Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró, volt MTI-s nevének és az általa képviselt értékrend megőrzésére jött létre 2005-ben a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Jó Ember díjat, melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.

A díj

A Jó Ember díj Judit Hagner, Németországban élt magyar szobrászművész alkotása, mely egy simogató, óvó kezet mintáz. A díjat minden évben egy olyan személy kapja meg, aki egyrészt becsülettel, tisztességgel, emberséggel, alázattal végzi munkáját, másrészt mindezen felül olyan tevékenységet végez, amellyel embertársainak ad jót, inspirációt, segítséget. Egyfajta „láthatatlan angyalként” megnyitja mások előtt a képzeletbeli ajtókat, kitapossa előttük az utat, segítve akár a szakmai kiteljesedésüket, akár az életkörülményeik vagy az egészségük javulását.

A kuratórium tagjai Bandi Szabolcs, elnök (Pécs) Borsós Zsófia (Pécs) Smelka Sándor (Pécs)

Díjátadó

A díjátadó ünnepséget hagyományosan minden év áprilisának negyedik szombatján tartják Pécsváradon a várban a névadóra emlékező rokonok, barátok, tisztelők, valamint a díjazottak részvételével. A rendezvény nyitott, azon minden érdeklődő részt vehet. Az alapítvány és a díj névadója, Káplár László természetbarátként családjával minden évben elment a Zengőre a bánáti bazsarózsa virágzásának idején, ezért a díjátadás is ehhez az időponthoz, április végéhez igazodik. A díjátadó ünnepséget követően a résztvevők Káplár Lászlóra és a család kirándulásaira emlékezve közös sétára és piknikezésre indulnak a Zengőre, megtekintve a bánáti bazsarózsa nyíló virágait.

A Jó Ember díj eddigi kitüntetettjei

2025 - Jakubinyi László (Miskolc), Szimbiózis Alapítvány elnöke – a fogyatékkal élők felkarolója 2024 – Rózsa Zsombor (Szabadka), vajdasági magyar pedagógus, sakkmódszertan oktató, építőmérnök, közösségfejlesztő tevékenységéért, a sakk oktatási alkalmazásáért, népszerűsítéséért 2023 – Gyirgyó Dénes (Esztár) Keresztyén közösségfejlesztő.Közösségépítő tevékenységéért. Hajdú Bihar 2022 Év Önkéntese díjazottja. 2022 – Dr. Nagy Natália (Ungvár), egyetemi docens, a kárpátaljai magyarságért végzett és egyéb szociális tevékenységéért 2021 – Enyedy Ágota Margit (Budapest), óvodavezető, közösségfejlesztő, rászorulók támogatója 2020 – Dr. Balogh Enikő (Komárom (Szlovákia)), beteg sportolók és gyerekek segítője 2019 – Mészáros Gabriella (Budapest), mozgássérültek segítője, társadalmi elfogadottságuk előmozdítója 2018 – Szabó Pál Szasó (Budapest), beteg gyermekek segítő támogatója 2017 – Balogh László (Budapest), Dr. Lala bohócdoktor 2016 – Tóth Péter Lóránt (Kunszentmiklós), tanár, drámapedagógus 2015 – Kiss Anikó (Budapest), képzőművész, a Szociális Csomagküldő Mozgalom (SZOCSOMA) létrehozója, elnöke 2014 – H. Csongrády Márta (Debrecen), fotó- és képzőművész, muzeológus, etnográfus 2013 – Bodó Imre (Dombóvár), agrármérnök, helytörténész 2012 – Dalosné Tóth Zsuzsanna (Budapest), tanár, a MINYATA Egyesület alapító tagja 2011 – Zágorhidi Czigány Ákos (Oszkó), Hegypásztor Kör, ügyvezető 2010 – Gulyás Jánosné és Gulyás János (Kaposvár), ének-zenei nevelés, kultúra 2009 – László Károly (Sepsiszentgyörgy), színész, Tamási Áron Színház 2008 – Pécsi Géza (Pécs), zenepedagógus, a Kulcs a muzsikához szerzője 2007 – Varga Ilona (Budapest), újságíró, Magyar Rádió 2006 – Dr. Rideg Lászlóné (Pécs), főnővér, a Szociális Háló Egyesület társalapítója 2006 – Káplár László posztumusz

Jegyzetek

Források A Káplár László Alapítvány honlapja Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Alapító Okirata Káplár László Alapítvány Sajtó További információk A Káplár László Alapítvány honlapja

Kategória:Magyar díjak