Feketeszakáll, avagy Edward Teach (említik Tache-ként vagy Thatchként is; 1680 körül – 1718. november 22.), angol kalóz, akinek nevét a Karib-térségben és az Atlanti-óceán nyugati részén rettegték.
Fiatal koráról keveset tudni, valószínűleg az angliai Bristolban született. „Anna királynő háborúja” idején egy államilag engedélyezett, kalózlevéllel rendelkező rablóhajón, privateeren szolgálhatott tengerészként, mielőtt letelepedett volna a karibi New Providence szigetén. A sziget Benjamin Hornigold kalózkapitány székhelye volt, akinek legénységéhez Teach 1716 körül csatlakozhatott. Hornigold egy általa elfoglalt szlúp parancsnokává tette, és sokáig együtt portyáztak, immár független tengeri rablókként. Kicsivel később flottájukat még két hajóval tudták bővíteni, melyek közül az egyik kapitánya Stede Bonnet volt. Hornigold 1717-ben felhagyott a kalózkodással, és magával vitt két hajót is.
Teach ezek után elfoglalt egy francia kereskedőhajót, átkeresztelte Anna királynő bosszújára, és 40 ágyúval szerelte fel. Ekkor vált hírhedt kalózzá, gúnynevét sűrű fekete szakálláról és félelmetes megjelenéséről kapta; egyes feljegyzések szerint égő kanócok lógtak kalapja alól, hogy ezzel rémítse meg ellenségeit. Több tengeri rablóval szövetkezve blokád alá vonta a dél-karolinai Charleston kikötőjét. Miután sikeresen megsarcolta a lakosokat, zászlóshajója zátonyra futott egy homokdűnén az észak-karolinai Beaufort közelében. Ekkor Bonnet és Feketeszakáll útjai szétváltak, és a kalózvezér letelepedett Bath Townban. Itt királyi kegyelmet kapott, ám rövid időn belül ismét a tengereket járta, és magára vonta Virginia kormányzója, Alexander Spotswood figyelmét. Spotswood katonákból és tengerészekből álló legénységet toborzott, akik 1718. november 22-én csapdába csalták Feketeszakállt. A Robert Maynard főhadnagy által vezetett katonák és a Feketeszakáll irányítása alatt harcoló kalózok között lezajló kegyetlen csata során Teach és legénységének nagy része életét vesztette.
Teach, a ravasz és számító kalózvezér, céljai eléréséhez inkább támaszkodott félelmetes megjelenésére, mint az erőszakra. A manapság róla elterjedt képpel – miszerint egy hagyományosan zsarnok kalóz lett volna – ellentétben hajóit mindig legénysége beleegyezésével irányította, és nem ismert olyan feljegyzés sem, hogy bántotta vagy megölte volna az általa fogvatartottakat. Halála után alakját romantizálták, számos kalóztémájú mű ihletője lett.
Élete Fiatalkora Feketeszakáll fiatalkoráról keveset tudni. Úgy vélik, hogy halálakor 35–40 éves lehetett, így 1680 körül születhetett. A korabeli feljegyzések több néven is említik, mint például Feketeszakáll, Edward Thatch vagy Edward Teach, manapság leggyakrabban ez utóbbit használják. Vezetékneve számos formában fennmaradt: Thatch, Thach, Thache, Thack, Tack, Thatche és Theach. Egy forrás azt állítja, hogy a családneve Drummond volt, de egyéb, ugyanezt állító dokumentum hiányában ez valószínűtlen. Abban az időben a kalózok gyakran használtak álnevet, hogy a családjuk becsületén ne essen folt, ezért nagy az esélye annak, hogy Feketeszakáll valódi nevére soha nem fog fény derülni.
Britannia amerikai kolóniáinak felemelkedése a 17. században és az Atlanti-óceánon folyó rabszolga-kereskedelem 18. századi gyors elterjedése okán Bristol jelentős nemzetközi tengeri kikötővé fejlődött, Anglia második legnagyobb városa lett. Teach feltehetően itt nőtt fel, nagy valószínűséggel írni és olvasni is megtanult. Majdnem bizonyos, hogy kereskedőkkel is kapcsolatban állt, halálakor pedig egy levelet találtak nála, amit Tobias Knight, Karolina tartomány felsőbb bíróságának elnöke írt neki. Robert Lee író ebből arra következtet, hogy Teach egy tekintélyes, gazdag család sarja lehetett. A Karib-tengerre a 17. század utolsó éveiben érkezhetett egy kereskedőhajó fedélzetén (feltehetőleg egy rabszolgaszállítón). A 18. századi szerző, Charles Johnson szerint Teach „Anna királynő háborúja” alatt egy ideig privateerhajókon tengerészként dolgozott. A privateerhajók olyan hajók voltak, amelyek gyakorlatilag hivatalosan kalózkodhattak. Ezt egy adott nemzet által adományozott kalózlevél (letter of marque) bizonyította, ami feljogosította a privateerek legénységét az ellenséges hajók megtámadására és kifosztására. Ez idő alatt Teach „gyakran dicsekedett szokatlan merészségével és bátorságával”. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan mikor lépett be a háborúba.
New Providence A gyarmatosítás, valamint az itt folyó kereskedelem és kalózkodás miatt a Karib-térség számos 17. és 18. századi tengeri incidens színhelyévé vált. A privateerből lett kalóz, Henry Jennings és követői az 1700-as évek elején elhatározták, hogy az akkor még lakatlan New Providence szigetét választják portyáik kiindulópontjának. A sziget közel volt a floridai tengerszoroshoz és annak forgalmas útvonalaihoz, ahol az Európába tartó és onnan érkező hajók elhaladtak. New Providence kikötője több száz hajó fogadására is képes volt, ám a Brit Királyi Haditengerészet nagyobb hadihajóinak megfelelő kormányzásához már túl sekély volt. A sziget akkoriban George Woodbury író jellemzése szerint „nem otthonok városa, hanem az ideiglenes tartózkodás helye volt (…). Az egyedüli állandó lakók a kalózok, kereskedők és sleppek voltak; mindenki más csak átutazó vendég volt”. A törvény és a rend ismeretlen fogalmak voltak New Providence-ben, ahol a kalózok így nyugalmat leltek.
Teach is a szigeten telepedett le. Valószínűleg nem sokkal az utrechti béke megkötése után költözött el Jamaicáról, és mint a legtöbb privateerhajón szolgáló matróz, kalózkodásra adta fejét. 1716 körül csatlakozhatott Benjamin Hornigold kapitányhoz, aki szintén New Providence biztonságos vizeiről indította támadásait. 1716-ban Hornigold egy általa elfoglalt szlúp irányítását bízta Teach-re. 1717 elején, mindketten egy-egy szlúp parancsnokaként, a kontinens felé vették az irányt. Havanna közelében egy 120 hordó lisztet szállító hajót foglaltak el, nem sokkal ezután pedig Bermuda mellett egy 100 hordó bort szállító szlúpot. Néhány nappal később egy Madeirából a dél-karolinai Charlestonba tartó hajó felett vették át az irányítást. Ekkor Teach és kormányosa, William HowardBenjamin Hornigold és Teach útjai ekkor már talán elváltak, ebben az esetben pedig William Howard Teach másik szlúpjának a kapitánya lehetett. feltehetően nehezen tudta már fegyelmezni a legénységet. A kalózok megkedvelhették a madeirai bor ízét, szeptember 29-én ugyanis a Charles-öböl közelében a virginiai Betty nevű hajóról csak a bort vitték el, mielőtt elsüllyesztették volna, többi rakományával együtt.
Teach Hornigolddal hajózott, amikor az első ismert feljegyzés megszületett róla, mint szabad akaratából lett kalózról, aki sok embernek parancsol. Matthew Munthe kapitány egy észak-karolinai kalózellenes őrjárata során írta azt, hogy egy „hatágyús szlúpja [sic!] és hetvenfős legénysége” volt. 1717 szeptemberében Teach és Hornigold találkozott Stede Bonnettel, aki egy gazdag családból származó földtulajdonos és katonatiszt volt, és aki korábban, de még ugyanabban az évben lett kalóz. Körülbelüli hetvenfős legénysége elégedetlen volt vele mint kapitánnyal, így Teach Bonnet beleegyezésével átvette annak Revenge nevű hajójának irányítását. A kalózok flottája így már három hajóból állt: a Revenge, melynek Teach lett kapitánya, a korábban általa irányított szlúp és Hornigold Rangere. Októberre a kisebb hajóraj egy negyedik taggal bővült. 1717. október 22-én két szlúpot is kifosztottak: a philadelphiai Robertet és a dublini Good Intentet.
Mint a britek oldalán harcoló privateer, Hornigold csak korábbi ellenségeit támadta meg. A legénység azonban egy idő után megelégelte az orruk előtt békésen és sértetlenül elhaladó, értékes rakománnyal megpakolt brit hajók látványát, és 1717 vége felé lefokozták kapitányukat. Azt, hogy Teach mindebben milyen szerepet játszott, nem tudni, mindenesetre ezt követően Harnigold gyorsan visszavonult a kalózkodástól. Magával vitte a Rangert és egy másik szlúpot, meghagyva Teach-nek a Revenge-et és a negyedik szlúpot. Ezek után a két kapitány már sohasem találkozott. Harnigold több New Providence-i lakoshoz hasonlóan Woodes Rogerstől királyi kegyelmet kapott 1718 júniusában.
Teach mint Feketeszakáll bélyegkép|balra|225px|Feketeszakáll Benjamin Cole rajzán. A kép Charles Johnson A legnevezetesebb kalózok rablásainak és gyilkosságainak históriája című munkájának második kiadását díszítette. 1717. november 28-án Teach két szlúpjával megtámadott egy francia kereskedőhajót Saint Vincent partjai mentén. A kalózok sortüzet adtak le az ágyúkból, megtizedelve a franciákat, és arra kényszerítve ezzel az ellenséges kapitányt, hogy megadja magát. Az elfoglalt vitorlás, a La Concorde, Saint-Malóból rabszolgákat szállított a Karib-térségbe. Az irányítás átvétele után Teach és emberei a hajót a sziget mentén dél felé vezették, egészen Bequiáig, ahol kitették a legénység életben maradt tagjait és a rakományt, majd saját céljaiknak megfelelően átalakították a vitorlást. A franciák megkapták a kalózvezér kisebb szlúpját, amit átkereszteltek Mauvaise Rencontre-ra (Rossz találkozás). Ezután Martinique felé vették az irányt. A rabszolgák közül néhány talán csatlakozott Teach legénységéhez, de akik a szárazföldön maradtak, a hamarosan visszatérő Mauvaise Rencontre embereinek fogságába estek.
Teach azonnal átnevezte a La Concorde-ot Anna királynő bosszújára és negyven ágyúval szerelte fel. November végén Saint Vincent közelében megtámadta a Great Allent. A hatalmas, jól felfegyverzett kereskedőhajót egy hosszú összecsapást követően végül sikerült megadásra kényszerítenie. A parthoz közel irányította, kitette a legénységét, kiüríttette a rakományt, majd fölgyújtotta és elsüllyesztette. Az eseményről még a Boston News Letter hasábjain is írtak, ahol Teachről azt állították, hogy egy „harminckét ágyús francia hajó, egy tízágyús brigantin és egy tizenkét ágyús szlúp” kapitánya volt. Azt, hogy a kétárbócos vitorlást, a brigantint, mikor és hol szerezte Teach, nem tudni, de annyi bizonyos, hogy ekkor már három hajóján összesen legalább 150 fős legénysége volt.
1717. december 5-én Anguilla közelében Teach megtámadta a Margaret nevű szlúpot. A kereskedőhajó kapitányát, Henry Bostockot és legénységét nagyjából nyolc órán keresztül tartotta fogva, arra kényszerítve őket, hogy nézzék végig, ahogy kifosztják hajójukat. Ezek után a kalózok visszaengedték őket a Margaret fedélzetére, és hagyták, hogy szabadon távozzanak. Bostock visszatért Saint Kittsbe, és jelentette a támadást Walter Hamilton kormányzónak, aki eskü alatt tett tanúvallomást kért tőle. Bostock beszámolt arról, hogy Teach egy két hajóból álló flotta kapitánya, egy szlúpé és egy francia rabszolgaszállítóé, amely holland építésű, 36 ágyúval van felszerelve és 300 fős legénysége van. A kapitány úgy vélte, hogy a nagyobb vitorláson értékes aranypénzeket, ezüst lemezeket és „egy igen pompás kelyhet” szállítanak, amit feltehetően a Great Allen kapitányától szereztek.Konstam ezt valószínűtlennek tartja, a kalózok majdnem biztosan csak „hihetetlen történetekkel hergelték a fogvatartottat.” (Konstam 2007, 90–91. old.) Teach legénysége nem félt Bostock orrára kötni, hogy korábban már számos vitorlást megsemmisítettek, és a következő tervük Hispaniolába hajózni, ahol megvárják, amíg megérkezik a spanyol armada, feltehetően pénzzel megrakva, amit a helyőrség kifizetésére szánnak. Bostock azt is bevallotta, hogy Teach kikérdezte őt a helyi hajók mozgásáról, de nem tűnt meglepettnek, amikor azt mondta, hogy Londonból várhatóan minden kalóz királyi kegyelmet fog kapni. bélyegkép|jobbra|225px|Blackbeard in Smoke and Flames, Frank Schoonover, 1922