A C.A.F.B. egy 1990 óta működő budapesti rockzenekar, amely a '90-es évek punk hulláma idején vált ismertté. A műfaji besorolását illetően gyakran vitatott formáció (zenéjét gyakran independent rock1998 Rockgyémántok magazin, independent rocknak nevezi a C.A.F.B. együttest műfajnak nevezték) alapvetően a hazai punk zene egyik neves képviselőjeként van nyilvántartva. A kultikussá vált zenekar"Rovid utalas 2011-ben"1993 és 1999 között érte el legnagyobb sikereit, majd 1999-ben az utolsó alapító tag, Szakácsi Gábor távozása után átszervezett felállással folytatta tevékenységét.
Története Korai C.A.F.B. (1990–1994) Az együttes 1990-ben alakult és 1991-ben lépett először színpadra, a Barlang Művelődési Házban Szentendrén, ahonnan később rongálás és rendzavarás miatt ki lett tiltva. Az első hivatalos demó felvételeit 1992-ben rögzítette a trió, Utcastílus címmel. Ez az anyag csak 1999-ben látott napvilágot a Magyar Metal Hammer magazin által támogatott Edge Records gondozásában. A korai sikerek és folyamatos koncertezésC.A.F.B. Új Péter írásában/Népszabadság 1999. március 1. (Fekete LyukA C.A.F.B. említése a Fekete Lyuk klub kapcsán) hamar szerződéshez juttatták a C.A.F.B.-t és 1993-ban a Trottel Records megjelentette a Ne bízz senkiben! című albumukat. 1994 elején Szakácsi Gábor bevonult, hogy teljesítse kötelező katonai szolgálatát, ami a zenekar feloszlását is jelentette. A korai felállás egyik alapítója, Szita Mike Mihály, 2001-ben elhunyt.
Átmeneti időszak (1995) Miután Szakácsi visszatért katonai szolgálatából, összehozott egy ideiglenes felállást. A felállás több tagjával alakult meg később a ma igen sikeres BrainsEst magazin (Brains –C.A.F.B. nevűA Brains és a C.A.F.B. magyar formáció.(Brains)A Brains mint hc-ikon C.A.F.B., az oldal Brains részén A rövid átmeneti időszak alatt, a zenekar megjelentett egy 1992-ben a Tankcsapda együttes vendégekéntOldal a Koncert 1992 (Archív) albumról rögzített koncertfelvételt, Koncert 1992 (Archív) címmel.Az anyag a C.A.F.B. korábbi felállásával készült (Szakácsi Gábor, Szita Mihály, Oláh Immánuel).
Sikeres évek (1996–1999) Egy rövidtávú ideiglenes felállás megszűnése után, 1996 nyarán újraalakult a zenekar, az egyetlen megmaradt eredeti tag, Szakácsi Gábor vezetésével. Az ekkor csatlakozó gárda tagjai olyan zenekarokból érkeztek, mint a korábban igen népszerű Rituális RémtettekRituális Rémtettek cikk/C.A.F.B. utalásokkal vagy a Fixa Idea. Az Urbán László, Szakácsi Gábor, Sütő Lajos, Horniák Zoltán felállású C.A.F.B. 1997-ben újabb szerződéshez jutott a Premier Art Records által, akik olyan zenekarok munkáit is gondozták mint a Beatrice és a Sing Sing. A ZanzaZanza album kritika a Shock! magazinban címmel megjelent, (Producer-Németh Gábor) 1997-es keltezésű nagylemez véglegesen a Magyar rockzene történelmébe véste a C.A.F.B. nevét, amelynek sikeréhez hozzájárult az akkori években igencsak magasnak számító költségvetéssel készült Engedj be! című videóklipje is. A felvételeket 3 különböző helyszínen rögzítette a stáb, amelynek vezetője a néhai Szitányi András és a Sexepil billentyűse, Varga Gábor volt. 1998-ban egy sikertelen öngyilkossági kísérletet követően Horniák Zoltán megvált a zenekartól.Metal Hammer-2000. Később a Minden-Ható című, soron következő nagylemez felvételei után Szakácsi is távozottMinden-ható lemezkritika/Shock magazin a zenekar soraiból, amely újabb rövid szünetet jelentett a C.A.F.B. számára. Az utolsó eredeti alapító tag távozása után Sütő Lajos lépett a zenekar élére, majd Lukács Zsolt basszusgitáros csatlakozásával a C.A.F.B. újraszerveződött.
A csúcson túl (2000–2015) thumb|A C.A.F.B. 2009 körül.B-J a színpadon: Sütő Lajos, Szitás Tibor, Kováts Áron A C.A.F.B. sikeres évei után új felállással kezdte a 2000-es esztendőt. Az Egyesült Államokból távmunkában közreműködő volt-zenekarvezető Szakácsi segítségével újabb lemezt készített. Az anyag SubkontaktShock magazin interjú címmel jelent meg az Edge Records gondozásában, amelyet követően újra elcsendesült a zenekar. Ennek ellenére szerepeltek a nagyobb országos fesztiválokon és két videóklipet (Lator és Kövér nő) is rögzítettek a Subkontakt lemezhez. Az ezt követő időszakban Sütő Lajos és Urbán László főleg a Sokol 403 formációval töltöttek idejüket, így a 2004-es lemez dalait mondhatni teljes egészében Szakácsi Gábor írta, amely később az Aurora Records segítségével jelent meg, Naiv? címmel. A lemez munkálatainak idején kezdett dolgozni a Hollywood rose nevű zenekarral Lukács Zsolt, aki nem sokkal az anyag megjelenése után távozott a C.A.F.B. soraiból.
Később Szakácsi megalapította a Sledgeback együttest Seattle-ben, és az ezt követő 5 évben a C.A.F.B. nem jelentetett meg anyagot. Ebben az időszakban Urbán László dobos, a később sikeressé vált Soffi nevű pop punk formációval dolgozott, melynek Sugarpunk című nagylemeze az EMI kiadónál jelent meg. A C.A.F.B. 2009 elejére egy '80-as évek magyar alternatív dalainak feldolgozásait tartalmazó albumot készített, Szennyhullám címmel. Ezen az utóbbi lemezen olyan zenekarok dalait dolgozták fel mint a Független adó, Eta, Vidámpark, Európa kiadó, Qss, 88-as csoport, és a ZEF. 2009 végén egy különleges koncertet adott a zenekar, ahol Szakácsi Gábort is láthatta a közönség. 2010-ben Csillag-Jegy címmel új EP jelent meg. 2011 tavaszán a C.A.F.B., az Elit Osztag és az Utolsó Alkalom közösen jelentette meg az Egység, Kétség, Háromság című split lemezt, amin egymás számait dolgozták fel és a C.A.F.B. részéről felkerült három új szám a készülő albumról. 2012 elején a zenekar 6 dala megjelent az amerikai Sliver records gondozásában, a 3 of a kind című split lemez keretein belül. A lemezen a C.A.F.B. mellett a Los Angeles-beli The Generators és a Sledgeback is helyett kapott. 2013 elején csatlakozott Mogyorósi István (Pedros Amigos) szólógitáron és az új energia hatására készítettek egy Vándorcirkusz című EP-t. 2013-ban nagy sikerrel fellépett a zenekar az A38 állóhajón, a koncertről készült felvételt a Duna Tv tűzte műsorára a "Koncertek az A38-ról" sorozat keretein belül. 2014 nyarán Horniák Zoltán egyéb elfoglaltságai miatt elhagyta a zenekart.
Az újjáalakulás 2016 márciusában Szakácsi és Urbán hivatalosan visszatértek a C.A.F.B. soraiba.
Tagjai Jelenlegi tagok Sütő Lajos – basszusgitár, ének Urbán László – dob, vokál Szakácsi Gábor – ének, gitár
Korábbi tagok
Horniák Zoltán – billentyű ( 1996-1998 , 2009-2014) Kováts Áron – szólógitár (2004–2010) Lukács Zsolt – basszusgitár (1999–2004) Oláh Immánuel – dob, ének (1991–1994) Kondella Krisztian – ütős hangszerek, vokál (2005–2008) Boskó György – basszusgitár (2005–2007) Mészáros László – szólógitár (2002–2004) Hermecz Tamás – dob (1990–1991) Szita Mihály – basszusgitár, vokál (1990–1994)
Idővonal
Diszkográfia
Ne bízz senkiben! – 1993 Koncert 1992 (Archív) – 1995 Zanza – 1997 Klubbang! – 1999 Utcastílus (Archív, 1990–1992) – 1999 Minden-ható – 1999 Subkontakt – 2001 Naiv? – 2004 Szennyhullám – 2009 Csillag-Jegy EP – 2010 Egység, Kétség, Háromság – 2011 3 of a kind – 2012http://origin.cdbaby.com/cd/sledgebackthegeneratorsc Vándorcirkusz EP – 2013 EP'17 EP – 2017 C.A.F.B. – 2017 1234 EP – 2018
Válogatások Pajtás daloljunk IV. – 1993 Shock & roll – 1998 Emberek Emberekért – 2007Emberek emberekért válogatás (A 2006-os "Wonderland" című Sledgeback dal Magyar feldolgozása, "Nem adom fel".)
Videóklipek A C.A.F.B. hivatalos videóklipjei Engedj be! (1997) Álomgyár (2000) Lator (2001) Kövér nő (2001) Bérgyilkos (élő) Nő vagy, csak nő – Animáció (2006)
Videóklip jegyzetek Az Engedj be! videóklip A videóklipet 1997-ben rögzítette a C.A.F.B. több helyszínen. Az első részben az együttes a pasaréti filmgyárban dolgozott, ahol igénybe vették az ŰrgammákA C.A.F.B. az interjú hetedik kérdésében beszel az Engedj be! forgatásáról televíziós sorozat díszleteit is. A videóklip második részét, a ráckevei Savoyai-kastélyban filmezte a stáb.
Érdekességek
A zenekar nevéről A zenekar neve az angol The 4-Skins együttes egyik dalához az A.C.A.B. című igen híres skinhead szerzeményhez hasonló rövidítés. Az ős- C.A.F.B. dalaiban (Kólaivó nemzedék, Utcastílus) igen gyakran előfordulnak a korai 80-as évek Angol punk és oi! zenei műfajának jellemzői. Ennek alapján a 4-Skins dala hatással lehetett a zenekar nevének kialakulásában. Tájegységektől függően az angol nyelvterületeken értelemszerűen különbözik a kiejtés módja. Az amerikai (talán a leggyakoribb) "szí-éj-ef-bí". Kiadói és média nyomásra 1997 után az együttes nem sokat beszélt a négy betű jelentéséről.
Magazinok címlapjain Metal Hammer magazin (Magyar) No:99, 1997. november (Három részre osztva, az "Omen" és "Judas Priest" együttesekkel) Rockinform magazinRockinform magazin cimlapjan 2001 X. Évfolyam 3. szám 2001. április Rockinform magazinRockinform magazin címlapján 2004 XIII. Évfolyam 4. szám 2004. május
Jegyzetek
További információk Hivatalos C.A.F.B. oldal Lap az ős-C.A.F.B. felállásáról és történetéről C.A.F.B. történet a Punkportál oldalain Zenekari önéletrajz-C.A.F.B.-Szakácsi Gábor Az Est magazin a Brains és C.A.F.B. együttesekről röviden Rockpanoráma interjú Rimretro magazin, Szakácsi Gábor III.Muszak, benne Szakácsi Gábor C.A.F.B. biográfia C.A.F.B. eredeti nyomtatott újság cikkek és címlapok másolatai Szakácsi-kórházi kezelés 2002 C.A.F.B. dalszövegek C.A.F.B. hivatalos oldal Szakácsi Gábor két zenekara, a C.A.F.B. és az amerikai Sledgeback biográfiája a Sledgeback hivatalos oldalán (ANGOL)
Szakácsi Gábor interjú a Punkportál oldalon C.A.F.B. interjú a "Zene.hu" oldalon Egy biográfia a Zajlik.hu oldalon C.A.F.B.-Bandland.hu Utalás a M.Á.K. együttes oldalán egy turné kapcsán (A biográfia 2000 rész alatt)
Kategória:Hardcore punkegyüttesek Kategória:Magyar punkegyüttesek Kategória:1990-ben alakult együttesek