jobbra|bélyegkép|265px| P. Mobil 1986-ban: Tunyogi Péter, Schuster Lóránt, Zeffer András, Sárvári Vilmos, Kékesi László, Mareczky István A P. Mobil magyar hard rock együttes. Fennállása során többször változott az összetétele, számos zenész fordult meg a zenekarban.

A tagváltozások története Jelenlegi nevén a P. Mobil 1973 óta működik, amikor a botrányosnak ítélt Gesarolt meg kellett változtatniuk. Így első felállása megegyezik az utolsó Gesarol-felállással (1992-ben a Gesarol korábbi tagok egy részével újjáalakult, a P. Mobiltól függetlenül működik).

Az együttes egyik sajátossága a zenekarvezető Schuster Lóránt szerepköre: nem énekel szólót és nem játszik hangszereken, hanem showmanként van jelen a színpadon: konferál, fokozza a közönség hangulatát tapsgéppel, látványelemekkel (ezeket saját szavaival „vizuális karónak” hívja, mivel hozzájuk lehet kötni a dalokat). A lemezeken elsősorban vokálban és prózai betétekben hallható (1999-ben a Színe-java 1. – Színe albumon és a hozzá kapcsolódó turnén néhány dalban énekelt). Ezen kívül ő írja a dalszövegeket és intézi a zenekari ügyeket. Ez egyfajta kényszer eredménye: a szocializmus idején nem lehetett egy együttesnek hivatalosan menedzsere, így ezekhez a feladatokhoz neki is be kellett lépnie tagként (az ORI-vizsgát ütőhangszerekből tette le).

Az 1970-es években – részben a lemezlehetőség hiánya miatt – gyakoriak voltak a tagcserék. A kezdeti társak közül Bencsik Sándor gitáros tartott ki. 1974-ben csatlakozott Vikidál Gyula (korábban már énekelt a Gesarolban, gyakorlatilag visszatért), Kékesi „Bajnok” László basszusgitáros és Pálmai Zoltán dobos. Vikidál 1976-ban ismét elhagyta a zenekart, de fél év múlva visszatért.

Billentyűse sokáig nem volt az együttesnek, legfeljebb alkalmanként hívtak meg vendégzenészt vagy játszott orgonán, zongorán valamelyik tag. 1977-ben azonban felfigyeltek a Napsugár együttesben játszó Cserháti Istvánra, akit ezt követően áthívtak magukhoz, így kialakult a klasszikusként számon tartott Schuster, Vikidál, Bencsik, Kékesi, Cserháti, Pálmai felállás. Lemezfelvételük azonban nem készült, mivel 1978-ban Pálmait besorozták katonának. A helyére Mareczky István került, vele készültek az első kislemezek és a Láng Művelődési Központban rögzített koncertfelvétel, amely húsz évvel később látott napvilágot Az „első” nagylemez '78 címmel. Bár kevésbé volt képzett dobos, annyira sikerült beilleszkednie, hogy Pálmai leszerelése után is az ő maradása mellett szavaztak a társai.

A következő távozó 1979-ben Vikidál Gyula volt, aki a Dinamit supergroup tagja lett. Kilépését követően az együttes hollandiai turnén vett részt, amin Kékesi László énekelt, majd a hazatérés után Tunyogi Péter lett az új énekes. A közönség kezdetben kételkedve fogadta (olyan pletykák keltek szárnyra, hogy nem fogja bírni és „be fog vérezni a torka”), de hamar sikerült bizonyítania (ekkor meg azt hitték a kétkedők, hogy Vikidál hangja szólt magnóról).

Bár három kislemeze megjelent a P. Mobilnak (kettő Vikidállal, egy Tunyogival), nagylemezük továbbra sem készült, ami tovább növelte a feszültségeket. 1980-ban előbb felvetődött Schuster eltávolítása, majd a többi tag jelentette be kilépését. Bencsik és Cserháti új együttest alapítottak P. Box néven, Tunyogi, Kékesi és Mareczky azonban visszavonták a távozásról szóló nyilatkozatukat, így egy rövid leállás után újraindult a zenekar. Az új tagok Sárvári Vilmos gitáros és Zeffer András billentyűs lettek, mindketten az S.O.S-ből érkeztek.

Ezután a felállás nagyrészt stabilizálódott, csak a dobos poszton voltak változások: 1983-ban Mareczky disszidált Ausztráliába, egy rövid átmenetet követően Donászy Tibor (ex-Beatrice) vette át a helyét. 1985 végén az együttes felfüggesztette működését. A tagok közül Zeffer és Donászy be is jelentették a kilépésüket.

A visszatérés előkészületei 1993-ban kezdődtek. A dobos posztra Mareczkyt hívták vissza. A Ferihegyen látványos visszatérést rendeztek számára: egy vasketrecben szállították haza, mint „utolsó különleges állatfajt”. Billentyűst kezdetben nem akartak, majd több név felmerült: Cserháti István visszahívása, a Gesarolban játszó Laki Zoltán, a Karthagóból és a Lordból ismert Gidófalvy Attila, a korábban a Skorpióban és a Dinamitban játszó Papp Gyula, de végül Zeffer András „maradására” esett a választás. Így a hivatalos visszatérést jelentő 1994-es Fradi-pályás koncerten és az Ez az élet, Babolcsai néni! albumon újra az 1980-83 közötti felállás játszott.

Nem sokkal ezután Mareczky visszament Ausztráliába, így ismét dobosváltásokra került sor, 1995-ben Németh Gábor jelentette a tartós megoldást. 1996 végén jelentős szakadás következett be: Tunyoginak, Kékesinek és Zeffernek több okból kifolyólag (a párhuzamosan működő Tunyogi Band, alkoholproblémák, anyagi viták, playback-haknik diszkókban) távoznia kellett. 1997 elején Rudán Joe énekes (Pokolgép) és Póka Egon basszusgitáros (Hobo Blues Band) érkezett a helyükre, jelentős változást eredményezve a zenekar hangzásvilágában. Velük készült el a Kutyából szalonna album, azonban Schuster politikusi szerepvállalása újabb vitákat eredményezett, Póka Egon és Németh Gábor kiléptek, bár előbbi 1999-ben, utóbbi 2001-ben visszatért. A másik vitakérdés az volt, hogy legyen-e billentyűs vagy sem. 1998-ban Papp Gyula, 2000-ben Fogarasi János csatlakozott egy rövid időre, de végül a tisztán gitáralapú zene mellett döntött Schuster.

2001-ben létrejött a P. Mobil egyik legstabilabb felállása: Schuster, Rudán, Sárvári, Póka, Németh és ifj. Tornóczky Ferenc gitáros. Egészen 2007-ig játszottak együtt, bár új lemezük nem készült. 2007 májusában a tagság úgy döntött, hogy Rudán Joe-nak november után távoznia kell. Helyére 2008 elején a fiatal Baranyi László érkezett. Egy évvel később Németh Gábort váltotta Szakadáti Mátyás, Póka és Tornóczky társa a Póka Egon Experience-ben. Ebben az összetételben készült a Mobileum album, de év végén újabb tagcserék következtek, a Póka Egon Experience három tagja kilépett. Schuster kezdetben felvetette Kékesi László és Németh Gábor visszahívását, de hamar letett erről a szándékáról. Visszatért Papp Gyula, így újra lett billentyűs, valamint vele érkezett két társa a Papp-Sárdy NBB-ből, Tarnai Dániel basszusgitáros és Szebelédi Zsolt dobos. 2013-ban Papp Gyulát Szabó Péter (ős-Pandora's Box, Gesarol, Bajnok Rock Team, Tunyogi Rock Band) váltotta. Ez a felállás egészen 2020 januárjáig játszott együtt, amikor saját karrierjének építése miatt Szebelédi Zsolt dobos elhagyta a zenekart. A helyén több dobos is játszott, előbb Pálmai Zoltán, majd Gulyás Máté, legújabban pedig újra Németh Gábor.

Az együttes elődeinek tagjai Az 1965-ben alakult Hausbyrds és az 1969-ben helyére lépő Gesarol felállásairól nincs pontos, részletes forrás, Sárvári Vilmos Örökmozgó lettem című könyve alapján nagyobb vonalakban követhetők a tagcserék:

„Kis Gajdos”, „Illés Johnny”, Szakács László. Szakács Gábor belép, Bernáth Rezső belép, Pótz-Nagy Ágoston belép, Kis Gajdos kilép, Illés Johnny kilép. Schuster Ervin be, Szabó Jani be, Szabó Jani ki, Sándor József be, Tóth Éva be, Tóth Éva ki, Schuster Lóránt be, Szakács Gábor ki, Schuster Ervin ki, Cziránku Sándor be, Tóth Sándor be, Tóth Sándor ki, Huszár Györgyi be, Bernáth Rezső ki, Vikidál Gyula be, Pótz Nagy Ágoston ki, Cziránku Sándor ki, Bencsik Sándor be, Póta András be, Losó László be, Serényi Miklós be, Vikidál Gyula ki, Szakács László ki.

Felállások Időszak Felállás Kiadványok, felvételek 1973–1974 Schuster Lóránt – zenekarvezető Bencsik Sándor „Samu” – gitár Losó László – basszusgitár, ének Póta András – dob, ütőhangszerek Huszár Györgyi – ének Serényi Miklós – ének bootleg felvételek 1974 Schuster Lóránt – zenekarvezető Vikidál Gyula „Pitkin” – ének Bencsik Sándor „Samu” – gitár Sándor József – basszusgitár Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek 1974–1976 Schuster Lóránt – zenekarvezető Vikidál Gyula – ének Bencsik Sándor – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Lengyel Gábor – gitár Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek bootleg és demófelvételek 1976 Schuster Lóránt – zenekarvezető Szegváry Gábor – ének Bencsik Sándor – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek bootleg és demófelvételek 1976–1977 Schuster Lóránt – zenekarvezető Vikidál Gyula – ének Bencsik Sándor – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek bootleg és demófelvételek 1977–1978 Schuster Lóránt – zenekarvezető Vikidál Gyula – ének Bencsik Sándor – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Cserháti István „Pityi” – billentyűs hangszerek Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek bootleg és demófelvételek 1978–1979 Schuster Lóránt – zenekarvezető Vikidál Gyula – ének Bencsik Sándor – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár Cserháti István – billentyűs hangszerek Mareczky István „Totó” – dob, ütőhangszerekKétforintos dal/Menj tovább és Forma I./Utolsó cigaretta kislemezek Az „első” nagylemez '78 + bootleg és demófelvételek 1979–1980 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter „Tunyó” – ének Bencsik Sándor – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Cserháti István – billentyűs hangszerek Mareczky István – dob, ütőhangszerekMiskolc/Csizma az asztalon kislemez Csillag leszel 1980-as felvétele Fekete Bárányok koncert felvételei +bootleg és demófelvételek 1980–1983 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter – ének Sárvári „Schiller” Vilmos – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Zeffer András „Zefi” – billentyűs hangszerek Mareczky István – dob, ütőhangszerekMobilizmo, Heavy Medal Utolsó cigaretta a Kopaszkutya filmben Egy nap rock film Magyar Fal koncert felvételei 1983 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter – ének Sárvári Vilmos – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Zeffer András – billentyűs hangszerek Gyenizse András – dob, ütőhangszerek (ideiglenes)a miskolci koncert felvételei (a diósgyőri fesztivál 10 éves jubileuma) 1983–1985 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter – ének Sárvári Vilmos – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Zeffer András – billentyűs hangszerek Donászy Tibor – dob, ütőhangszerekHonfoglalás album (1984) 1994 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter – ének Sárvári Vilmos – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Zeffer András – billentyűs hangszerek Mareczky István – dob, ütőhangszerek (1994 nyaráig)Fradi-pályás koncert felvételei Ez az élet, Babolcsai néni! 1994–1995 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter – ének Sárvári Vilmos – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Zeffer András – billentyűs hangszerek Póta András – dob, ütőhangszerek A zöld, a bíbor és a fekete Rest of P. Mobil stúdiófelvételei 1995 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter – ének Sárvári Vilmos – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Zeffer András – billentyűs hangszerek Döme Dezső – dob, ütőhangszerek4 Rocktenor 1995-1996 Schuster Lóránt – zenekarvezető Tunyogi Péter – ének Sárvári Vilmos – gitár Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének Zeffer András – billentyűs hangszerek Németh Gábor „Őrnagy Úr” – dob, ütőhangszerekHonfoglalás szimfonikus és '96-os rockverzió 1997–1998 Schuster Lóránt – zenekarvezető Rudán Joe – ének Sárvári Vilmos – gitár Póka Egon – basszusgitár Németh Gábor – dob, ütőhangszerek Kutyából szalonna 1998 Schuster Lóránt – zenekarvezető Rudán Joe – ének Sárvári Vilmos – gitár Lieber Péter – basszusgitár Herpai Sándor – dob, ütőhangszerek 1998–1999 Schuster Lóránt – zenekarvezető Rudán Joe – ének Sárvári Vilmos – gitár Szkladányi András – basszusgitár Papp Gyula – billentyűs hangszerek Herpai Sándor – dob, ütőhangszerekaz 1998-as erdélyi turné felvételei bootleg felvételek 1999–2000 Schuster Lóránt – zenekarvezető, ének Rudán Joe – ének Sárvári Vilmos – gitár Póka Egon Benedek – basszusgitár Herpai Sándor – dob, ütőhangszerek