Kardos István (Galánta (ma: Szlovákia), 1942. május 12. – Budapest, 2002. szeptember 24.) Balázs Béla-díjas (1981) magyar író, forgatókönyvíró, producer, dramaturg, tanár. Kardos Ferenc filmrendező testvére volt.

Ő volt az egyetlen író Magyarországon, aki csak filmet, forgatókönyvet írt.Filmvilág.hu

Élete 1956 és 1960 között az Óbudai Árpád Gimnázium diákja volt. Irodalmi pályamunkáját dicséretben és könyvjutalommal jutalmazták. 1960–1965 között az ELTE BTK magyar–történelem szakos hallgatója volt. 1966–1968 között általános iskolai, 1968–1975 között pedig középiskolai tanár volt. 1968-tól írt filmeket. 1975-től főfoglalkozású filmíró volt. A Hétfői Műhely filmgyártó stúdióalapítvány vezetője volt. 1997-től a Diamond Film Bt. ügyvezetője, majd a Duna Televízió dramaturgiai igazgatója volt.

Körülbelül 30 nagyjátékfilmet írt.

Filmjei Forgatókönyvíróként Bűbájosok (1969) Végre, hétfő! (1971) Petőfi '73 (1973) Hajdúk (1974) Álmodó ifjúság (1974) Azonosítás (1976) Pókfoci (1976) Ékezet (1977) Egyszeregy (1977) Vasárnapi szülők (1979) A trombitás (1979) Családi kör (1980-1990) Köszönöm, megvagyunk (1981) Kopaszkutya (1981) Kabala (1982) Mennyei seregek (1983) Boszorkányszombat (1983) Adj király katonát! (1984) Szirmok, virágok, koszorúk (1985) (szerkesztő is) Visszaszámlálás (1986) Gondviselés (1987) Ismeretlen ismerős (1988) Iskolakerülők (1989) Pókok (1990) A túlélés ára (1990) Félálom (1991) Fényérzékeny történet (1994) Jó éjt, királyfi (1994) Gyilkos kedv (1997) (producer is) A világ legkisebb alapítványa (1997) Üvegfal (2005)

Producerként Gyerekgyilkosságok (1993) Csajok (1996) Érzékek iskolája (1996) VII. Olivér (2001) Passzport (2001) I Love Budapest (2001) Ennyiből ennyi (2001) Egérút (2001) Felmentő levél (2002) Magyar szépség (2003)

Rendezőként Breuer Marcell (1972)

Egyéb filmes munkák Felfelé a lejtőn (1959) Cha-Cha-Cha (1982) Dögkeselyű (1982) Csók, Anyu (1986) (dramaturg) Kicsi, de nagyon erős (1989) (dramaturg) Az én XX. századom (1989) (dramaturg) Homo Novus (1990) (dramaturg) Könnyű vér (1990) (dramaturg) Könyörtelen idők (1992) (dramaturg) Roncsfilm (1992) (dramaturg) Vigyázók (1993) (dramaturg) A vád (1996) (dramaturg) Az én kis nővérem (1997) Szenvedély (1998) (dramaturg) Torzók (2001) (dramaturg) A Szent Lőrinc folyó lazacai (2003) (dramaturg) Vagabond (2003) (dramaturg)

Színészként Apa (1966)

Könyvek A háború lelke. Irodalmi forgatókönyvek; Magvető, Budapest, 1975 A pókok / Die Spinnen; Kardos István forgatókönyve alapján szöveg Marco Serafini, rend. Erdős Pál; Budapest Filmstúdió, Budapest, 1988 Dobai Péter–Sára Sándor: Dear India. Irodalmi forgatókönyv / Kardos István–Sára Sándor: Transzszibériai álom. Irodalmi forgatókönyv; MMA, Budapest, 2018 (Láthatatlan filmtörténet)

Díjai, elismerései Balázs Béla-díj (1981) Magyar Művészetért díj (1993) Aranytoll (2000) Hevesi Endre-díj (2003)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk Filmkatalógus.hu Filmvilág.hu Kardos István televíziós szerkesztő csak névrokon.

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Galántaiak Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium diákjai