Dunaföldvár (németül: Donaufeldburg) Duna-parti város a Dél-Dunántúl régióban, Tolna vármegye északkeleti csücskében, a Paksi járásban, a Fejér vármegyei Dunaújvárostól 20 kilométerre délre.
Fekvése thumb|230px|left|A Beszédes József híd A város a Dél-Dunántúlon, a Közép-Mezőföld keleti szélén, Tolna, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék hármas határán található, a Duna jobb partján, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.
Fontos közúti csomópont. Végighalad rajta észak-déli irányban a 6-os főút, amelyből itt ágazik ki Kaposvár-Nagykanizsa felé a 61-es főút és itt torkollik bele Kecskemét felől az 52-es főút; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel. Néhány fontosabb alsóbbrendű út is érinti a város területét, ilyen például a 6228-as út, amely Mezőfalván és Sárosdon át Seregélyesig vezet, összeköttetést biztosítva Székesfehérvár térsége felé is; a Németkérre vezető 6229-es út, vagy az 5111-es út, amely Bölcske és Madocsa elérését teszi lehetővé.
Vonattal a Pusztaszabolcs–Paks-vasútvonalon volt elérhető a város, de 2009-ben a vonal Mezőfalva és Paks közötti szakaszán megszűnt a személyszállítás. Korábban Solttal is összekötötte egy vasútvonal (Dunaföldvár–Solt-vasútvonal), ennek azonban már a vágányait is felszedték, helyükön 2015-ben kerékpárút létesült.
Dunaföldvár címere Kék pajzsban ezüstfolyam látszik, zöld alapon látható három vörös torony, kereszttel. A kapuzat nyitva áll, tőle jobbra egy magyar vitéz szablyát tart a kezében. Látható még a jobb oldalon egy szőlőfürt, baloldalt pedig zöld talajból egy búzakalász nőtt ki. A pajzs színei: vörös-kék.
Története
Középkor Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi oklevél Monasterium de Felduar formában, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított.A dunaföldvári Vármúzeum kiállításának tablóján, 2010. Rosner Gyula régész azonban úgy véli, hogy valószínűleg „nem ő alapította a Szent Péter tiszteletére emelt monostort 1131 és 1141 között.” Az 1199-ben kelt oklevél szövege alapján (Monasterium abbas de Feldwar) szerinte bizonyossággal annyi állítható, hogy az ekkor „Földváron álló, már ismert monostor” a bencés szerzeteseké volt, és azzal együtt ők birtokolták a földvári határt is. Rosner Gyula véleménye továbbá: „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték. A nagy javadalmakkal bíró apátság az idők folyamán lassan veszített rangjából, a 15. századra korábbi birtokait jórészt elvesztette, építményei pedig a török uralom idején teljesen elpusztultak.
Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.
A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlija Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük.i.m. Rosner Gyula. szerk.: Töttős Gábor: I. fejezet, 37. oldal.
18. század A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést.
A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett.
1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt – ún. szerződést (contractus) adott ki, amely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól. Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.
A 18. század közepén már hat, később kilenc, (1872-ben, a céhek megszüntetésekor tizenegy) céh létezett, nagy forgalmat bonyolító sóhivatal és királyi postaállomás működött. A népesség gyors ütemben nőtt, Dunaföldvár – Szekszárdot a század végén egy időre utolérve – a vármegye legnépesebb települése lett.
19. század bélyegkép|200px|bal|Dunaföldvár látképe 1864-ben Nagy jelentőségű esemény volt az itteni Duna-szakaszon az első gőzhajó megjelenése, 1830-ban. A hajóvontatást fokozatosan felváltó, rendszeres gőzhajózás a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett. Dunaföldvár kikötőjében főként gabonát és más terményeket raktak hajóra, míg Erdélyből só, a Felvidékről fenyőfa, továbbá különféle iparcikk érkezett. Később forgalma tovább nőtt, miután a folyószabályozás miatt Tolna kikötőjét megszüntették.
1831-ben, majd 1855-ben kolera tizedelte a lakosságot. 1858-ban a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztított, ennek 715 halálos áldozata volt. A szegényház, a kórház, a sóház, az 1789-ben épült ún. Nemzeti Oskola és az Öreg-templom is leégett. 1862-ben újabb tűzvész pusztított, ez kisebb kárral járt.
Az 1871-ben elfogadott ún. első községi törvény az addigi mezővárosokat, így Földvárt is a nagyközségek kategóriájába sorolta. A közigazgatás élén a bíró állt, munkáját egy helyettes, 12 esküdt és 2 jegyző segítette. Egy megyei döntés alapján a dunaföldvári járás neve megmaradt ugyan, de a járási székhely a szomszédos Paks lett.
A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. A Pusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal ma is csak Paksig vezet, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést. A vasút nem vonzott ide új iparvállalatokat. A dunántúli vasúthálózat fővonalai a Duna völgyét elkerülték, sőt kiépülésük maga után vonta a folyami teherszállítás csökkenését is. A folyó menti kisvárosok, köztük Dunaföldvár fejlődése lelassult.
A 20. század elején bélyegkép|200px|Az 1907-ben készült artézi kút (2010) A századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza (községháza), a régi emeletesre való átépítésével. 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén áll). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.
A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a községben: az 1884-ben épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt.
Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél. Az előző században a 40-et is elérte a vízimalmok száma. Az 1944-ben megrongálódott utolsó vízimalom Paksnál akadt meg, tulajdonosa Bukovits Ferenc volt.
A világháborúk éveiben 1915 áprilisában a dunaföldváriakat már súlyos drágaság sújtotta. A termő vidék miatt növekedtek az árak, ami itt jelentősen érződött. Mindent összevásárolt a lakosság és Budapestre vitte feketézni. Forster Zoltán alispánnak a lakosság a monstre népgyűlést követően pontokba szedte követeléseit. A háború előre haladtával ui. támogatásukkal segítették Földvárt a háborús károk miatt, 5000 korona készpénzt jegyeztek a paksi vöröskereszt javára is, 5000 koronát pedig a községi jegyzők árváira fordítottak.
1925-ben helyi villanytelep létesült, megkezdődött a villamosítás; az 1930-as évek elején a várost rákötötték a Tatabánya felől jövő 20 kV-os távvezetékre. Különösen fontos változást jelentett az új Duna-híd megépítése és – száz évvel az első gőzhajó megjelenése után – 1930. november 23-ai felavatása. Ezzel a helység az ország úthálózatának egyik csomópontja lett. Tíz évvel később megnyitották a hídon át vezető Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat.
A második világháború ismert hazai eseményei – előbb csak a kötelező beszolgáltatások, a mozgósítások, a légiriadók, később a zsidóság deportálása – az itteni lakosságot sem kímélték. 1944 végén a város a hídfők miatt frontvonallá változott. Alig maradt sértetlen ház, a városházát 13 bombatalálat érte. A visszavonuló német csapatok a hidat november 14-én felrobbantották. A szovjet hadsereg december 3-án foglalta el a várost, utána saját utánpótlása biztosítására pontonhidat létesített. Az újjáépített végleges hídon 1951 decemberében indult meg a közlekedés. bélyegkép|200px|A városháza 2022-ben bélyegkép|200px|A gőzmalom épülete 2010-ben
1950-től 1950-től elkezdték a városházának díszeitől történő megfosztását. Durva kőporos vakolattal látták el, több vakolattagozatot levéstek, a címer helyére vörös csillag, a saroklámpa helyére hangszóró került. Az 1952-ben megnyílt Dunaföldvári Magyar László Gimnázium a feloszlatott ferences rend államosított rendházának épületében kapott helyet. 1949 novemberében határozat született az országos jelentőségű nagyberuházás, a Sztálin Vasmű, későbbi nevén Dunai Vasmű létesítéséről a közeli Dunapentelén. Sztálinváros (ma Dunaújváros) építkezéseire és a vasműbe földváriak százai jártak át dolgozni.
Dunaföldváron a kendergyár mellett pozdorjalemez-gyár, néhány kisipari termelőszövetkezet és a helyi ellátást biztosító élelmiszeripari vállalat alakult. Később újabb üzemek létesültek (Oxigén és Dissousgázgyár Vállalat, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) helyi részlege, faipari-, gumiipari szövetkezet). A már korábban létrehozott mezőgazdasági szövetkezet mellé az 1960-as erőltetett kampány eredményeként további három alakult.
1969-től zajlott az ivóvíz hálózat kialakítása, az egymillió literes víztározó építése. Kenyérgyár létesült, 1969-ben nyílt meg a Korona Áruház. 1970-ben fejeződött be az elektromos hálózat kiépítése és ugyanebben az évben kapott a település nagyközségi címeté. Végül 1989. március 1-jén nyilvánították várossá. A rendszerváltás egyik első jeleként kiürítették az itteni szovjet laktanyát, leszerelték a föld–levegő rakétabázist, 1990. április 22. és május 14. között a szovjet csapatok elhagyták Dunaföldvárt. A felújított épületekben több száz fiatal család lelt otthonra. Szintén a város határában volt a Magyar Néphadsereg 104. Honi Légvédelmi Rakétaezred 3. Honi Légvédelmi Tüzér/Rakétaosztálya is Dunaújváros, illetve Paks oltalmazására.
A gőzmalom 1918-tól részvénytársaságként működött, majd 1949-ben államosították, a rendszerváltást követően privatizálták. A város északi határában fekvő kendergyár azonban a privatizáció során nem talált gazdára, 1991-ben bezárt, azóta állapota jelentősen leromlott. 1982-ben adták át a helyközi autóbusz-állomást. 1998-ban teljesen felújították a városházát. Rekonstruálták az 1950-ben levésett homlokzati díszeket, a cementes helyett terranova lábazatot kapott az épület, 2000-ben helyreállították az udvari szárnyakat, 2004-ben pedig az épület kis tornyára új óralap került fel.