bélyegkép|jobbra|260px|A középkori Buda legkorábbi ismert ábrázolása Hartmann Schedel Világkrónikájában (1493) bélyegkép|jobbra|260px|Buda látképe (részlet) Mikoviny Sámuel Notitiájából, 1737 A budai pénzverő a középkorban Budán működő pénzverő műhely (Királyi Pénzverde vagy Domus Regalis, Magna Curia Regis németül Kammerhof) épületegyüttes része volt , amelyet IV. Béla magyar király alapított a tatárjárás után 1255-ben és rövid megszakításokkal Buda várának török megszállásáig működött. A "Régi királyi ház" épületegyüttese a mai I. kerület Táncsics Mihály utca 7-9. számú telkek helyén épült, maradványai a jelenlegi földszint alatt 6-8 méterre találhatók. A régészeti leletekkel alátámasztott történeti adatok alapján a város északkeleti sarkában állt a Kammerhof, amely királyi tulajdonú épület volt, benne az önálló, Szent Márton tiszteletére szentelt kápolnával. Ezt az épületegyüttest királyi lakóhelyként is használták.
A pénzverde helye a várban jobbra|bélyegkép|Buda 1530 körül, a metszeten olvasható aula regis felirat a curia regist, azaz a királyi kamara épületét jelzi balra|bélyegkép|I. kerület Táncsics Mihály utca 9. számú épület, József-kaszárnya, az Erdélyi-bástya és Kammerhof, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonban tartandó vagyonelem2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról (2. melléklet, III. fejezet) jobbra|bélyegkép|Egy középkori pénzverő mester (magister monetariorum regis) műhelyének ábrázolása 1568-ból
A középkori Buda városát falakkal vették körül, amelybe három kapun keresztül vezetett az út: északon a Szombat kapu, nyugatról a Zsidó kapu, keletről, a Duna felől pedig a Szent János kapu.
A régészeti kutatások alapján a Szombat kapu környékén állhatott a Kammerhofnak vagy antiqua domus regisnek nevezett, a város északkeleti sarkában emelt épületegyüttes , a pénzverő műhely, a Judengasse utcában.
Egyes szakértők szerint a verde területe a budai Várhegy sziklafennsíkjának északkeleti részén , a mai Budai Várnegyedben lévő I. kerület Táncsics Mihály utca 9. számú épület helyére tehető, habár az azonosítható régészeti leleteket nem lehet összefüggő rendszerbe helyezni. A 14. században jelent meg a „curia regalis” vagy a „domus regalis” kifejezés, ezalatt a Szombat kapu és a Domonkos-kolostor közelében álló Kamaraházat, a pénzverdét és a budai financiális igazgatás központját értették. A pénzverde és királyi szállás épületegyüttese egy lakótorony-épületcsoportból állt, amelyben később helyet kapott az 1349-ben épült Szent Mártonról elnevezett királyi házi kápolna is. Tizenötödik századi dokumentumok erősítik meg, hogy az épületegyüttes akkor még létezett. A történészek kutatásai szerint Nagy Lajos király, aki kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt rendje számára Remete Szent Pál ereklyéjét, ami sikerült is neki. 1381/82-ben a pálosoknak adományozta azt a budavári palotát, amelyet latinul Magna Curia Regis – a király nagy kúriája –, németül Kammerhof – magyarul Kamara-udvar – névvel illettek, azért, hogy ott őrizzék Remete Szent Pál holttestét.
A Magna Curia Regis a 18. századi ostromok során pusztult el véglegesen.
Története Árpád-kor jobbra|bélyegkép|Brakteáta III. Béla vagy IV. Béla korából, a lemezpénz azaz brakteáta verése lehetővé tette, hogy ugyanannyi ezüstből több érme készüljön A tatárjárás után, 1243 és 1255 között felépült a rettegő ország új fővárosa Buda vára. IV. Béla magyar király a pesti polgárokat átköltöztette a védettebb budai oldalra, a várhegyre. A várost és a várat sokáig hivatalosan „Castrum novi montis Pestiensis"-nek vagyis „Pest újhegyi vár"-nak nevezték. A budai Várhegyen megépült az – akár egy újabb tatár támadással is farkasszemet néző – új királyi rezidencia, s vele (oklevélben először 1255-ben megemlített) a királyi pénzverde is,, amelyet a mindenkori kamaraispán mellett, az esztergomi érsek és a tárnokmester embere felügyelt. Kezdetben a királyi pénzverők (monetarii regis) a kamaraispán – ekkoriban még a pénzverőmester (magister monetariorum regis) – fennhatósága alatt önálló, a központi királyi közigazgatási és gazdasági szervezetbe beilleszkedő testületet alkottak. balra|bélyegkép|150px|IV. Béla ezüst dénárjának előlapja, +REX-BELA azaz Béla király balra|bélyegkép|150px|IV. Béla ezüst dénárjának hátlapja, MONETA REGIS P HVNGARIA Moneta regis per Hungariam azaz a király pénze Magyarország számára A pénzverés fontos pénzügyi és gazdasági tevékenység volt a középkorban ugyanis létezett a periodikus pénzújítás (renovatio monete) gyakorlata, amelynek során a király bizonyos időközönként új pénzt veretett és hozatott forgalomba. A középkori állam alattvalói kötelesek voltak régi érméiket az újra vert érmékre beváltani, általában 3 régi ért 2 újat. Az így szerzett királyi jövedelmet nevezték „kamara haszná”-nak (lucrum camere). A Magyar Királyságban a pénzújítást német mintára, Salamon király vezette be és a pénzreform után a magyar pénzverést Rajna-vidéki zsidók kapták bérbe. II. Béla uralkodásától kezdődően az évenkénti pénzújítás vált rendszeressé. A pénzváltás (cambium) joga és az régebbi kibocsátású és forgalomból kivont pénz beváltásának joga, a királyi pénzverők kiváltságai közé tartozott.
IV. Béla 1239-ben pápai engedélyt kért IX. Gergelytől, hogy zsidóknak és szerecseneknek (más néven szaracénoknak, izmaelitáknak, mely elnevezés alapja, hogy az arabok a biblia szerint Ábrahám törvénytelen fiától, Izmaeltől származnak) is bérbe adhassa királyi jövedelmeit. A pápa engedélyt adott erre, csak azt kötötte ki, hogy a kamarabérlők mellé egy keresztény embert is állítson, akinek az a kötelessége, hogy ellenőrizze a bérlőket, nehogy a keresztényekre sérelmes módon gyakorolják magas hivatalukat. Ezt erősítette a király 1251-ben kiadott törvénye is, amelyet Babenberg Frigyes zsidó privilégiumának mintájára adott ki. Babenberg Frigyes kamarájának bérlői, a bécsi Henel és fiai, Wluelinus, Oltmannus és Neklinus Magyarországra települtek, s átvették IV. Béla pénzverésének bérletét.
IV. Béla zsidó kiváltságlevelét (Iudeis hec iura ordinavimus) a középkori Magyar Királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. IV. Béla az 1240-es évek végén Ausztriából hívott be zsidó szakembereket. Henuk és fiai a királyi kamara alkalmazottai, a pénzverde bérlőivé váltak és közvetlenül a királyi palota mellett telepedtek meg, s hamarosan azon a környéken alakult ki Buda első zsidó utcája is. Így a zsidók a király védett kamaraszolgái lettek, a kincstárnak adóztak, a király pedig biztosította a jogvédelmüket. A zsidók akkoriban főként kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak. A magyar királyok sokszor vették igénybe pénzüket és gazdasági-pénzügyi szakértelmüket. A pápa IV. Bélától kért feltétele alapján alakult ki az esztergomi érsek pénzverési tized intézménye és jogköre. jobbra|bélyegkép|Pénzverő a középkorban
Walternak, a budai kamara ispánjának már az 1260-as évek kezdetétől háza állt a budai várban. Elődje, a zsidó származású Wluinus a budai pénzverő kamara ispánja volt, akit azonban 1263-ban leváltottak, és azt követően Walter a budai kamaraispáni tisztét 1265-től legkésőbb 1279 tavasza körül bekövetkezett haláláig viselte. A pénzverésnél használt veretmintákat egyedül csak az érseki megbízottnak (pizetarius) az őrizete alatt lehetett tartani. Ő őrizte a pénzverő szerszámokat és a nélkülözhetetlen verőtöveket, amelyeket csak a pénzverés idejére adott át a kamaraispánnak. Ezen kívül felügyelte a pénzöntvény készítését és magát a pénzverés folyamatát is. Az ellenőrzésért az esztergomi érseket minden pénzzé vert márka után egy nehezék (pondus vagy pisetum) illette meg. Az esztergomi érsek később a pénzverés ellenőrzése mellett a bányavárosokban egyéb fontos hatásköröket is gyakorolt. IV. Béla 1249 és 1255 között a pénzverést fokozatosan áttelepítette Budára, miután 1256-ban egyik korábbi királyi székhelyét, az esztergomi királyi várat véglegesen átadta az esztergomi érseknek.
A budai pénzverőkamara („curia regalis” vagy „domus regalis”) a 14. században szoros kapcsolatban maradt az esztergomival, Budán esztergomi pénzverők dolgoztak, akik erre az időre egész családjukkal Buda várába költöztek. Az Esztergomból Buda várába telepített pénzverőket a király mentesítette a budavári vám megfizetése alól és ez a vámmentesség annak a jele, hogy a pénzverő műhely akkoriban a királyi lakóhely területén, a budai várfalakon belül történt.
A kamara (camera) szó pénzügyi értelemben az uralkodó magánkincstárát, illetve a királyi pénzjövedelmek összességét jelölte. Ekkor a budai pénzverő az esztergomi kamarával közös vezetés alatt állt. 1323-ban azonban a két kamara egyesült, majd 1355 körül az esztergomi kamara beszüntette működését és a Magyar Királyság fő pénzverőhelyévé a budai pénzverde vált. A 12. század végén megváltozott a magyar pénzverési technika. A magyar pénzek verőtöveit a nyugat-európai szokástól eltérően nem vésték, hanem poncolták. A verőtő felületébe különböző alakú (ék, kör, vonal stb.) ponctűket ütöttek, ezzel alakítva ki a feliratot és az éremképet. A 13. századtól a verőtöveket azonban már vésték és a ponctűk alkalmazása csak kisebb díszítésekre korlátozódott. A budai pénzverőkamara veretein a körirattal rendelkező típusokon megjelent Buda neve, az éremképeken pedig gyakran szerepelt Buda címere és a budai vár. Három különböző körirat típust ismer az utókor: MONETA, CIVITAS, LIBERTAS BVDENSIV. M.. Négy típusnál ismert a várkapus ábrázolás, amely Buda város címerképe volt. jobbra|bélyegkép|A fiorino d'oro, Károly Róbert aranyforintja. Károly Róbert pénzreformja után a kizárólag Budán készült aranypénzein firenzei szimbólumok – liliom és Keresztelő Szent János – jelentek meg és a királyság vezető pénzverdéje a budai pénzverő lett jobbra|bélyegkép|I. (Nagy) Lajos király Budán vert aranyforintja, verde: Buda, kamaraispán: Bernardi Ferenc, felirata LODOVICVS.DEI.GRACIA.REX (Lajos Isten kegyelméből király), középen hatkaréjos keretben Anjou-magyar címer. S.IOHA-NNES.B oldalt verde- és mesterjegy.
Anjou-kor A 13. század közepén Európa vezető gazdasági hatalmai áttértek az aranyvalutára. Az első aranyból készült értékpénzeket Firenzében verték (fiorino d’oro). Az aranyforint verésével Firenze létrehozta az egységes és állandó értékű világkereskedelmi pénzt. Az európai államok firenzei mintájú aranypénz-kibocsátásba kezdtek. A nemzetközi tendenciák a magyar gazdaságra is hatottak. A század második felében a Magyar Királyság évi aranytermelése a feltételezések szerint megközelítőleg ezer kilogramm lehetett. A budai pénzverő az Anjou királyok idejében fontos szerepet játszott, de későbbi működése nem volt folyamatos. Károly Róbert halálának évében azonban újra készültek aranypénzek Körmöcbányán Lipót mester kamaraispánsága alatt, amely ettől kezdve már folyamatos a későbbi uralkodók alatt is. Az Anjou-uralkodók regnálása alatt a 14. század elején a készülő pénzek anyagát az urburaként beszedett érmék beolvasztásából nyerték, később azonban egyre inkább előtérbe került az arany és ezüstbányák szerepe és a pénzverés összekapcsolása, amely a 15. század elejére meghatározóvá vált a királyságban. Részben ennek is köszönhető, hogy a körmöcbányai kamara verdéje átvette a főverde szerepét a budai királyi kamarától.