A Perner GmbH passaui harangöntöde, melynek harangjai az egész világon megtalálhatók, többek között Betlehemben és Tokióban is. Hozzájuk köthető Magyarország legnagyobb harangjaiból többnek is az elkészítése.
Történet
A harangöntő cég hosszú tradícióval bíró családi vállalkozás. Az eredetileg Brixenből származó família 1701 óta önt harangokat. Az első dokumentált Perner harang Ledce városából származik. A Pilseni püspökség területén található darabot azonban az első világháború éveiben elrekvirálták.
Az öntöde 1760-ban Budweisban székel Johann Josef Pernernek köszönhetően, aki a brixeni mester sarja. Legrégebbi ma fellelhető harangja a waldsasseni bazilikában található, 1718-ban öntötte.
A pilseni vonal 1904-ben Robert Pernerrel kihalt, azonban a budweisi ág ma is öntéssel foglalkozik.
A budweisi műhelyt Rudolf Perner vette át 1928-ban apjától, és a székhelyet 1947-ben Passauba helyezte át.
Tevékenység A cég a templomtornyokat érintő összes speciális feladattal foglalkozik, így új harangok öntése és harangjátékok készítése, meglévők automatizálása és felújítása mellett fém és fa harangszékek készítése, toronyóra-számlapok, mutatók és vezérlők gyártása, ill. javítása is a profil részei. Továbbá egyedi, kímélő harangmeghajtások telepítése is a cég szolgáltatásai közé tartozik, úgymint a fa illetve fém harangjármok (tartók) készítése, kovácsoltvas harangnyelvek (ütők) előállítása.
Magyarországon
Magyarország számára leginkább római katolikus templomoknak szánt harangokat öntenek, jellemzően a második világháborúban elpusztult, esetleg megrepedt harangok pótlására.
Legelső Magyarországra szánt szállítmánya a Kismányok temploma számára 1988-ban öntött 180 kg-os volt. 1990-ben és '93-ban összesen öt harang készült a budapesti bazilika számára az öntödében, melynek hatására nem csupán itthon, hanem a környező országokban is híre ment az öntödének. A bazilika harangjainak összhangzata a Gesz0-B0-desz1-f1-asz1-b1 hangsorban szólal meg, a nagyharang az ország legnagyobb tömegű darabja. A következő években a kalocsai főszékesegyházba és a szegedi dómba is került új harang az öntödéből.
2010-ben nyílt pályázaton nyert megbízást az ország történetének legnagyobb volumenű harangtorony- és harangcsoport-rekonstrukciójára a Mátyás-templomban. Ennek során a rezgést a toronytestbe vezető fém harangszéket míves fára cserélte, a harangok a régi, hajlított vasjármok helyett új, egyenes tölgyfa jármokat kaptak. Mind a hat harang ismét a hagyományos repülőnyelves, felülütős rendszerben szólal meg. A hangzásra nézve ez igen jelentős javulást jelentett, a számítógéppel tervezett, kézzel kovácsolt harangnyelvek pedig visszaadták a harangok régi hangszépségét, melyet a háború után készített forgácsolt vas ütő kedvezőtlenül befolyásolt. Az újraöntéskor a legrégebbi, 1723-ban öntött, 887 kg-os harangot jelölték ki referenciapontnak (f1−6), ehhez igazodott a négy újonnan öntött harang (4521 kg, 1906 kg, 1514 kg, 99 kg) hangképe. A korábbi legnagyobb harang (3033 kg-os) azonban nem illeszkedett korabeli öntési pontatlansága miatt, ezért alaphangját precíziós csiszolással 7/16 félhanggal lejjebb hangolták, így a templom már teljesen egységes harangcsoporttal bír (Asz0 - [B0] - desz1 - esz1 - [f1] - asz2). A két régi harang túlzottan terhelte a tornyot kilengésével, ezért elleningák telepítése volt szükséges, melyek ellentétes irányba lendülnek a harangokkal mozgás közben, kiegyenlítve a vízszintes irányú erőket. A kész harangok végül 2011. április 23-án, húsvét éjjelén szólaltak meg először együtt.
Az öntöde 2013-ban átmenetileg leállította a harangöntést, egyik utolsó munkája Nemesnádudvar templomának tornyában található. A sikeres cégátalakítást követően 2017-ben lehetőség nyílt az öntöde családi hagyományainak folytatására.
Az azóta legjelentősebbé vált magyarországi munkájuk a győri székesegyház 2022-es teljes felújítása volt. Ennek során a régi acélszerkezet helyett egy új fa harangszéket építettek, és a meglévő 1200 kg-os harang (amelyet Szlezák László öntött 1946-ban) mellé további 6 újat öntöttek. Ezek tömege 4745 kg, 1958 kg, 1064 kg, 745 kg, 425 kg, 275 kg, ezzel a Szentháromság-nagyharang Magyarország 5. legnagyobbja lett. Az új harangok összhangzata az As0-c1-es1-f1-g1-b1-c2 hangsorban szólal meg. Az új harangokat 2022. szeptember 13-án szentelték fel, beemelésük után először november 19-én szólaltak meg együtt. A harangtechnika a Perner-cégre jellemző: megszólaltatásuk aszinkronos motorral történik, felülütős nyelvvel, felfüggesztésük egyenes fajárom, az újak esetén füles koronás kialakítással.
Jegyzetek
További információk A Perner Harangöntöde (magyar) http://www.perner.de A Bazilika harangjai A Mátyás-templom összes harangja, videófelvétel
Kategória:Németországi cégek Kategória:Harangok Kategória:A 18. században alapított cégek Kategória:Az 1700-as években alapított szervezetek