Horváth Gyula (Budapest, 1930. május 10. – Kápolnásnyék, 2005. október 30.) Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész.

Életpályája bélyegkép|Horváth Gyula síremléke Kápolnásnyéken.|alt=|468x468px Horváth Gyula és Stürzinger Irma gyermekeként született. Hatéves koráig Ausztriában nevelkedett. Ekkor került Karcagon élő nagyszüleihez, s csak tizenegy éves korára tanult meg magyarul. Ott járt gimnáziumba is. Érettségi után derült ki, hogy Ausztriában élő szülei miatt osztályidegennek számít, s nem tanulhat tovább. Disszidálni próbált, a határon azonban elfogták, és börtönbe zárták. Ott többször is kegyetlenül megverték, egyszer éppen egy Jézus-rajza miatt.Horváth Gyula nem színészkedett

Szabadulása után pályamunkás volt a vasútnál, majd kubikos egy téglagyárban, később kórházi irodavezető.

Mindig szerette a költeményeket, a felvételin 600 versből választhattak vizsgáztatói. 1951–1955 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Várkonyi Zoltán, Sulyok Mária, Nádasdy Kálmán, Háy Gyula, és Bodor Tibor voltak a mesterei.

1955–56-ban a Magyar Néphadsereg Színháza, 1956–1959 között pedig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1959–1963 között a Jókai Színház színésze volt. 1963-tól egy évet a szolnoki Szigligeti Színházban töltött. 1964–1982 között a József Attila Színház művésze.

1982-től 1991-es nyugdíjazásáig a Vidám Színpad tagja volt. Jellegzetes színpadi egyénisége vígjátékban és drámában egyaránt érvényesült. A pályán töltött ötvenöt év során több száz színpadi és filmszerepet játszott el, gyakran láthatta a közönség a televízióban is, utoljára az azóta véget ért Szomszédok című szappanoperában, ahol ő volt Gyula, Etus „mecénása”. Mesefigurák hangját is adta, a Macskafogóban Pedro, a denevér, a Süsü a sárkányban Torzonborz király, a Kukori és Kotkodában Hápogi szomszéd az ő hangján szólalt meg.kapolnasnyek.info: Horváth Gyula, komédiás

Legkedvesebb szerepének Katz tábori lelkészt tartotta a Svejk színpadi változatában. Élete utolsó éveiben visszavonultan élt, színpadon, filmen egyáltalán nem lehetett találkozni vele.

Könyve „Én a komédiát lejátsztam…” (Püski, Budapest, 2005)

Színházi szerepei

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Rajz- és bábfilmek

Szinkronszerepei Filmek