Csorba Géza (Lőrinci, 1932. május 10. – Budapest, 2014. november 2.) magyar művészettörténész, művészeti író.
Élete Csorba Géza Lőrinciben született 1932. május 10-én Csorba Ferenc és Ágó Ilona gyermekeként.
1950–1956 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-könyvtár szakos hallgatója volt.
1956–1964 között a Szépművészeti Múzeumban dolgozott. 1964-1980 között a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztályának munkatársa, 1973-1980 között osztályvezetője volt; a magyar képzőművészek nemzetközi kapcsolatainak kiépítésével és szervezésével foglalkozott. 1968-tól 10 évig a Cagnes-sur-Mer-i Nemzetközi Festészeti Fesztivál magyar képviselője volt. 1974–1980 között a velencei biennále magyar kormánybiztosa volt. 1980-1993 között a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese, 1993-tól címzetes főigazgató-helyettes.
A Szépművészeti Múzeumban XIX.-XX. századi francia művészettel, azon belül főleg a romantikával és a századforduló művészetével foglalkozott. Charles Baudelaire képzőművészeti esszéit fordította.
2014. november 2-án elhunyt. Temetése november 13-án volt a Farkasréti temetőben.
Magánélete 1965-ben házasságot kötött Henszlmann Lillával. Egy lányuk született, Judit (1966).
Művei Modiglani (1969) XX. századi magyar festészet és szobrászat (szerkesztő, 1986) Koffán Károly (1987) A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei (szerkesztő, 1987) A Magyar Nemzeti Galéria (társszerző, 1994) Nagybánya művészete (szerkesztő, társszerző, 1996) Csorba Géza–Chikán Bálint–Darányi Sándor: Cséri Lajos; Pallasz Athéné, Göd, 1999 A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei; szerk. Csorba Géza, Szücs György; 2. átdolg. kiad.; MNG, Bp., 2001 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Jegyzetek
Források
Külső hivatkozások Artportal.hu
Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar írók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek