Novák Ferenc (Nagyenyed, 1931. március 27. – Budapest, 2024. augusztus 17.), közismert nevén Tata a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész. Az amszterdami Nemzetközi Táncszínház koreográfus-rendezője, 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti igazgatója. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője.
Családja
Felesége Foltin Jolán táncművész, koreográfus rendező; lánya Novák Eszter rendező, fia Novák Péter énekes, műsorvezető.
Élete Novák Ferenc a HVDSZ Bihari János Táncegyüttes megalapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2012 decemberében kilépett a Magyar Művészeti Akadémiáról.https://index.hu/belfold/2012/12/16/kilepesi_hullam_az_mma-ban/ 2023 nyarán lemondott a Magyar Táncművészek Szövetsége tiszteletbeli elnökségi tagságáról, hogy így tiltakozzon az Orbán-kormány kulturális kormányzata ellen, a magyar táncművészet doyenje azzal indokolta döntését, hogy nagyszerű társulatokat tettek működésképtelenné, illetve hogy nincs olyan kompetens személy, aki szóba állna velük.https://index.hu/kultur/2023/07/05/novak-ferenc-tata-lemond-magyar-tancmuveszek-szovetsege/
Díjai, elismerései SZOT-díj (1966) Erkel Ferenc-díj (1975) Munka Érdemrend arany fokozata (1980) Budapest Főváros tanácsa Művészeti Díj (1983) Érdemes művész (1985) Ifjúsági Díj (1987) Magyar Művészetért díj (1988) Juhász Gyula-díj (1988) Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991) Kossuth-díj (1993) Magyar Örökség díj (1999) Honvédelemért kitüntető cím I. oszt. (2000) Kölcsey Ferenc Milleniumi-díj (2001) Hazám-díj (2003) Prima díj (2003) Hevesi Sándor-díj (2003) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005) Jubileum Prima Primissima díj (2007) A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010) A Nemzet Művésze (2014) Kriterion-koszorú (2021) Magyar Szabadságért díj (2021) Budapest díszpolgára (2021) Józsefváros díszpolgára (2023)
Legjelentősebb művei Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar Menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen.
Művei a Honvéd Táncszínház számára több nemzetközi sikert hoztak, a Lúdas Matyi énekes táncjátékot a Holland Táncszínház is műsorára tűzte.
Fontos koreográfiái István, a király (rockopera, 1983) Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985) József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994) Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997) Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002)
Könyvei Székely leánytánc; Gondolat, Bp., 1963 Budapest (Néptáncosok kiskönyvtára) Két gyermektánc Weöres Sándor versekre. Gyermektánc Bartók zenéjére; NPI, Bp., 1972 (Együtteseink műsorából) Koreográfiák. Két gyermektánc Weöres Sándor versekre, gyermektánc Bartók zenéjére, három tánc gyerekeknek, somogyi kanásztánc; Múzsák, Bp., 1988 (Néptáncosok könyvtára) Korniss Péter–Novák Ferenc: Tiszta forrásból; Planétás, Bp., 1997 Elmondtam én... Novák Ferenc, Tata; összeáll. Farkas László; Planétás, Bp., 2000 A tánc az életem. Novák Ferenccel beszélget Fazekas Valéria; Kairosz, Bp., 2008 (Magyarnak lenni) Tánc, élet, varázslat. Gondolatok, küzdelmek; Hagyományok Háza, Bp., 2016
Jegyzetek
További információk
Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Nagyenyediek Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Jubileumi Prima Primissima díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Hevesi Sándor-díjasok Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Kriterion-koszorúsok Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek