Jan Vermeer van Delft (ejtése: [jan fermér fan delft]), a delfti Vermeer (Jan (Johannes) van der Meer, Delft, 1632. október – 1675. december) Rembrandt mellett a holland festészet aranykorának másik legnagyobb festője, „Észak Mona Lisájának” alkotója.
Műveit sokáig csak kortársai ismerték el, majd évszázadokig névtelenség kísérte. Csak a 19. század közepén, 1842-ben fedezte fel őt Théophile Thoré-Bürger (1807–1869) neves francia művészettörténész. A hosszú ismeretlenség miatt nem tudni pontosan, hány képet is festett: ma 32-ről állítják biztosan, hogy az ő műve, további öt kérdéses. Történelmi, allegorikus, (városáról) táj-, de leginkább zsánerképeket festett – utóbbiakon legtöbbször a középosztály életének jeleneteit megörökítve. Élete nagy részét Delftben és Hágában töltötte. Bár fénykorában el tudta tartani népes családját, élete végére teljesen elszegényedett.
Vermeer művészetére számos olyan jegy jellemző, ami megkülönbözteti őt a többi festőtől. Az egyik ilyen fontos alkotóelem Vermeer képein a színek tökéletes összhangja, azon belül is az ultramarinkék és a sárga együttes használata. A másik tipikusan Vermeerre jellemző jegy a háttér kitöltése. Vermeer számtalan tárgyat használt a képein, de a későbbiek fő jellemzője a kidolgozott háttér: egy térkép, egy festmény, egy tükör tette a képet tökéletesebbé. A térképeket különösen szerette, így a zsánerképek olyan hatást keltettek, mintha a modelljei módosak lennének, mivel egy térkép akkoriban még drága dolog volt. A háttérben látható térképeket annyira kidolgozta, hogy A festészet allegóriája (vagy Műterem) című képen még a hágai holland udvar (az Orániai-ház rezidenciája) is felismerhető.
Élete Családi háttere
Életéről kevés adatunk van, életrajzához nagyrészt közjegyzői archívumokból kutatta fel és publikálta Abraham Bredius mindazt, amit ma róla tudunk. További adatokat John Michael Montias talált 1989-ben. Életének első ismert dátuma 1632. október 31., amikor a delfti Újtemplomban megkeresztelték: a református keresztségben a Johannes nevet kapta. 12 évvel a nővére, Gertruy után született.
Apja, Reynier Jansz(oon) (van der Meer) kocsmáros, selyemszövő és műkereskedő 1591-ben született Antwerpenben, Flandriában. 1611-ben költözött Amszterdamba, ahol szövött-hurkolt textíliákkal foglalkozott. 1615-ben vette feleségül Digna Baltenst, és a család hamarosan Delftbe költözött, ahol a Baltens család is élt. A van der Meer (a tengerről való) család eredeti neve Vos („Róka”) volt, az apa 1625 és 1629 között ilyen néven (de Vliegende Vos – „A Repülő Róka”) működtetett Delftben fogadót. A fogadó és kocsma üzemeltetése mellett a textilkereskedelemmel sem hagyott fel, de 1631-ben, amikor felvették a delfti Szent Lukács Céhbe, foglalkozását műkereskedőnek jelölte meg. Az Újtemplom évkönyveiben az apa 1625-ben már a Vermeer családnévvel jelenik meg. 1641-ben (ekkor a kis Jan még csak kilencéves volt) 2700 guldenért megvásárolta a Mechelen („Malom”) fogadót. Ennek törzsvendégei a gazdagabb delfti polgárok közül kerültek ki, és ezek a társadalmi kapcsolatok valószínűleg Vermeerre is hatottak. Egy 1640-es iratból kiderült, hogy az apa olyan művészekkel állt kapcsolatban, mint Balthasar van der Ast, Pieter Steenwyck és Pieter Groenewegen. Valószínű, hogy ők keltették fel az ifjú Vermeer érdeklődését a művészetek iránt.
Tanulmányai
bélyegkép|jobbra|200px|Delft térképe 1649-ből
Nem maradtak fenn adatok arról, hogy részesült-e festői oktatásban. Csak azt lehet tudni bizonyosan, hogy 1653. december 29-én, 21 évesen már mint mestert vették fel a Szent Lukács Céhbe. A céh szabályzata alapján feltételezni lehet, hogy hat évig tanonc volt a céh egyik mesterének kezei alatt. Egyesek szerint mestere Leonaert Bramer (1594–1674) lehetett, bár a két művész stílusa között jelentős eltérések találhatók. Mások szerint a mester talán Carel Fabritius (1622–1654) volt. Dirck van Bleyswyck Beschrijvinge der Stadt Delft („Delft város bemutatása”) című művében Vermeert Fabritius „mesteri” követőjének nevezi.
Vermeer, apjához hasonlóan, műkereskedelemmel is foglalkozott, így több pénzhez jutott, mintha csak a saját alkotásaival kereskedett volna, de hivatalosan csak festő volt. Céhében kétszer is ő volt annak „hoofdman”-ja (céhmestere): 1662 és 1663 között, valamint 1670 és 1671 között.
Házassága, gyerekei
1653. április 20-án egy Delft közeli faluban, Schipluyban, Vermeer feleségül vette Catharina Bolnest, egy gazdag nő, Maria Thins lányát. Az anya ellenezte az esküvőt, mivel Vermeer apja akkoriban eléggé eladósodott, így lánya számára nem tartotta megfelelő férjnek. A másik ok, ami miatt ellenállásba ütközött, az a két család eltérő vallási hovatartozása volt: Vermeerék reformátusok voltak, míg a lány családja katolikus. Végül a katolikus Leonaert Bramer közbenjárására az anya beleegyezett a házasságba, Vermeer állítólag még a katolikus vallást is felvette, de ennek nem maradt írásos nyoma.
A család a Mechelen fogadóban lakott, majd 1672-ben, az úgynevezett pápista negyedbe költöztek, anyósa házába. A család a ház földszintjén lakott. Vermeer műhelyét a legfelső szinten rendezte be. A műhelyben volt két festőállvány, három paletta, valamint a jegyzői leltárból kiderült, hogy a képein gyakran látható súlyos tölgyfaasztal és a bőrtámlás székek is kellékként a műhelyben álltak. A családnak nem lehettek anyagi nehézségei, mert Vermeer el tudta tartani népes családját. Tizenöt gyerekük született, közülük négy nem élte túl a kisgyermekkort. 1675-ben, Vermeer halálakor tizenegy gyermeke volt életben, közülük nyolc még otthon lakott. A tizenegy gyerek a következő: Maria (kb. 1654–1713 után), Elisabeth (1657–1713 előtt), Cornelia (1659–1660), Aleydis (1660–1749), Beatrix (1661–1702 előtt), Johannes (1663–?), Gertruyd (1664–1713 után), Franciscus (kb. 1664–1708 után), Catharina (kb. 1665–1713 után), Ignatius (1672–1713) és egy ismeretlen nevű gyerek (1674–1678/80). A négy elhunyt gyermek közül az elsőt 1660. december 27-én temették el a Régi templom kertjében, majd a következő temetésekre 1661 decemberében, 1667. július 10-én és 1673. június 27-én került sor.
Beatrixnak gyermeke született, Elizabeth Catherina Hosperius (vagy Hopperius) néven, és férje bizonyosan rokonságban állt azzal a Pieter Corstiaensz Hopprusszal, aki a fogadót kiadta Vermeer apjának. Johannesről azt tudjuk, hogy 1687-ben elvett egy Maria Anna Frank nevű nőt és 1688-ban született egy fiuk, Johannes Antonius Vermeer. Franciscus (állítólag sebész volt, akárcsak Ignatius) 1690 táján házasodott össze Maria de Weevel.
Utolsó évei és halála
1672-ben egy idősebb pályatársával, Johannes Jordaensszel együtt Hágába utazott, ahol itáliai festményeket kellett felbecsülniük. A képeket is tartalmazó gyűjteményt később elárverezték és Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelemnek ajánlották megvételre. Ezen képek megvizsgálására Vermeert, Jordaenst és más művészeket kértek fel.
Vermeer átlagosan évi két képet festett, és azok árából tudta eltartani családját. Utolsó éveiben azonban vagyoni helyzete drasztikusan romlani kezdett. Az 1672-ben kirobbant holland-francia háború idején a francia csapatok gyorsan vonultak előre az Északi Tartományok északi része felé. Annak érdekében, hogy a franciák előrenyomulását megakadályozzák, a tengeri védőgátakat megnyitották, és területeket árasztottak el, köztük Maria Thins bérbe adott földjeit is. Így Vermeer nem tudott hozzájutni a családi jövedelem jelentős részét kitevő bérleti díjhoz, ráadásul a következő évtől már egyetlen képét sem tudta eladni. Kölcsönökre szorult és eladósodott. 1675-ben Amszterdamba utazott, és 1000 gulden kölcsönt vett fel egy Jacob Rombouts nevű kereskedőtől (viszonyításképpen: a halála utáni árverésen a Delft látképe 200, míg a Gyöngymérő nő 150 gulden áron kelt el).
Vermeer halála napja nem ismert pontosan, csak az, hogy 1675. december 15-én temették el a delfti Régi templom kertjébe, a családi sírboltba. Valamikor december első felében halt meg, valószínűleg infarktus vagy szélütés következtében.
Vermeer halála után Catharina nem tudta kifizetni a hitelezőket, a hágai bírósághoz fordult, hogy vegyék át vagyontárgyai felügyeletét, és örökösi jogairól lemondott. A hagyaték hivatalos gondozója Anton van Leeuwenhoek lett, aki 1677. március 15-én elárvereztette Vermeer huszonhat festményét. Ekkor Catharina tulajdonában már csak két Vermeer-kép maradt, A festőművészet és A gyöngysor. Az előbbi képet édesanyjának adta tartozásainak fejében. A képek többsége Jacob Dissius nyomdász birtokában volt 1695-ben bekövetkezett haláláig, akkor a tulajdonában levő huszonegy Vermeer-képet Amszterdamban elárverezték. 1681-ben Catharina Bredába költözött, és ott 1684-ig élt nyolc gyermekével. 1687 végén halt meg. Gyermekei gyámjául a hágai Hendrick ter Beek van Coesfeltet jelölte ki.
Művészete bélyegkép|bal|200px|Vermeer ritkán írta alá a nevét a képein, ha aláírta, ilyen formákat választott
Guarnieri szerint könnyen elképzelhető, hogy magányosan töltött gyermekkorábanNővére 12 évvel volt idősebb nála. fordult a rajz felé, mivel apja olyan szövet készítésével is foglalkozott, ami nagy rajzügyességet kívánt. Apja testvére, Anthoine kőfaragó volt, innen örökölhette Vermeer a tehetségét.
Vermeer pályája során számos témával foglalkozott. Eleinte történelmi tárgyú képeket festett, majd erkölcsi témákat érintett, közben egyet-egyet készített Delft városáról és utcáiról, amiken kívül más kültéri képet nem is festett. Vermeer leginkább női alakjait ábrázoló zsánerképeiről híres. Utolsó képei között főképp allegorikus képek találhatók.
Nagy figyelmet fordított a perspektívára. A képek alapozása után egy tűt szúrt a kép enyészpontjába, majd a tűre kötött és bekrétázott zsinórral jelölte ki pontosan az összefutó, egyenes vonalakat. A hit allegóriája című festményén szabad szemmel még mindig látható a tű helye. Igyekezett a látvány által megteremteni a tapinthatatlan, irracionális világot, ezért törekedett a tökéletességre.
Képei közül mindössze csak hármat látott el dátummal: A kerítőnő (1656), Az asztronómus (1668) és A geográfus (1669). A kerítőnő című kép azért is fontos, mert a háttérben látható egyik alak állítólag maga Vermeer. Ugyanígy nem mindig látta el szignóval a képeit. Négy olyan képe van, amelyen csak a neve kezdőbetűi szerepelnek (I.V.M.), három festményén az I.V.Meer aláírás látható (A V és az M összekötve), másik három képén ennyi áll csak: Meer. Ez utóbbiak közül kettőn az M előtt egy aprócska v található (mint a Krisztus Mária és Márta házában című festményen). Egy olyan festménye van, amin a szignó így szerepel: I. Ver-Meer. A többi képen, ahol aláírás van, a Meer név M-je fölött egy I olvasható, és a V-t az M két középső, ferde vonása adja meg. Öt képén az r mögött egy kis farkinca van. Jelenlegi tudásunk szerint Vermeer 1662-ig nem használta a monogramszerű formulát, onnantól kezdve viszont csak azt.
Képeit legtöbbször gazdag megrendelőknek festette, ezért engedhette meg magának, hogy olyan kevés festményt készítsen. Egyik patrónusa Hendrick van Buyten voltValószínűleg az a pék, akit Balthazar de Monconys delfti tartózkodása idején meglátogatott. Másik támogatója Jacob Dissius delfti nyomdász volt, akinek 1682-es hagyatéki leltárában 19 Vermeer-képet találtak. Pieter Claeszoon van Ruijven 1657 és 1675 között szintén vásárolt tőle képeket; ő egyben barátja is volt olyannyira, hogy felesége, Marie de Knuijt, végrendeletében 500 guldent hagyott Vermeerre. Három emberről tudunk még, aki még Vermeer életében vásárolt tőle képet: Diego Duarte antwerpeni bankár, Herman van Swoll amszterdami bankellenőr és a már említett Henrdick van Buyten.
Vermeer főbb stílusjegyei