bélyeg|264px|FotoThaler Czigány György (Budapest, 1931. augusztus 12. – 2026. április 6.) Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész.
Élete Czigány Károly és Plachtovics Ilona gyermekeként született. 1943-ig Győrben élt; a Győri bencés gimnázium diákja volt. 1951–1956 között a Zeneakadémiára járt, ahol zongoraművész tanári diplomát szerzett, Kadosa Pál tanítványaként.
1956-tól 20 évig a Magyar Rádió munkatársa illetve zenei főosztályvezetője volt. Közben rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. 1976–1996 között a Magyar Televízió munkatársa, 1990 januárja és áprilisa között az elnökség tagja, 1990–1992 között művészeti producere, 1993–1996 között a zenei műsorok stúdióvezetője volt. 1999-től az Írószövetség költői szakosztályának elnöke.
Magánélete 1960-ban házasságot kötött Jámbor Erikával, aki 2008-ban hunyt el. Három gyermekük született; Czigány Ildikó (1961) pilóta, Czigány Zoltán (1965–2011) filmrendező, író és Czigány Gergely operatőr (1970).
Művei Versek 23 vers Borsos Miklós bevezetőjével (1971) A magunk kenyerén (1971) Aszfaltfolyók (1974) Hazát! (1979) Álmok Ninivéből (1983) Augusztus tárgyai (válogatott és új versek, 1987) Lacrimosa – 12 vers a Poesis Hungarica sorozatban (1989) Három gyertya (1992) Fények a vizen – 77 vers (1995) Itt van Pompeji (régi és új versek, 1997) Ima – 12 vers Borsos Miklós 12 rajzával (1998) Fél perc nyár (válogatott és új versek, 2000) Mézet ont az ég (2002) Huszonnégy vers négy tükörben (2003) Álmot, gyönge leánykát. Czigány György hatvan verse; Pro Pannonia, Pécs, 2003 (Pannónia könyvek) Hála (2006) Az elsüllyedt katedrális. Tucatnyi vers Baranyi Ferenc, Alberto Menenti és Giorgio Pressburger fordításában / La cattedrale naufragata. Una dozzina di poesie tradotte da Ferenc Baranyi, Alberto Menenti e Giorgio Pressburger; Hungarovox, Budapest, 2008 Égi kémia (versek, tíz mondatos karcolatok, 2008) Zárófogadás; Szt. István Társulat, Budapest, 2009 Mennyei rónán; Szt. István Társulat, Budapest, 2010 Kalitkám is madár. Összegyűjtött versek; Kairosz, Budapest, 2013 Zsoltár. Vers és vers-háttér; Pro Pannonia, Pécs, 2013 (Pannónia könyvek) Kilenc szimfónia; Szt. István Társulat, Budapest, 2016 Télikék; Szt. István Társulat, Budapest, 2018 Költők, papok, lányok; Hét Krajcár, Budapest, 2020 Kilencven. Válogatott versek; Szt. István Társulat, Bp., 2021 Itt lubickol fénye. Összegyűjtött versek; Magyar Napló, Bp., 2024
Prózák A muzsika hullámhosszán (esszék Lázár Eszterrel, 1970) Ki nyer holnap? (interjúk, 1972) A Zeneműkiadó gondozásában jelent meg, az 1000. adás alkalmából, 500 kérdéssel és válasszal. Miért igen, miért nem? 32 muzsikus a zenei közélet kérdéseiről (1973) Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése (operaszövegkönyv, 1974) Csak a derű óráit számolom… (interjúk, 1981) Álmodj Bachot! (vígopera-szövegkönyv, 1990) Szép magyar liliom (versek egy sanzon-oratóriumhoz, 1991) Mozarttal vacsorázok (esszék, elbeszélések, 1992) Vándorévek (esszék, novellák, 2001) A Teremtő ministránsai (2003) Tizedek (2004) Képes Krónikás (Tóth Tibor szerkesztésében, 2004) Lámpaláz. Három filmetűd. Lámpaláz. Fél nap nyár… és a vének; Hungarovox, Budapest, 2009 80 nyár; Szt. István Társulat, Budapest, 2011 Révfalu álom; Szt. István Társulat, Budapest, 2013 Győri Te Deum. Czigány György diáriuma; Hungarovox, Budapest, 2014 Keresztény élmény, magyarság. Úton Babitshoz, Kodályhoz és utódaikhoz; Szt. István Társulat, Budapest, 2015 A nyár feltámadása; Szt. István Társulat, Budapest, 2017 Ezer mondat és karácsony; Kairosz, Budapest, 2017
TV-s munkái Karácsonyi éjféli mise (1974) Éjféli mise a Mátyás templomban (1987) Éjféli mise Kalocsán (1988) Pünkösdi mise Pécsről (1988) Betlehemi éjféli mise (1989) Karácsonyi éjféli mise Egerből (1989) Karácsonyi éjféli mise a Pécsi Székesegyházban (1990) Éjféli mise közvetítése a Szegedi Fogadalom templomból (1991) Karácsonyi éjféli mise (1993) Virtuóz élet (riporter) Vándorévek – vándorúton (szereplő) Takács Jenő-portré (műsorvezető) Magyar zeneszerzők: Szokolay Sándor (szereplő) Magyar zeneszerzők: Soproni József (szereplő) Madrigál-történet (riporter) A boldog herceg (riporter)
Rádió- és tévéműsorok bélyeg|Mester Ákos riporterrel (b) az Astoria Szálló halljában, a „Ki nyer ma?” rádióműsor felvételén (1970) Ki nyer ma? (1969–2007), amelynek ötletadója és évtizedeken át műsorvezetője is volt. Olvasólámpa (1986)
Zeneművek Petrovics Emil: Divertimento
Díjai, elismerései Liszt Ferenc-díj (1970) Erkel Ferenc-díj (1971) SZOT-díj (1973) Érdemes művész (1988) Batthyány-Strattmann László-díj (1992) József Attila-díj (1996) Pro Literatura díj (1997) Aranytoll (1999) Joseph Pulitzer-emlékdíj (életmű, 2000) A Művelődés Szolgálatáért (2000) Arany János-jutalom (2001) Péterfi Vilmos-életműdíj (2002) Stephanus-díj (2004) Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2004) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2005) Prima Primissima díj (2006) Magyar Örökség díj (2009) Óbuda-Békásmegyer díszpolgára (2011) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2011) Győri Könyvszalon alkotói díj (2014)Győri Könyvszalon – Czigány György vehette át az idei alkotói díjat MTI/galamuscsoport.hu – 2014. november 7. Budapestért díj (2017)Tarlós István: Magyarország és Budapest biztonságosabb, mint sok nyugati ország és város (magyarhirlap.hu, 2017.11.17) Dohnányi Ernő-díj (2022)
Jegyzetek
Források
Elmer István: Ahol mindörökre nyár van, Jel kiadó Budapest, 2006 Németh István Péter: „Kalitkám is madár”, Hungraovox Kiadó, Budapest, 2006
További információk Életrajza a Berzsenyi Társaság honlapján A magyar irodalom története Kortárs magyar írók
Televíziós Művészek Társasága Czigány György életrajza az Origo.hu-n Németh István Péter: „Kalitkám is madár”. Czigány György költészete; Hungarovox, Budapest, 2006 Mikor a hervadás is hála. Czigány György költővel beszélget Simon Erika; Kairosz, Budapest, 2009 (Miért hiszek?) Bozók Ferenc: Czigány Györggyel Budán, a költő lakásában; in: Bozók Ferenc Kortársalgó c. interjúkötete, (51-68. oldal), Hét Krajcár Kiadó, 2013
Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Győriek Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Stephanus-díjasok Kategória:Joseph Pulitzer-emlékdíjasok Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Salvatore Quasimodo-emlékdíjasok Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei