A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) a kolozsvári felsőfokú oktatási intézmények magyar diákjainak 1990 óta hatékonyan működő érdekképviseleti, érdekvédelmi és kulturális szervezete. A KMDSZ önálló jogi személyiségű, nonprofit és apolitikus civil egyesület. Működésének alapját a diákszövetség tagjainak önkéntes munkája képezi. Főbb céljai az önálló magyar nyelvű felsőfokú oktatási intézményrendszer létrehozásának és működtetésének támogatása, a hallgatók érdekképviselete és érdekvédelme, a magyar diákok szakmai képzésének és előmenetelének segítése, illetve szakmai tevékenységének támogatása; kapcsolatteremtés és ezeknek ápolása hazai és külföldi ifjúsági és diákszervezetekkel. Hozzájárul a magyar diákok közösségeinek formálásához, a kulturális igényeik kielégítéséhez.
1941–1944 Az észak-erdélyi magyar egyetemi és főiskolai hallgatók érdekvédelmi szervezete, 1941 és 1944 között működött a két világháború közötti önálló diákszerveződési kísérletek (Kolozsvári Magyar Egyetemi Hallgatók Egyesülete, Bolyai-kör) folytatásaként. Bár annak idején maga is ki volt téve nacionalista hullámverésnek, igyekezett ellensúlyozni az Erdélybe behatoló jobboldali magyar diákszervezeteket, s mind a román Gusti-féle monografikus iskola, mind a magyar falukutatók hatására népismereti munkásságot fejtett ki. A kebelében működő Orbán Balázs Munkaközösség egy nagyvonalú bálványosváraljai falumonográfia-kísérlet gazdája lett. Nagyobb szociográfiai akciói és "népi est"-jei egy "harmadikutas" irányzatot képviseltek, akárcsak lapja, a Derzsi Sándor, Kolosy Márton és Lőrinczi László szerkesztésében megjelent Március c. folyóirat. A Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége együttműködött a Méhkas Diákszövetkezettel, mely Tóth Samu vezetésével az 1945 utáni években is könyvkiadói tevékenységet fejtett ki.
1990 óta Közel fél évszázados szünetelés után 1990. január 26-án a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége újjáalakult Kolozsvári Magyar Diákszövetség néven. 1990. március 12-étől 20-ig tartó diáktüntetést szervezett a magyar nyelvű felsőoktatásért, ülősztrájkkal az egyetem lépcsőin. Szakosztályokat létesített a külföldi kapcsolatok, tudomány és kultúra, számítástechnika és informatika, egyesületi rendezvények, sport és kirándulások szervezésére.
A kisebbségi sors alakulásáról, Erdély múltjáról, a vallás és művészet történetéről, néprajzról szóló szabadegyetemi előadássorozatot is szervezett. 1990-től kezdve évente táborozás formájában Erdélyi Diáktalálkozók szervezője és házigazdája: a III. ilyen rendezvényen, Homoródfürdőn (1992) már 14 országból másfélezer vendég vett részt. Campus címmel 1990 októberétől a kolozsvári Szabadságban heti külön oldalt jelentet meg, szerkesztői 1992-ben Balló Áron, Horváth István, Magyari Tivadar, Szabó Mátyás. A szövetség elnökei 1990-95 közt: Villand Helmut, Branea Róbert, Ádám Gábor, Kis Bálint, Hantz Péter, Nagy Károly.
2011-es vezetőség: Elnök: Talpas Botond; vezetőségi tagok: Borzási Sarolta, Fugel Edina, Krippán Kinga, Márton Orsolya, Mokán Arnold és Vetési Imola.
A KMDSZ folyamatosan szervez a diákok körében tudományos, kulturális rendezvényeket, hazai és nemzetközi diáktalálkozókat, tovább írják és szerkesztik Campus című diákújságjukat, 1995 december elseje óta Perspektíva című hetilapjukat is.
2012-es vezetőség: Elnök: Rés Konrád – Gergely (2012-2016); Vezetőségi tagok: Andacs Zsolt Levente, Enyedi Tamás, Gödri Csilla, Kisgyörgy Réka, Lokodi Katalin, Székely Kinga, Tepfenhardt Betti.
A vezetőségen kívül számos önkéntes szervező, projekt-vezető, szakosztályvezető viszi sikerre a KMDSZ rendezvényeit.Kőrössy Andrea: Mit „főzött” tavaly, mire készül idén a KMDSZ? Szabadság Campus melléklete, 2011. április 13.
2016-2017-es vezetőség: Elnök: Lőrincz István-Zoltán; Vezetőség: Buryán Tünde, Andacs Zsolt Levente, Fogarassy Botond, Balogh Laura, Szabó Hajnal, Horváth Réka, Kundi Zoltán, Demeter Kamilla.
2017-2018-as vezetőség: Elnök: Lőrincz István-Zoltán; Vezetőség: Buryán Tünde, Kundi Zoltán, Fogarassy Botond, Sámi Zsuzsa, Sipos Dóra, Kocsis Malvina-Gréti, Szabó Hajnal, Antalka-Csiszár Gergő-Hunor.
2018-2019-es vezetőség: Elnök: Lőrincz István-Zoltán; Vezetőség: Tankó Helén, Kundi Zoltán, Hatos Attila, Sámi Zsuzsa, Sipos Dóra, Kocsis Malvina-Gréti, Huszár Zoltán, Antalka-Csiszár Gergő-Hunor.
2019-2020-es vezetőség: Elnök: Hatos Attila; Vezetőség: Sámi Zsuzsa, Tankó Helén, Kiss Oszkár, Struber Henrik-Iliász, Kovács Ákos, Antal Erika.
2020-2021-es vezetőség: Elnök: Hatos Attila; Vezetőség: Ambarus-Egyed Ágnes, Kiss Oszkár, Struber Henrik-Iliász, Antal Erika, Kovács Ákos, Csenteri András-Gergely, Jancsó Helén.
2021-2022-es vezetőség: Elnök: Hatos Attila; Vezetőség: Ambarus-Egyed Ágnes, Gere Edit, Pál Hunor, Albert-Nagy Noémi, Kovács Ákos, Jancsó Helén.
2022-2023-es vezetőség: Elnök: Hatos Attila; Vezetőség: László Petra, Sipos Zsuzsa, Pál Hunor, Albert-Nagy Noémi, Kovács Ákos, Simon Róbert, Kiss Ágota.
2023-2024-es vezetőség: Elnök: László Petra; Vezetőség: Simon Róbert, Sipos Zsuzsa, Göllner Blanka, Sándor Anna-Andrea, Ungvári Bence, Szőke Balázs, Kiss Ágota.
Érdekképviselet A Kolozsvári Magyar Diákszövetség egyik legfontosabb feladata a kolozsvári felsőoktatásban tanuló magyar hallgatók érdekvédelme, éppen ezért az Alapszabályzat értelmében a vezetőtanácsban kötelezően kell legyen egy tanügyi-oktatási kérdésekkel foglalkozó tag. Jelenleg a gyakorlatban az érdekképviselet legitimitását, a hallgatók által megválasztott, diákképviselők adják, akik a felsőbb vezetésben képviselik az adott kar hallgatóit. Ahogyan az Alapszabályzat is kimondja, a KMDSZ nem csak a magyar karok hallgatóit képviseli, ezért fontos odafigyelnünk a más nyelvű egyetemeken és karokon tanuló magyar hallgatókra is.
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretén belül 23 diákképviselő, 7 diákszenátor és 1 diákalprefektus tevékenykedik.
Annak érdekében, hogy intézménytől függetlenül képviseljük a kolozsvári magyar diákokat, a KMDSZ kinevezett 4 tanügyi referenst a Képzőművészeti és Formatervezői, az Állatorvosi és Agrármérnöki, a Műszaki és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemeken.
Így összesen 6 kolozsvári egyetemet képviselünk.
Tanügyi találkozó Igényt láttunk arra, hogy a különböző egyetemek képviselői egy közös fórum keretén belül is találkozzanak, megosszák tapasztalataikat, tárgyaljanak közös ügyeket, ugyanakkor ezzel a rendezvénnyel szeretnénk megköszönni az egész éves odaadásukat és munkájukat.
Szakosztályok A Kolozsvári Magyar Diákszövetség legfontosabb struktúrai elemét a Szakosztályok képezik. A Szakosztályok különböző karok, egyetemek vagy akár közös érdeklődési körű diákok csoportosulásai, melyek saját tevékenységet folytatnak. Szervezetünkön belül jelenleg 18 szakosztály működik. Ezek a csoportok úgy kapcsolódhatnak be a KMDSZ életébe, hogy részt vesznek a számukra megszervezett, szakosztályos programokon amiknek célja a szakmai és személyes fejlődés. A program fő eseményei a Szakosztályok Fóruma (havonta egy) és az évi két alkalommal rendezett Szakosztályok és Diákképviselők tábora, melyek, nem formális tanulási lehetőséget nyújtanak. Ezen kívül a program fontos célját képezi, hogy minél több szakosztály vegyen részt különböző rendezvény szervezésében.
KMDSZ Szakosztályok:
KÁOSZ – Állatorvosi Szakosztály BÖSZ – Biológia és Ökológia Szakosztály BölcsÉsz – Bölcsészettudományi Kar Szakosztálya TeoMusica Szakosztály – BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti kar szakosztálya KÚF – Kommunikáció, Újságírás, Film-Fotó Szakosztály FÖK – Földrajz Kör HÖK – Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat Jurátus kör – Kolozsvári Magyar Joghallgatók Szervezete KGK – Közgazdász Klub KMK –Kolozsvári Műszakis Klub KOMATE – Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesülete KOMIX – Kolozsvári Magyar Ifjú Kémikusok Szervezete MI – Matematika és Informatika kar szakosztálya SPOSZA – Testnevelés és Sport karos hallgatók egyesülete PSZT! – Pszichológia és Pedagógia Szakosztály KÉMSZ – Képzőművészeti Szakosztály KFK – Kolozsvári Fizikus Klub MASZAT – Magyar Szociológia és Szociális Munkás Szakosztály ESZAK – Egészségügyi Szakosztály Perspektíva – Diáklap
KMDSZ Szolgáltatások A Kolozsvári Magyar Diákszövetség számos olyan szolgáltatást kínál a hallgatók számára, amelyek szórakozási, kikapcsolódási és fejlődési lehetőséget nyújtanak, ugyanakkor segítenek boldogulni a mindennapi életben.
KMDSZ A kártya Az A kártya a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által létrehozott, ingyenes diákkártya Kolozsváron. Az A kártya segítségével a hallgatók kedvezményekben részesülnek, rendezvényeken, szórakozóhelyeken, kávézókban/ éttermekben.
Nevének eredete az, hogy a KMDSZ elnökség és egy partner városi képviselő biztosra akart menni, hogy az A kártya az ingyenes városi buszbérletek igényelésére is alkalmas legyen. Mivel a városi tanács ABC sorrendben szokott végighaladni a javaslatokon, a trükk célja az volt, hogy korán reggel terjesszék elő a javaslatot. Ennek előnye az volt, hogy a városi képviselők még figyelmetlenek és igyekeznek az égetőbb fontosságú projekteket megvitatni, így hamar elfogadták az előterjesztést.
A KMDSZ 2019-ben létrehozott egy A kártya applikációt is, amelyben összesítette a kedvezményeket, illetve ezáltal biztosítja a könnyebb elérést és használatot. Az applikáció használható az Android és az iOS operációs rendszerrel is. Az évek során az alkalmazás több iteráción ment keresztül.
KMDSZ Karrieriroda 2010-ben újraindul Kolozsváron a KMDSZ Karrieriroda. A KMDSZ Karrieriroda az egyetemi oktatást kívánja kiegészíteni képzésekkel, workshopokkal és programokkal segít választ találni karrier kérdésekre.
Tevékenységünk:
Diákok számára:
• Állásajánlatok, szakmai gyakorlati helyek közvetítése
• Segítséget nyújtani, hogy alaposan fel tudjanak készülni a munkaerőpiacra történő sikeres kilépésre
• Jövőtervezés, tanácsadás
• Alapfokú képzések, önfejlesztő trainingek, különböző tanfolyamok
• Felmérések végzése
KMDSZ Sportiroda A KMDSZ Sportiroda számos sportágban biztosít sportolási lehetőséget a kolozsvári magyar diákoknak, fiataloknak hogy közösségben, szervezett formában sportoljanak. Sportágaink folyamatosan bővülnek, hogy mindenki megtalálhassa a saját egyéniségéhez illő sportot. A KMDSZ Sportiroda minden évben megszervezi a KMDSZ Madarasi Sítábort is.
Saját Rendezvények A Kolozsvári Magyar Diákszövetség rendezvényei:
KMDSZ Téli Majális KMDSZ Szakosztályok és Diákképviselők tábora KMDSZ Diáknapok Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia KMDSZ Önkéntes Gála KMDSZ Előtér KMDSZ Nyári Egyetem Ifjúsági Udvar KMDSZ Gólyák Éjszakája KMDSZ Gólyatábor KMDSZ Mentorprogram KMDSZ Gólyabál KMDSZ Mikulás KMDSZ Tanügyi találkozó KMDSZ Tudományos mozgalom KMDSZ Karrieriroda műhelyfoglalkozások KMDSZ Tanügyi Konferencia
Partnerrendezvények
VIBE Fesztivál A VIBE Fesztiválról joggal állíthatjuk, hogy Erdély legszínesebb fesztiválja, amelyre már a kezdetektől a Kolozsvári Magyar Diákszövetség toborozza az önkéntes csapatot és koordinálja a fesztiválon dolgozó önkéntesek munkáját. A 2018-as VIBE Fesztiválon 160 önkéntes dolgozott azon, hogy a fesztiválozók a lehető legjobban érezzék magukat. 2019-ben mivel a VIBE minden tekintetben nőtt az előző évhez képest, természetesen több önkéntesre is szükség volt, így ebben az évben 280 ember dolgozott a fesztivál sikeréért.
Sajnos a 2020-as évben nem valósulhatott meg a fesztivál úgy, ahogy azt a szervezői csapat megálmodta, de a szervezés kezdeti fázisában csaknem 300 önkéntes jelentkezett.
Napjainkban a VIBE Fesztiválon évente 500 önkéntes dolgozik azért, hogy a rendezvény megszervezésre kerüljön.
Kolozsvári Magyar Napok (KMN)