jobbra|bélyegkép|256px|Krisztus ítél – a firenzei keresztelőkápolna mozaikmennyezete
A zsidókhoz írt levél vagy Zsidóknak írt levél (rövidítése: Zsid; latinul: Epistola ad Hebraeos) az Újszövetség egyik kánoni irata. A keresztény hagyományban a páli levélgyűjteményhez kapcsolódott, különösen a keleti egyházban, ahol korán Pál apostol tekintélyével együtt olvasták; nyugaton hosszabb ideig óvatosabban kezelték, részben a szerző névtelensége miatt. A kánoni elfogadás végül nem a közvetlen szerző megállapításán, hanem az apostoli hithez való tartalmi kapcsolódáson, a liturgikus használaton és az egyházi recepció egészén nyugodott.Myles M. Bourke: „Levél a zsidóknak”, in: Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Jeromos Bibliakommentár, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, Szent István Társulat, Budapest, 1994.
A levél szerzője nem nevezi meg magát. Nyelve, szerkezete, ószövetségi idézéstechnikája és fő teológiai témája — Krisztus mennyei főpapsága — több ponton eltér a vitathatatlanul páli levelektől. A mai bibliatudomány ezért általában ismeretlen, magas műveltségű, görögül író keresztény szerző művének tartja, aki jól ismerte az Ószövetség görög fordítását, a Septuagintát, és az apostoli igehirdetés környezetéhez tartozott.Harold W. Attridge: The Epistle to the Hebrews, Fortress Press, Philadelphia, 1989.Paul Ellingworth: The Epistle to the Hebrews, Eerdmans, Grand Rapids, 1993. A levél Pál stílusának szándékos utánzásával íródott.Clare K. Rothschild, Hebrews as Pseudepigraphon: The History and Significance of the Pauline Attribution of Hebrews (Mohr Siebeck, 2009) p. 4. Napjainkban szinte minden kutató már nem Pál apostolt tekinti a levél szerzőjének,Fonck, Leopold. "Epistle to the Hebrews." The Catholic Encyclopedia. Vol. 7. New York: Robert Appleton Company, 1910. Web: 30 Dec. 2009. hanem egy ismeretlen, a páli teológia hatása alatt álló írót.Alan C. Mitchell, Hebrews (Liturgical Press, 2007) p. 6.Bart D. Ehrman, Forged: Writing in the Name of God – Why the Bible's Authors Are Not Who We Think They Are (HarperCollins, 2011) p. 23. A 2. és 4. évszázad között nem tartották a kanonikus Szentírás részének sem.
A mű középpontjában Jézus Krisztus személye és üdvözítő műve áll. A szerző Krisztust Isten végső kinyilatkoztatójaként, az angyaloknál és Mózesnél nagyobb Fiúként, a Melkizedek rendje szerinti örök főpapként és az új szövetség közvetítőjeként mutatja be. A levél nem az Ószövetség elutasítására épül, hanem annak krisztológiai és tipológiai értelmezésére: a régi szövetség kultusza, papsága és áldozatai előképként jelennek meg, amelyek Krisztus egyszeri, végleges és mennyei hatályú áldozatában teljesednek be.Luke Timothy Johnson: Hebrews: A Commentary, Westminster John Knox Press, Louisville, 2006.Craig R. Koester: Hebrews, Anchor Yale Bible, Yale University Press, New Haven, 2001.
Címe és helye az Újszövetségben
A hagyományos magyar cím — A zsidókhoz írt levél — a görög kéziratokban szereplő pros Hebraious címnek felel meg. A cím nem jelenti szükségképpen, hogy a mű minden etnikai értelemben vett zsidóhoz szólt volna. A levél olyan keresztény közösséget feltételez, amelynek tagjai alaposan ismerték az Ószövetség görög szövegét, a papságra és az áldozati kultuszra vonatkozó hagyományokat, valamint a zsidó liturgikus és bibliai gondolkodás alapfogalmait. Ez alapján a címzettek között zsidókeresztények, zsidó vallási háttérrel rendelkező hellenista keresztények, illetve az Ószövetség világát jól ismerő pogánykeresztények vagy istenfélők is feltételezhetők.
Az újszövetségi kánonban a levél a páli levelek közelében kapott helyet. A kézirati hagyományban elhelyezése nem teljesen egységes: egyes görög tanúkban a közösségekhez írt páli levelek után, a pásztori levelek előtt található, más hagyományokban a páli levélgyűjtemény végén szerepel. Ez a változatosság a szerzőséggel kapcsolatos ókori bizonytalanságot is tükrözi, ugyanakkor a levél kánoni tekintélyét a fő egyházi hagyományok végül egyaránt elfogadták.Bruce M. Metzger: The Canon of the New Testament: Its Origin, Development, and Significance, Clarendon Press, Oxford, 1987.
Műfaja és irodalmi jellege
A Zsidókhoz írt levél nem a megszokott antik levélformával kezdődik: hiányzik belőle a szerzői bemutatkozás, a címzettek megnevezése és a nyitó köszöntés. A mű ünnepélyes, retorikailag kidolgozott bevezetéssel indul: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk.”Zsid 1,1–2. A befejezés viszont személyes közléseket, köszöntést, Timóteus említését és záró áldást tartalmaz, vagyis levélszerű funkciója is van.Zsid 13,20–25.
A szerző maga „intő beszédnek” vagy „buzdító beszédnek” nevezi művét, ami az Apostolok cselekedeteiben is előforduló zsinagógai beszédformára emlékeztet.ApCsel 13,15; Zsid 13,22. Emiatt sok kutató a művet írásba foglalt homíliának tekinti. A homília-jelleg azonban nem zárja ki a levélfunkciót: az irat egyszerre lehetett közösségi felolvasásra szánt teológiai buzdítás és konkrét címzetteknek küldött írásos üzenet.David A. deSilva: Perseverance in Gratitude: A Socio-Rhetorical Commentary on the Epistle “to the Hebrews”, Eerdmans, Grand Rapids, 2000.
Stílusa az Újszövetség egyik legkidolgozottabb görög prózája. A szerző hosszú, ritmikus mondatokkal, gondosan szerkesztett érveléssel, ismétlődő figyelmeztetésekkel, bibliai idézetláncokkal és retorikai fokozással dolgozik. A levélben a tanító részek és az intő-buzdító szakaszok váltakoznak: a krisztológiai és kultikus fejtegetések nem önálló teológiai értekezésként állnak, hanem a közösség kitartására irányuló lelkipásztori érvelés alapját adják.Albert Vanhoye: La structure littéraire de l’Épître aux Hébreux, Desclée de Brouwer, Paris, 1963.
A mű gondolkodásmódjára hatással lehetett a hellenisztikus zsidó bölcseleti környezet is. A földi szentély és a mennyei valóság, az árnyék és a beteljesedés, a múlandó és a maradandó szembeállítása rokonítható a középplatonista és az alexandriai zsidó filozófiai hagyomány bizonyos fogalmaival. A levél mégsem filozófiai allegória: a szerző a Krisztus-esemény történeti, üdvtörténeti jelentőségét tartja szem előtt, és az Ószövetséget a beteljesedés felől olvassa.James W. Thompson: Hebrews, Baker Academic, Grand Rapids, 2008.
Szerzője
Az ősegyházi hagyomány
A levél szerzőjének kérdése már az ókorban sem volt teljesen egységesen megválaszolva. A keleti egyházban, különösen Alexandriában, korán Pálhoz kapcsolták. Alexandriai Kelemen (150-215) szerint Pál héberül írta, és Lukács fordította görögre. Órigenész árnyaltabb megoldást adott: a gondolatokat Pálhoz méltónak tartotta, de a nyelvet és a szerkesztést más szerző munkájának vélte; ismert megjegyzése szerint a levél tényleges íróját „egyedül Isten tudja”.Euszebiosz: Egyháztörténet VI.14; VI.25.
Nyugaton kezdetben nagyobb volt a tartózkodás. Tertullianus Barnabást nevezte meg szerzőként, a Muratori-kánon pedig nem sorolja fel a páli levelek között.Tertullianus: De pudicitia 20. A 4. század végétől, Szent Jeromos és Szent Ágoston korában a nyugati egyházban is megszilárdult a levél kánoni elfogadása. A folyamat nem egyszerűen egy szerzőnév elfogadását jelentette, hanem annak felismerését is, hogy a levél tanítása összhangban áll az apostoli hitletéteménnyel.
A páli szerzőség kérdése
A levél sokáig Pál apostol neve alatt hagyományozódott, és teológiája számos ponton kapcsolódik a páli gondolkodáshoz: Krisztus közvetítő szerepéhez, a Fiú felmagasztalásához, az új szövetséghez, valamint a hit és a kitartás témájához. A záró rész Timóteust is említi, ami a művet a páli missziós kör világához köti.Zsid 13,23.
A közvetlen páli szerzőség ellen több érv szól. A levél nem tartalmazza Pál megszokott nyitóformuláját, görög stílusa kiegyensúlyozottabb és szónokiasabb, ószövetségi idézetei többnyire a Septuaginta adott formáját követik, bevezető formulái eltérnek Pál gyakorlatától, és központi témája — Krisztus főpapsága — nem jelenik meg ilyen formában a biztosan páli levelekben. A Zsid 2,3 arra is utalhat, hogy a szerző az üdvösség hirdetését nem közvetlenül Jézustól, hanem az első igehirdetőktől kapott tanúságként ismeri.
A modern kutatásban ezért a legelterjedtebb álláspont szerint a szerző ismeretlen. Ez nem teszi a művet kései vagy bizonytalan értékű irattá: a levél az apostoli korhoz vagy annak közvetlen örökségéhez tartozó, magas teológiai színvonalú keresztény igehirdetés tanúja.
Lehetséges szerzők
A történelem során több szerzőjelölt is felmerült. Tertullianus Barnabást említette; Luther Márton Apollót tartotta valószínűnek, mivel az Apostolok cselekedetei szerint Apolló alexandriai származású, ékesszóló és az Írásokban jártas tanító volt.ApCsel 18,24–28. Mások Lukácsot, Római Kelement, Szilást vagy Priszcillát és Aquilát vetették fel. A Priszcilla-hipotézis különösen azzal számol, hogy egy női szerző neve a későbbi másolási vagy hagyományozási folyamatban könnyebben háttérbe szorulhatott; ez azonban kisebbségi és nem bizonyítható álláspont. A legtöbb mai kommentár a szerző nevét eldönthetetlennek tekinti.
Keletkezési idő és hely
A levél keletkezési idejét általában Kr. u. 60 és 90 közé teszik. A korai határt az apostoli nemzedékhez való közelség, Timóteus említése és a páli missziós körre utaló záró rész adja. A késői határt az jelzi, hogy Római Kelemen levele már a 90-es években ismeri vagy használja a Zsidókhoz írt levelet.
Az egyik legfontosabb vita az, hogy a levél a jeruzsálemi templom Kr. u. 70-ben történt pusztulása előtt vagy után keletkezett-e. A 70 előtti datálás mellett gyakran hozzák fel, hogy a szerző jelen időben beszél a kultikus szolgálatról, és nem említi a templom lerombolását, amely érvelésének erős történeti támasza lehetett volna. A 70 utáni datálás képviselői szerint a szerző elsősorban nem a korabeli templomot, hanem a Pentateuchusban leírt pusztai sátort és annak liturgiáját értelmezi; ezért a jelen idejű megfogalmazás nem döntő bizonyíték. A két álláspont közül egyik sem zárja ki a másikat teljes bizonyossággal.
A keletkezési helyről sincs biztos adat. A záró köszöntés Itáliára utalhat, de az is lehetséges, hogy a szerzővel együtt tartózkodó itáliai keresztények küldtek üdvözletet egy másutt élő közösségnek.Zsid 13,24. A leggyakrabban Róma, Itália valamely más központja, illetve keleti vagy palesztinai közeg merül fel. A nyelvi és retorikai sajátosságok hellenisztikus műveltséget feltételeznek, de önmagukban nem határozzák meg a keletkezés helyét.
Címzettek és történeti háttér
A címzettek pontos helye és összetétele nem ismert. A levélből egy olyan keresztény közösség képe rajzolódik ki, amely már hosszabb ideje hívő életet él, elöljárói vannak, korábbi vezetőire emlékezik, jótékonyságot gyakorolt, üldöztetést és vagyonelkobzást szenvedett, de tagjai között fáradtság, elbizonytalanodás és az összejövetelek elhanyagolása is megjelent.Zsid 5,11–14; 6,10; 10,25; 10,32–34; 13,7.17.
A címzetteket hagyományosan zsidókeresztényekkel azonosították, mert a levél érvelése az Ószövetség, a lévita papság, a pusztai sátor, a szövetség és az engesztelő áldozat világára épül. Ugyanakkor a cím nem zárja ki, hogy a közösségben pogány származású keresztények is jelen voltak, akik a keresztény katekézis és liturgia révén ismerték Izrael írásait. A döntő nem az etnikai származás, hanem az, hogy a szerző olvasói számára az ószövetségi kultusz és annak krisztológiai értelmezése eleven kérdés volt.