Horváth Péter (Budapest, 1951. május 7. –) József Attila-díjas (1998) magyar író, rendező, forgatókönyvíró és színész.

Életpályája 1969–1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Kazimir Károly osztályában. 1969-ben jelent meg első műve. 1973–1974 között a Bartók Gyermekszínház színésze volt. 1974–1975 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, majd szabadfoglalkozású író lett. 1982–1986 között a Magyar Televíziónál dolgozott dramaturgként. 1994 óta rendező. 1998–2000 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti vezetője volt. 2002-ben doktorált. Később a Kolibri Színház dramaturgja lett.

Magyar darabokat és klasszikus zenés műveket rendez.

Felesége: Szabó Gabi színésznő.

Művei Egéridő (novellák, 1976) A sárga táltos (meseregény, 1977) Öcsémnek, szeretettel (kisregények, 1980) Csendet kérünk, próba van (novellák, 1981) Sosemvolt aranykorunk (regény, 1982) Szabad vegyértékek (regény, 1984) Örömzene (regény, 1986) Szerelem első vérig (ifjúsági regény, 1987) A Fekete Kéz visszavág (ifjúsági regény, 1990) Színház a magasban (regény, 1993) Horváth úr szerelmei (regény, 1999) Kamarambó, a Senki Fia (meseregény, 2008) Strandregény (regény, 2009) Bogárvérrel. Forgácsok egy fakeresztről (regény, 2011) Dzsorden (regény, 2012) A képíró. M. S. mester története; Noran Libro, Bp., 2013 Kedves Isten (regény, 2014) Öl. Egy sorozatgyilkos vallomásai, Störr kapitánynak; Noran Libro, Bp., 2015 Getnó; Noran Libro, Bp., 2018 Horváth Péter–Szakonyi Károly: Négykezes. Beszélgetéseink; Kossuth, Bp., 2021

Színházi munkái Íróként

Kamarambo, a senki fia (1979) Maugli (1982, 1983) A farkas szempillái (1983-1984, 1996, 2000, 2001) Enyém a vár (1985, 1987) A kölyökkor álmai (1985) Boleró (1987) A padlás (1988-1989, 1991-1996, 2000, 2002-2003, 2007-2009) Csao Bambino (1991, 1993, 2006) (rendező is) Svejk vagyok (1992, 1996) (rendező is) Május 35 (1993) (rendező is) Marco Polo (1995, 1999, 2000, 2010,2013) (rendező is) ABC (1994) (rendező is) Valahol Európában (1995, 2000, 2002-2004, 2006-2007, 2009-2010) (rendező is) A szebeni fiúk (1998) A három testőr (1999) (rendező is) Amphitrüon 2000 (2000) (rendező is) Százegy kiskutya (2001) (rendező is) Kilencen, mint a gonoszok (2002) A pesti szín (2002) Zengeráj a Grand Hotel Royalban (2003) (rendező is) Európa elrablása (2003) (rendező is) Kököjszi és Bobojsza (2004) (rendező is) 56 csepp vér (2006) (rendező is) Blikk (2007) Locspocs, a kis tengeri szörny (2007) Bevetés (2008) Kerti mulatság avagy írók a fogason (2010) Emil és a detektívek (2010) Dolcsegabána (2010) (rendező is) Help (2011) (rendező is)

Fordítóként Bigest: Dollármama (1997) (rendező is) Williams: A mi fiunk (2003) (rendező is) Willner-Bodansky: Luxemburg grófja (2005) (rendező is) Bigest: Hab (2006) (rendező is) Salten: Bambi (2009) Színészként Hampton: Az emberbarát...Braham Molière: Kényeskedők....La Grange Maár-Tersánszky: Viszontlátásra, drága....Szomszéd fiú Szomory Dezső: Bella....Gróf Thurein-Ernőffy Pál Novogrudszkij-Orlov: Brummogó és a Dinnye....Lyuk Molnár Ferenc: Liliom....A Hollunder fiú Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté....Toffolo Urbán Gyula: Tündér Ilona....Haspók Békés József: Várj egy órát....Tamás Kazán-Mesterházi: Férfikor....Béla Babay József: három szegény szabólegény....Tollnok Kazimir-Ortutay: Ezeregyéjszaka....Púpos Csehov: Három nővér....Fedotyik Kopkov: Aranyelefánt....Páska Kipling: Maugli....Majom

Rendezőként Örkény István: Macskajáték (1992) Gábor Andor: Dollárpapa (1993, 2017) Eisemann Mihály–Halász Gyula-Kristóf Károly–Szilágyi László: Handa banda (1994) Alan Jay Lerner–Frederick Loewe: My Fair Lady (1995) Ábrahám Pál–Földes Imre–Alfred Grünwald-Fritz Löhner-Beda: Bál a Savoyban (1995, 2017) Csemer Géza: Dobostorta (1996) Kálmán Imre–Leo Stein–Jenbach Béla: Csárdáskirálynő (1996) Jerry Bock–Sheldon Harnick–Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn (1997) Békés Pál–Dés László–Geszti Péter: A dzsungel könyve (1998) Joe Masteroff–John Kander–Fred Ebb: Kabaré (1998) Michael Stewart–Jerry Herman: Hello, Dolly! (1998) Kiss Anna: Bazsarózsák (1999) Kornis Mihály: Körmagyar (1999) Lehár Ferenc–Victor Léon–Leo Stein: A víg özvegy (2001) Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci (2001) Rákoss Péter: A mumus (2004) Gorkij: Éjjeli menedékhely (2005) William Shakespeare: Hamlet (2007) Eisemann Mihály–Zágon István–Somogyi Gyula: Fekete Péter (2008) Kerekes János–Barabás Tibor–Gádor Béla–Darvas Szilárd: Állami Áruház (2011) Gém Zoltán: Starfactory (2013) Molnár Ferenc: Színház (2018)

Filmjei Színészként Egy óra múlva itt vagyok… (1971) Emberrablás magyar módra (1972) A törökfejes kopja (1973) Pirx kalandjai (1973) Makra (1974) Felelet (1975) Az idők kezdetén (1975) Legenda a nyúlpaprikásról (1975) Kántor (1976) Viszontlátásra, drága (1978) Térmetszés (1979) Ballagás (1980) Nápolyi mulatságok (1982) Tüzet viszek TV-film (1983) Örökkön-örökké (1984) Az óriás (1984) Nyolc évszak (1987) A szórád-ház (1997) Karádysokk (2011)

Íróként Az első randevú (színész is)

Forgatókönyvíróként

Társkeresés No. 1463 (1982)

Vérszerződés (1983) A piac (1983) Szerelem első vérig (1986) (rendező is) Szerelem második vérig (1988) Családi kör (1994) Világszám! (2004) Csaó bambinó (2005) 56 csepp vér (2007) (filmzene is)

Rendezőként Egri vitézek (2006) (forgatókönyvíró is) A pálya szélén 2008 (2008) (forgatókönyvíró is)

Egyéb filmes munkái Nyom nélkül (1982) (konzultáns) Szerelmes szívek (1991) (szerkesztő)

Díjai, elismerései Legjobb elsőkötetesek díja (1976) Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1977) KISZ-díj (1983) a nemzetközi hangjáték pályázat Morishige-díja (1991) az év legjobb drámája díj (megosztva, 1991) az Év Könyve-jutalom (1991) József Attila-díj (1998) NKA alkotói ösztöndíj (2012)

Jegyzetek

Források Horváth Péter honlapja

További információk Életrajza a Szépírók Társaságának honlapján

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Charta ’77 aláírói