Szigeti Csaba (Budapest, 1969. május 13. – Budapest, 2025. december 4.Bőcze Bernadett (a párja) Facebook-oldala) magyar zongorista, zeneszerző, énekes.
Pályafutása Hatéves korában kezdett zongorázni. Már gimnazistaként zenekart alakított, 1987-ben csatlakozott a Blöff együtteshez. 1989-ben külföldre ment, komolyzenei és dzsessztanulmányokat végzett, oklevelét Németországban szerezte zeneszerzés–hangszerelés szakon. Emellett stúdiózenészként is dolgozott. Számos magyar előadóval dolgozott együtt az 1990-es évek elején.
1992-ben visszaköltözött Magyarországra, majd abban az évben az egri táncdalfesztiválon a Hold ma éjjel című dallal elnyerte a különdíjat. 1994-ben a Magyar Televízió által megrendezett utolsó Táncdalfesztivál fellépője volt, majd 1995-ben ő adhatta elő Balázs Fecó Új név a régi ház falán című dalát az akkor Dublinban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny döntőjében összesen három pontot kapott, így a huszonkettedik helyezést érte el. Egy, a YouTube-csatornáján közzétett videóban arról számolt be, hogy a versenydal nem állt közel a saját zenei világához, továbbá elégedetlen volt a végleges hangszereléssel is, amelyet 1995. március 28-án rögzítettek a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. A művet eredetileg Balázs Fecó tervezte előadni a versenyen, azonban a koszorúérműtétét követően egészségügyi okokból nem vállalhatta a dalfesztivállal járó terhelést, így új előadó kiválasztása vált szükségessé. A Magyar Televízió zsűrije Szigeti Csaba és Keresztes Ildikó közül végül Szigetit jelölte, ennek eredményeként ő képviselte Magyarországot Dublinban. A felkészülési időszakban a Magyar Televízió részéről nem részesült megfelelő támogatásban: nem készült számára promóciós anyag, a versenydalt önálló hanghordozón sem jelentették meg, ezért az Eurovíziós Dalfesztivál összességében kedvezőtlen élményként maradt meg számára. Ugyanakkor elmondása szerint a Máltát képviselő Mike Spiterivel jó barátságot ápolt a versenyt követően is.
1997-ben megalapította a Feelgood Family együttest. 2000-ben közreműködött a Popsztárok című produkcióban. 2004 és 2008 között a Hálózat TV-n futott a Kincses Sziget című könnyűzenei műsora. Főként saját szerzeményeit adta elő, és felvételeit is a saját stúdiójában készítette, amely 2002 óta működött.
2024-ben és 2025-ben videókat készített a YouTube-csatornájára, ahol a zenével, a karrierjével és az Eurovíziós Dalfesztivállal foglalkozott.
2022-től szinte minden napját Ráckevén töltötte, énekesnő párjával. 2025. december 4-én elhunyt és december 22-én helyezték örök nyugalomra a ráckevei katolikus temetőben.Bőcze Bernadett Facebook-oldala
Diszkográfia Jégkirálynő (szerzői lemez, 2004)
Források Mymusic.hu Allmusic.hu
Hivatkozások
További információk Szigeti Csaba hivatalos honlapja Színes Szigeti anyag KRESZ CD-n Magyar Zenész Adatbázis
ElőzőFriderika (1994) Magyarország résztvevője az Eurovíziós Dalfesztiválon1995(Az Új név a régi ház falán című dallal) KövetkezőV.I.P. (1997)
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar zongoristák Kategória:1969-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek