dzsumajla klán területén toborozták. 1965 szeptemberében ez a „családi milícia” verte le a miniszterelnökké frissen kinevezett nasszerista Árif Abd ar-Razzaknak, a légierő főparancsnokának puccskísérletét, ami erősen megrontotta Egyiptom és Irak kapcsolatát. (Ar-Razzak repülőtábornokot a puccskísérletért halálra ítélték, de elnöki kegyelmet kapott, és szabadon engedték).
Az Iraki Köztársaság elnöke bélyegkép|jobbra|180px|Abd ar-Rahmán Árif elnök 1966. április 13-án Abd asz-Szalám Árif elnök egy sivatagi helikopter-balesetben életét veszítette. Az államfői teendőket ideiglenesen a miniszterelnök, a civil Abd ar-Rahmán al-Bazzáz vette át. A polgárháború megelőzésére al-Bazzáz a Forradalmi Tanácsnak azt javasolta, hogy az elhunyt elnök bátyját, Abd ar-Rahmán Árif tábornokot ismerjék el új elnöknek.
Két napon át tartó tárgyalások során a haderő egymással rivalizáló tiszti csoportjai végül megegyeztek Abd ar-Rahmán Árif tábornok személyében, akit április 16-án kinevezték az Iraki Köztársaság ideiglenes elnökévé, egy év időtartamra. Beiktatási beszédében Árif ígéretet tett, hogy „Irak széthúzó politikai erőcsoportjait vaskézzel együtt fogja tartani, és a saját érdekükért küzdő egoista politikusokat egy demokratikus parlament keretében közös munkára fogja szorítani.” Rendkívül nehéz helyzetet örökölt: a iraki parlamentben pánarab nasszeristák, szocialista beütésű Baasz-pártiak, az Iraki Szociális Unió, az Iraki Munkáspárt, az Arab Szocialista Unió, az arab nacionalisták, továbbá a kommunisták szovjetbarát és Kína-szimpatizáns csoportjai, számtalan kisebb-nagyobb frakció küzdöttek egymással. A helyzetet bonyolította az mesterségesen kreált Irak államot alkotó etnikai, vallási és gazdasági érdekcsoportok: síiták, szunniták, keresztények, modernisták és feudális nagybirtokosok állandó harca. Árif elnök gyengének mutatkozott velük szemben. Az engedmények, amelyeket egyik csoportnak tett, a többiek dühödt tiltakozását váltották ki.
thumb|right|180px|Árif Abd ar-Razzak repülőtábornok Árif ki volt szolgáltatva a tábornokok akaratának. A nasszerista Ar-Razzak repülőtábornok (akit 1965-ös puccskísérletéért egyszer már halálra ítéltek, de aztán al-Rahmán Árif öccse, Szalám Árif, az akkori elnök elengedte), 1966 júliusában újabb puccskísérletet hajtott végre (ismét leverték, és ismét elengedték, ezúttal az idősebb Áriftól kapott elnöki kegyelmet). Árif elnök lehetőségeinek korlátait mutatta, hogy az elnöki utasítással szabadlábra jutott ar-Razzakot a haderő vezetői „biztonsági okokból” ismét őrizetbe vették anélkül, hogy Árif elnököt erről tájékoztatták volna.
Maga Árif elnök kétszer is felajánlotta lemondását a Nemzetvédelmi Tanácsnak. A széthúzó frakciók azonban egységesen felszólították, maradjon hivatalában mindaddig, amíg nem sikerül új alkotmányt kidolgozni, és annak alapján új elnököt választani. (A monarchiát megdöntő 1958-as forradalom óta az Iraki Köztársaságnak még mindig nem volt alkotmánya).
A haderő tábornokainak követelésére Abd ar-Rahmán Árif elnök 1966. augusztus 9-én leváltotta a civil al-Bazzáz miniszterelnököt, helyére Nadzsi Tálib vezérőrnagyot, a korábbi ipari, majd külügyminisztert nevezte ki. Tálib miniszterelnök katonai kormányzást vezetett be, megszakította a kurdokkal folyó béke- és autonómiatárgyalásokat, amelyeket még al-Bazzáz kezdeményezett. Sikertelenül próbált egyensúlyozni a katonai érdekcsoportok között, és 1967. május 9-én visszaadta megbízatását azzal az indoklással, hogy nem adhat több engedményt a követelőző tábornokoknak.
thumb|right|300px|Arab államfők találkozója Kairóban, 1968-ban. Balról jobbra: Bumedien algériai, al-Ataszi szíriai, Abd ar-Rahmán Árif iraki, Nasszer egyiptomi és Izmail al-Azári szudáni elnök.
A hatnapos háború és következményei 1967. május 10. és július 10. között Abd ar-Rahmán Árif elnök saját kezébe vette a miniszterelnöki teendőket. Ekkor került sor a hatnapos háborúra. 1967. június 5. – június 10. között Izrael megrohanta és elfoglalta Egyiptom, Szíria és Jordánia kulcsfontosságú területeit. Irak csapatait a Golán-fennsíkon vetették harcba, a szír és iraki parancsnokok közötti ősi hatalmi vetélkedés azonban bizalmatlanságot és katasztrófát okozott. Az idejében riasztott iraki légierő jó hatásfokkal hárította az izraeli vadászgépek támadását, a szövetséges gépeik legnagyobb részét az izraeliek gyakorlatilag a földön megsemmisítették.