Ingo Hoffmann (São Paulo, 1953. február 28.) brazil autóversenyző, a Stock Car Brasil-sorozat tizenkétszeres bajnoka.
Pályafutása 190px|balra|bélyegkép|Ingo Hoffmann Chevrolet Opala versenyautója Formula–1
1976-ban és 1977-ben összesen hat világbajnoki Formula–1-es versenyen vett részt, kivétel nélkül minden alkalommal a Fittipaldi csapatával szerepelt. A 76-os brazil nagydíjon debütált, ahol egy körös hátrányban a győztes Niki Lauda mögött a tizenegyedik pozícióban zárt. Ebben a szezonban benevezett további három világbajnoki viadalra is, azonban egyiken sem jutott túl a kvalifikáción, így nem állhatott rajthoz a futamokon.
A 77-es szezon első két futamán állt rajthoz. Argentínában motorhiba miatt kiesett, míg hazája versenyén hetedikként ért célba.
Formula–1 után
Formula–1-es pályafutását követően évekig az európai Formula–2-es bajnokság futamin szerepelt, majd évtizedeik meghatározó tagja volt a Stock Car Brasil-sorozatnak. 1979 és 2002 között tizenkétszer nyerte meg a széria bajnoki címét.
2003-ban, három váltótársával együtt megnyerte a neves Mil Milhas Brasil viadalt.
Eredményei Teljes Formula–1-es eredménylistája
Év Csapat Modell Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1976 Copersucar-Fittipaldi Fittipaldi FD03 Cosworth V8 BRA11 RSA - 0 Fittipaldi FD04 USWNk ESPNk BEL MON SWE FRANk GBR GER AUT NED ITA CAN USA JPN 1977 Copersucar-Fittipaldi Fittipaldi FD04 Cosworth V8 ARGKi BRA7 RSA USW ESP MON BEL SWE FRA GBR GER AUT NED ITA USA CAN JPN - 0
Külső hivatkozások
Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja az f1rejects.com honlapon
Kategória:Brazil autóversenyzők Kategória:Brazil Formula–1-es versenyzők Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek