Pomezanski György (Budapest, 1942. május 14. –) kétszeres Gábor Dénes-díjas (1996, 2019) magyar újságíró, tanár.

Életpályája 1956–1960 között a Toldy Ferenc Gimnázium diákja volt. 1960–1962 között a Budapesti 9. sz. Ipari Szakközépiskola tanulója volt. 1964–1968 között a Szegedi Tudományegyetem magyar-történelem szakos hallgatója volt.

Kezdetben autószerelőként dolgozott. 1968–1997 között a Magyar Televízió műsorszerkesztője volt. 1972–1986 között az Ifjúsági Osztály szerkesztője. 1976 óta a MÚOSZ tagja. 1986–1990 között a Gazdasági Igazgatóság főmunkatársa. 1989–1991 között a Rádió Bridge alapító tulajdonosa és szakmai igazgatója. 1993–1997 között a gazdasági műsorok stúdióvezetője. 1997–1998 között a TV2 programigazgató-helyettese. 1998-tól a Felkínálom Alapítvány kuratóriumának elnöke.

2002 óta a PMédia Kft. kreatív igazgatója. 2004–2005 között az MGYOSZ Oktatási Központ Kft. ügyvezető igazgatója. 2005 óta a Duna Televízió alelnöke.

Műsorai Fiatalok órája Rólad van szó Szépen jól magyarul Riporter kerestetik K+P /kárpótlás és privatizáció/ Hitel, Világ, Stádium Üzlet – napi gazdasági híradó Felkínálom Mentor Csendes éj! (2006) Magyar Karácsony (2007-2008)

Filmjei Ménfőcsanaki napszámosok (2002) (rendező) Személyes történelem (2006) (rendező) Értékadók (2009) (forgatókönyvíró) Gyökeret eresztve Sugárbányászok A mi nemességünk Kölyköd voltam

Díjai Ifjúságért Érdemérem Szocialista Kultúráért Pro Inventore díj Miskolci Fesztivál dokumentumfilm nagydíj Állami Ifjúsági Nívódíj MTV nívódíj (15) Gábor Dénes-díj (1996, 2019)

Művei

A háló nem ereszt; Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft., Sopron, 2022 Felkínálom. Kulisszatitkok a tv túloldaláról; Minerva, Bp., 2025

Jegyzetek

Források

Tévékönyv 1985 Televíziós Művészek Társasága Életrajza a Novofer Alapítvány honlapján

Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Gábor Dénes-díjasok Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek