bélyegkép|350px|Pákey Lajos rajza Kolozsvár bástyáiról és várfal-lőréseiről Kolozsvár várfalai és bástyái középkori eredetűek. Az első vár, amelynek helye vitatott, valószínűleg a 10. században épült és a tatárjáráskor elpusztult. A második, úgynevezett Óvárat a betelepített szász hospesek emelték a 13. század második felében, a harmadik vár a 15. században épült. Az egyes bástyák védelme és javíttatása a városi céhek feladata volt, de szükség esetén a város is részt vett a költségek viselésében; súlyosabb károk esetén különadók kivetésére került sor. A vár többször is szerepet kapott a 14–17. század háborúiban, majd a 18. században a fellegvári erődítmény felépülésével elvesztette harcászati jelentőségét. A 19. század során a várfalak és bástyák nagyobb részét elbontották, az építőanyagot a város különböző építkezéseinél használták fel. A régi várból mindössze egy, az újabb várból öt bástya maradt fenn.
Az Óvár illetve az új vár maradványai a romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-a-A-07241 illetve CJ-II-a-A-07242 sorszámon szerepelnek.
Építéstörténet Palánkvár A vár első említése 1173-ból maradt fenn, abban az értelemben, hogy Tamás klusi várispán aláírása szerepel egy Kaba nevű birtokos végrendeletén. A régészeti ásatások nyomán feltételezhető, hogy ez a palánkvár a 10. században épült, de építésének pontos idejéről nem maradtak fenn írásos források. A vár korábbi elméletek szerint az Óvárnak nevezett területen, az újabb kutatások szerint azonban Kolozsmonostoron állt, és a tatárjárás során elpusztult. Benkő Elek hipotézise ötvözi a kétféle megközelítést: eszerint először a kolozsmonostori vár töltötte be a megyeközpont szerepet, majd a bencés apátság megalapításával funkcióját az Óvár területén feltételezett erődítmény vette át. Benkő elmélete ellen szól, hogy az Óvár területén több helyen is folytattak régészeti kutatásokat, de 11. századi erődítés nyomára nem bukkantak.Kiss 1990: 247; Lupescu 2005: 27; Gaal 2006.
Óvár
A 13. század második felében a betelepített szász hospesek építették fel az Óvár területén a hét hektárnyi területű, szabálytalan téglalap alaprajzú kővárat, négy sarkán egy-egy toronnyal. Az északi és a nyugati várfal a hajdani római falakra épült; ennek nyoma jól látható a Bástya (Constantin Daicoviciu) utca 15. szám alatti épület udvarán, illetve a Ion Luca Caragiale parkban. Az építkezésnél gyakran használtak római kori faragott köveket és téglákat. A várfalak előtt a déli és a délkeleti oldalon vizesárok biztosította a védelmet. Egy 1737-ben kelt leírás szerint „Az Ó-várba hajdon két nagy kapun s ugyan annyi kis kapun vagyis ajtón lehetett bejutni, melyek közül az északi nagy kapu és kis ajtó ma kővel és mészszel berakva áll, csak alattok van nyílás hagyva, hogy a vár egy részéből egybegyűlő víz kifolyhasson. A délre nyiló kapu, valamint a kelet-déli kis kapu csak lóháton és gyalog való bejárásra alakítva át, ma is nyitva áll. Az utóbbi kis ajtó felett egy ötödik kerek torony emelkedett.”Jakab 1870: I. 311., Lupescu 2005: 56; Gaal 2006.
A régi vár falai nyomokban megtalálhatók az Unió utca északi házsorának tűzfalaiban, a Malom utcában a Műszaki Egyetem alagsorában, a Bartha Miklós (Emil Isac) utcában, a George Barițiu Főgimnázium udvarán, a Híd (Wesselényi, Gh. Doja, Regele Ferdinand) utca 7., 23., 25. számú házak udvarán, a Bocskai (Sextil Pușcariu) utca 8–10. számú házak udvarán, a Ferenc-rendi templom sekrestyéje mögött, illetve a Szentlélek (Virgil Fulicea) utca 1., 3., 21., 23. számú telkeinek végében. 1967-ben, a telefonpalota építésekor az Óvár északi falának 13 méternyi darabját ásták ki. 2001-ben Bocskai István szülőházának (Mátyás király utca 4.) pincéjében a régészeti ásatások a várfal alapozását tárták fel.Lupescu 2005: 57–59; Gaal 2006.
A négy torony közül három beépült az újabb várba, a negyedik a város tömlöce lett, ahol tizennyolc rabot tudtak elhelyezni. Utóbbit Torony néven ismerik, és ez a város legrégebbi épülete, egyben a román kori építészet egyetlen fennmaradt kolozsvári emléke, a Fő tér 25. számú házának udvarán látható. Falán a rabok által írt feliratok olvashatók, a legrégebbi az 1600-as évekből származik. Bejárata felett egy emléktábla az 1821-es felújítást örökíti meg.Jakab 1870: I. 310; Kelemen 1982: 105; Kiss 1990: 247–248; Gaal 1992: 38; Gaal 2006; Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in Dáné 2001; Asztalos 2008: 53; RepArh.
Új vár bélyegkép|250px|A Közép-kapu bástyája; Pákey Lajos rajza bélyegkép|250px|Az asztalosok illetve a vargák bástyája; Pákey Lajos rajza A szabad királyi város rangra emelkedéssel, Luxemburgi Zsigmond 1405. július 2-án kibocsátott oklevelével Kolozsvár engedélyt kapott, hogy a várost bástyákkal megerősített védőfalakkal vegyék körül. Az akkoriban három-négyezer főnyi lakosság feltehetően csak lassan haladt az építkezéssel; erre utal az egyik kapubástyán V. László címere, illetve két másikon az 1476-os és 1477-es évszám. Az 1470-es évek végére elkészült új vár területe körülbelül 45 hektár, azaz hétszer akkora volt, mint a régié, a falak három kilométer hosszúságban övezték a várost. A falakat 18 torony és négy bástya erősítette, három kapuját a vizesárok feletti felvonóhídon lehetett megközelíteni. A megfelelő védhetőség érdekében a várfalakhoz tilos volt belülről épületeket hozzáépíteni. A Báthori fejedelmek és Bethlen Gábor korában a várfalakat és bástyákat kijavították, illetve megerősítették.Jakab 1870: I. 312; Kelemen 1982: 125; Kiss 1990: 248–250., 253; Csetri Elek: Kolozsvár népessége a középkortól a jelenkorig, in: Dáné 2001; Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in: Dáné 2001; Kovács András: Kolozsvár városképe a XVI–XVII. században, in: Dáné 2001.
A Szappany utcai bástya Szamos felőli oldalán a következő latin felirat állt: FORTIOR EST QVI SE QVAM QVI FORTISSIMA VINCIT MOENIA NEC VIRTVS ALTIVS IRE POTEST, azaz Erősebb az, aki magát, mint aki vastag falakat győz le, ennél feljebb erény nem juthat. Az egykor közismert anekdota szerint amikor egy erdélyi főúr Franciaországban járt, I. Napóleon többek között megkérdezte tőle a Szamosra nyíló bástya feliratát. Mivel a főúr nem tudott válaszolni, a császár azt tanácsolta neki, hogy amíg nem tudja, amit saját hazájáról tudni illik, addig ne utazzék külföldre.Jakab 1870: II. 196; Balogh 1944: III.
A tornyokat és bástyákat az egyes céhek védték, és a karbantartásról is ők gondoskodtak. Ez a kötelezettség írásban is megjelenik Izabella királyné egy 1558-ban kelt kiváltságlevelében, amelynek értelmében a mesteremberek kötelesek voltak a kapukat és falakat őrizni, a hajítógépeket és az ágyúkat saját költségükön lőszerrel ellátni, háború idején a falakra őröket állítani: „háborúság idején minden mester a Tornyokban vigyázzon, kit hova rendelnek és mire bíznak… illendő hűséggel.” A céhek évente legalább egyszer ellenőrizték a bástyák állapotát, és leltározták az ott tárolt eszközöket. A céhek szabályzatában részletesen is megjelenik a feladatok felsorolása és az anyagi fedezet megteremtésének módja; például a szabók 1561-ben kiadott szabályzata szerint a céhbe belépőknek 6 forintot kellett fizetni, hogy „a tornyot puskaporral, golyóbissal, szerszámokkal” elláthassák, illetve egyes büntetések összegét is a „Torony segítségére”, illetve „Torony szükségére” költötték. A tornyokban tartott puskaport részben a város biztosította. A legbefolyásosabb céh a mészárosoké volt, ezért ők adták a város főkapujának az őrségét, és ők gondozták a Mészárosok tornyának nevezett legnagyobb bástyát.Kiss 1990: 250–251; Jeney-Tóth 2004: 108. bélyegkép|250px|Kolozsvár látképe 1617-ből (Georg Hufnagel) bélyegkép|250px|Kolozsvár falai és bástyái 1759-ben (Szakál János) bélyegkép|250px|Jakab Elek rajza Kolozsvár várfalairól, 1870 A várfalak állapotának felmérésére és megerősítésére a százférfiak gyűlésének 1606. szeptember 12-ei határozatát követően került sor. Amennyiben az egyes céhek nem tudták önerőből állni a megerősítés költségeit, a város a kolozsi sóbánya jövedelméből segítette ki őket. 1611. május 5-én a falak és tornyok további megerősítéséről döntöttek; ezt különadóból finanszírozták. 1629-ben Bethlen Gábor költségén újjáépítették a felrobbant Szabók bástyáját; további javítások történtek I. Rákóczi György uralkodása alatt (1630–1648), illetve II. Rákóczi György idején. Az 1655. április 3-i nagy tűzvész során tíz torony károsodott; ezek kijavítására a következő évben került sor. A javítás költségeit különadó kivetésével fedezték: „a város falaiban levő, tűz miatt megromlott tornyok megépítésére egyéb jövedelem hiányában egy vonásra 2 forintot rótt ki, a telekiekre 25 forintot; meghatározta, hogy ebből magát senki ki ne vonja: sem birák, tanácsbeliek és szabadosok, az egyházi szolgákon, papokon s mestereken kivül, akár égett, akár nem-égett legyen, se a pénz semmi egyébre ne fordíttassék.”Jakab 1870: II. 658–660; Kiss 1990: 253–254; Jenei-Tóth 2004: 109. 1660 után, Kolozsvár végvárrá válásakor, országos őrséget helyeztek el a városban, amelyet 1687-től I. Lipót csapatai váltottak fel. A kincstár igyekezett a várossal megfizettetni a bástyák és várfalak javíttatásának költségeit, amit azonban a város egyre inkább tehernek érzett. A 18. században a fellegvári erődítmény felépülésével a várost övező fal és bástyák elvesztették harcászati jelentőségüket, ezért állapotuk romlásnak indult. 1730. december 25-én kelt rendeletében a kormányzó gróf Kornis Zsigmond többek között arra figyelmeztette a városi tanácsot és a város lakosságát, hogy „A mesterségeket űző céhekben a céhbe álláshoz teljesitni szokott pénzfizetéseket, miket azelőtt részint a város kőfalai, bástyái építésére, részint a közszükségekre gyűjtöttek és adtak a céhek, most a mint köztudomásban van, a céhbeli vének különböző címek alatt elköltik.” Amikor 1790-ben Kolozsvár az Erdélyi Főkormányszék székhelyévé vált, és az 1798-as tűzvészt követően a városban új lendületet kaptak az építkezések, elkezdődött a várfalak bontása, részben a hely felszabadítása, részben pedig az építőanyag hasznosítása végett. A falak melletti területet felparcellázták, az építőanyagot a város odaajándékozta más építkezésekhez. Így például a 19. században a Szabók bástyájától kiinduló 120 ölnyi hosszú várfal köveit a külső református templom építésére, a Monostor és Szén utcai kapuk közötti várfal anyagát a Szent Mihály-templom új tornyához használták fel, a minorita templom építéséhez pedig a Fazekasok tornya szolgáltatta az anyagot. 1841. november 11-én mindenesetre a város figyelmeztetést kapott a tróntól, hogy a várfalak kőanyagából a faragott és feliratos köveket meg kell őrizni a város közönségének. Az 1860-as években bontották le a Középkapu tornyát, az Ötvösök tornyát és a Hídkapu tornyát, noha ez utóbbi kettő megmaradása érdekében a Magyar Történelmi Társulat is szót emelt.Jakab 1870: III. 132., 837., 901; Kelemen 1982: 125–126; Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in Dáné 2001.
A 20. századra jórészt csak a vár déli falaiból és bástyáiból maradtak meg viszonylag ép részek. A legjobb állapotú a Farkas utca végén található (utóbb Bethlen-bástyának nevezett) Szabók bástyája; ebben a 2007 és 2009 közötti felújítást követően városi művelődési központot létesítettek. Három kisebb bástya található a Petőfi (Avram Iancu) utcában: a Vargák bástyája, a 15. századinak feltételezett Asztalosok bástyája, és a valószínűleg 16. századi Kőműves-bástya. A déli várfal maradványai a Fogoly (Potaisa) utcában láthatóak.Kelemen 1982: 128; Kiss 1990: 256; Gaal 1992: 66–67; Asztalos 2008: 68; RepArh.
A város kapui közül egyedüliként a város északi falát védő, 1574-ben épült Szappany utcai kis kapu, más néven Takácsok tornya maradt fenn, amelyet a 19. században tűzoltótoronnyá építettek át.Kelemen 1982: 129; Gaal 1992: 95; RepArh.
2019-ben egy útfelújítás következtében rábukkantak a Híd utcai kaputorony nyugati fala alapjainak részeire.
Kapuk és bástyák listája Sorszám Jakab E. térképén Megnevezés Hely Gondozó céh Építés ideje Lebontás ideje XVII.