bélyegkép|250px|A régi vasútállomás, Pfaff Ferenc tervezte bélyegkép|250px|Amikor még MDmot járt Nagykereki felé
Debrecen vasútállomás (a helyiek körében gyakran Nagyállomás) Debrecen legnagyobb és legforgalmasabb vasútállomása a város belterületén található ötből. Innen indul a és a , valamint áthalad az állomáson a .
Története Az első debreceni vasútvonalat 1857-ben nyitották meg, Budapest és Debrecen között. Első állomásépülete romantikus stílusban épült Neugebauer József és Storch Gyula tervei szerint.https://index.hu/belfold/2024/11/13/debrecen-nagykereki-riport-vasut-talpfak-/ A 19. század végén, a 20. század elején több másik vonal is nyílt. 1894-ben épült meg második, eklektikus stílusú épülete Pfaff Ferenc tervei alapján, aki később az ehhez nagyon hasonlító miskolci pályaudvart is tervezte. (Kivitelező: Berger Jenő és Tóth István.) Az épületet a második világháború során bombatalálat érte. Az új épület 1958-1960 között épült és 1961-ben adták át. A posta része 1963-ban készült el. Jelenleg felújításra szorul.
A ezen szakaszát 1970-ben villamosították. Egyúttal a vasútállomás is el lett látva felsővezetékkel. Az 1980-ban felszerelt pergőlapos Pragotron utastájékoztató rendszert 2014-ben cserélték le LED kijelzősre.
Forgalom
Fejlesztések Új utastájékoztató rendszer A MÁV saját forrásból fejlesztette az utastájékoztató rendszert. Ennek keretében megújult a hangos és vizuális utastájékoztató rendszer is. A vizuális kijelzőket teljesen lecserélték. A vasútállomás egyik jelképét, a PRAGOTRON gyártmányú pörgőlapos táblát is lecserélték, mely közel 30 évig szolgált. Mivel ez volt az utolsó ilyen jellegű nagy méretű tábla az országban, megőrzésre félretették.A régi pörgőlapos tábla Az összes többi kijelzőt is lecserélték, minden peronra 1 összesítő, vágányonként pedig 2 kis TFT technológiás kijelzőt szereltek fel.Új utastájékoztató rendszer A hangos utastájékoztató rendszer fejlesztése során lecserélik a légi férfi hangot (feltehetőleg Szalóczy Pált) és teljesen új technológiával fogják bemondani a vonatok érkezését, úgy mint Budapesten.Budapest is ú utastájékoztatót kapott Míg a régi rendszer előre felvett szavakat rakott egymás után, addig az új rendszer a begépelt szöveget betűről-betűre fogja felolvasni, úgy mint a Google Fordító. Ennek előnye, hogy bármilyen szöveget be lehet vele mondani.
Fűtőház
Ez a fűtőház volt az MDmot motorvonatok egyik legnagyobb fűtőháza. A forgalomból kivonásuk után a helyüket főleg M41-es mozdonyok vették át, néha Bzmot motorkocsik is itt éjszakáznak.
Debreceni helyi közlekedés A Segner János tér mellett a Nagyállomás előtti Petőfi tér a város legnagyobb helyi közlekedési csomópontja. A teret a következő járatok érintik: Villamos: Trolibusz: Autóbusz:
A villamosok a téren eredetileg egy hurokban fordultak. A 2-es villamos elindulása miatt ezt ki kellett bővíteni, hogy az új, hosszú villamosok is gond nélkül elférjenek. A tervezők között sokáig vita folyt, hogy fésűs, vagy hurokvégállomás épüljön. Végül a hurokvégállomást valósították meg, amelynek hátránya, hogy az éles ívben a villamosok csikorognak,Csikorog a villamosok és a középperonos kialakítású felszállóperon nagyon szűk lett. Ezt később úgy orvosolták, hogy a külső hurok jobb oldalára is építettek peront. Az intermodális csomópont megépülésével a villamosok végállomását újból át fogják alakítani.
Jegyzetek
További információk
Kategória:Debrecen vasútállomásai Kategória:Debrecen építményei Kategória:Pfaff Ferenc MÁV-főépítész művei Kategória:1857-ben megnyílt vasútállomások