Katz Cecil (? – Nagyvárad?, 1895. szeptember 20.) magyar író, műfordító.
Élete Nagyváradi szépasszony volt, Weisz Mór ottani magánhivatalnok neje, egy budapesti nagykereskedő leánya. Szülei nem kímélték a költséget, taníttatták idegen nyelvekre, zenére, énekre. Megcsodált szépsége volt a fővárosi báloknak, a műkedvelők hangversenyein mint zongoravirtuózt tapsolták és ambíciója irodalmi sikereket is aratott. Francia, angol és olasz írók munkáit fordította a napilapok tárcáiba. Egy nagyváradi hivatalnok vette nőül, 1880 körül egész vagyont vitt hozományul fiatal férje házába. Férje azonban 1882-ben elkergette, mert megcsalta, és az egykor tisztes helyzetben levő asszony végre oda jutott, hogy csak leány nevén említették. Lassanként úgy elzüllött, hogy kikerült az utcára, majd onnan 1895-ben a nagyváradi dologházba, ahol augusztus 26-án a kötényéből csinált hurkon az ajtósarokra akasztotta föl magát. Még idejében levágták és eszméletlen, de élő állapotban a kórházba vitték, ahol szeptember 20-án meghalt.
Munkája Szegett szárnynyal. Regény. Irta: Egy asszony. Bpest, 1878. (Regényében egy előkelő asszonyt festett, aki elbukik és teljes elzüllését öngyilkossággal végzi. Az írónő nem gondolta, hogy saját regényét írja meg.)
Források
Pesti Hírlap, 1895. augusztus 29.
További információk
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:A 19. században született személyek Kategória:1895-ben elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos költők, írók