Révay József, Ullrich (Kecskemét, 1881. november 22. – Budapest, 1970. február 19.) klasszika-filológus, író, költő, műfordító, irodalomtörténész.
Élete right|thumb|300px|Egykori otthona Budapest XVI. kerületében. A ház falán emléktábla Révay Józsefnek Apja Ullrich Ödön földmérő mérnök volt, anyja Révay Erzsébet. Az apa munkája miatt a családnak gyakran kellett költöznie. Ezért az elemi iskolát Vácott, a gimnázium első három osztályát a szegedi, a negyediket a Temesvári Piarista Gimnáziumban végezte. Ezután, 1895-ben belépett a piarista rendbe. A novíciátus után kispapként (stúdensként) fejezte be a gimnáziumot Kecskeméten, majd Budapesten tanult teológiát a Kalazantinumban, és ezzel párhuzamosan latint és görögöt az egyetem bölcsészkarán.
1902-ben latin–görög szakos diplomát szerzett, és szerzetesi örökfogadalmat tett, majd helyettes tanárként Nyitrán és Nagykanizsán tanított egy-egy évet. Igazi szerzetesi elhivatottsága saját bevallása szerint sohasem volt, csak elhunyt édesanyja kérésére lett piarista, és mindig is világias életet élt. Rendtársai szerint „nem látszott rajta, hogy pap”. 1904. április 25-én letette a tanári vizsgát is, majd pappá szentelése előtt kilépett a rendből. Érettségi után felvette anyja családi nevét is, 1904-től pedig csak ezt használta, mint Révay József.
Továbbra is vidéki gimnáziumokban tanított, Sopronban, Szabadkán, Késmárkon. Eközben evangélikus vallású lett és megnősült. Első felesége Korniss Piroska volt, egy fiuk Géza, és egy lányuk Aliz született, de a házasság hamar felbomlott. Versei 1901-től jelentek meg különféle lapokban, írt ifjúsági színdarabokat is, később pedig elsősorban ókortudományi műveket. Ókortudományi kutatások céljából több hosszabb tanulmányúton volt, 1908-ban Berlinben, 1912–1913-ban Rómában és Berlinben, majd 1914-ben Münchenben és Leidenben. 1914-ben fél évig a debreceni református bölcsészeti akadémián tanított, majd újból Késmárkra került, ahol 1915-ben újból megnősült, Zuber Mariannát vette feleségül. 1917-től a budapesti Veres Pálné Gimnázium tanára, majd 1918–1919-ben igazgatója volt. A kommün alatt egyetemi tanár lett, és a Közoktatásügyi Népbiztosság középiskolai ügyosztályát vezette, ezért 1920-ban állásvesztésre ítélték.
Ekkor családjával Mátyásföldre költözött, és fordításokból próbált megélni. 1922–1923 között a Kultúra könyvkiadó lektora volt, 1928-tól 1942-ig pedig Franklin Társulat irodalmi titkára és lektora. 1933 és 1942 között ő szerkesztette a kiadó Tükör című képes irodalmi folyóiratát. Kiadója utasítására több egyházi jellegű kiadványt is írt és szerkesztett, ezért ismét katolikus lett. Ugyancsak munkaköri kötelességből, gyors munkával írta meg 1934-ben a Gömbös Gyula élete és politikája című könyvet. Fordítóként számos latin, görög és olasz szerzőt ültetett át magyarra, köztük Szophoklész, Arisztophanész, Plautus, Petronius, Seneca, Iosephus Flavius, Lucius Apuleius, továbbá Boccaccio, Carlo Goldoni, Alessandro Manzoni, Giovanni Papini, Victor Hugo, Thomas Mann műveit. Legnagyobb sikert azonban szintén ókori római témájú regényeivel érte el, 1937-től kezdve.
1942-ben elhagyta a szerkesztői állást, és azontúl csak írói munkásságából élt. 1943-ban megkapta a Baumgarten-díjat. 1945-től lehetett ismét egyetemi tanár, egészen nyugdíjazásáig, 1952-ig. Ezután csak regényeivel, fordításaival és ismeretterjesztő művekkel foglalkozott.
Munkái
Versek és színjátékok Dalok könyve: Versek, Budapest, 1903 Bimbilla, vagy a diákköltészet alkonya: Ifjúsági színdarab, Nagykanizsa, 1904 Mars főhadnagy: Komikus eposz, Nagykanizsa, 1904
Tudományos és ismeretterjesztő könyvek De vita et operibus Commodiani Gazaeri, Temesvár, 1902 Commodianus élete, művei és kora; Franklin, Bp., 1909 Római emlékek, Késmárk, 1913 Ó-keresztény szimbólumok, 1913 Nero fáklyái: Tanulmányok a kereszténység első századaihoz, Budapest, 1915 Petronius és kora, Budapest, 1927 Ókori író, mai olvasó, Budapest, 1942 Séták a római Magyarországon, Budapest, 1943; 2. átdolg. kiadás, Budapest, 1965 Lupus, az aquincumi költő, Budapest, 1944 Százarcú ókor, Budapest, 1962
Történelmi regények és elbeszélések A költő és a császár [Horatius és Augustus], Budapest, 1937 Raevius ezredes utazása [az ókori Rómában], Budapest, 1938 A párduc [Severus császár és a kereszténység viszonya], Budapest, 1954) Aranygyűrű [Minatia Polla, a szépség és a jóság ókori tündérének története], Budapest, 1957 Tűzfolyam [antik témájú elbeszélések], Budapest, 1958 Égi jel [Constantinus császár története, aki nem mert szembeszállni a kereszténységgel], Budapest, 1959 Elhagytál Helios [az aposztata Julianus császár története, aki neoplatonista tanok rajongója], Budapest, 1966 Márvány menyasszony [Tiberius Barbius története], Budapest, 1972
Tankönyvek Latin nyelvtan, Budapest, 1915 Latin olvasókönyv, Budapest, 1915 Megtanulok latinul, Budapest, 1943
Fordítás-antológiák Lucius Apuleius: Az aranyszamár, Budapest, 1924, 1942, 1949, 1959, 1963 A boldog vadászok: Válogatás görög elbeszélésekből, Budapest, 1959 A szerelmes delfin: Ókori dekameron, Budapest, 1962 A leány meg az isten: Görög szerelmes novellák, Budapest, 1968
Egyéb Gömbös Gyula élete és politikája, Budapest, 1934 Pályám emlékezete; magánkiadás, Budapest, 2007
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar klasszika-filológusok Kategória:Magyar tankönyvírók Kategória:Kecskemétiek Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Baumgarten-díjasok