Dwyane Tyrone Wade, Jr. (becenevei Flash vagy D-Wade) (Chicago, 1982. január 17. –) visszavonult amerikai profi kosárlabdázó. 2006-ban a Sport Illustrated az év sportolójának választotta.

A 2003-as NBA-drafton az 5. helyen választotta a Miami Heat együttese. Wade első évében bekerült az év Rookie csapatába, és 2006-ban elnyerte az NBA nagydöntőjének MVP díját, győzelemre vezette a csapatát, amely 0–2-es állásról 4–2-re fordította meg a párharcot, és nyerte el a bajnoki címet. A 2008–09-es szezonban a bajnokság pontkirálya volt.

A 2008-as pekingi olimpián az olimpiai bajnok amerikai válogatott tagja volt. 2004-ben olimpiai bronzérmes.

NBA pályafutása 2003–2004

Az 5. helyen draftolta a Miami Heat csapata, mérkőzésenként 16,2 pontot ért el, emellett még 4 lepattanót szerzett és 4,5 gólpasszt adott. Bekerült az NBA All-Rookie csapatba, ahol olyan csapattársai voltak mint Carmelo Anthony és LeBron James. Ebben a szezonban 42 győzelem mellett 40 vereséget könyvelhetett el a Miami, de ezzel a teljesítménnyel is a rájátszásba jutottak, ahol az első körben a New Orleans Hornets csapatán jutottak túl 4-3-as összesítéssel. A következő körben az Indiana Pacers volt az ellenfél, de rajtuk nem sikerül túl jutnia így a Miami kiesett.

2004–2005 A szezon előtt Shaquille O’Neal a csapathoz érkezik a Los Angeles Lakerstől. Ebben a szezonban 59-23-as mutatóval zárt a csapat. Wade részt vett az All-Star meccsen ahol 14 pontot szerzett 24 játékperc alatt. A rájátszásban az első körben a New Jersey Nets csapatával játszik, ahol 26,3 pontot, 8,8 gólpasszt és 6 lepattanót szerzett mérkőzésenként. A következő körben a Washington Wizards volt az ellenfél. Ebben a párharcban Wade 31 pontot, 7 lepattanót és 8 gólpasszt szerzett mérkőzésenként. A rájátszásban a menetelés azonban véget ért, mert a Detroit Pistons 4-3-as összesítéssel legyőzte a Miamit.

2005–06

Wadet meghívják a második All-Star meccsére, ahol a Philadelphia 76ers játékosa Allen Iverson kihagyott dobását rakta vissza és nyerte meg ezzel a meccset 122-120-ra. Ezen a meccsen 30 játékperc alatt 20 pontot szerzett. A szezonban mérkőzésenként 27,2 pontot, 6,7 gólpasszt, 5,7 lepattanót és 1,95 labdaszerzést átlagolt. A 2006-os NBA Playoff első körében a Chicago Bullst verték meg, ezután következhetett az előző szezonban Wade-éket legyőző Detroit Pistons, de ezúttal a Miami győzedelmeskedett és jutott be az NBA nagydöntőbe.

A döntőben az ellenfél a Dallas Mavericks volt, az első két meccset a Dallas nyerte, és a harmadik meccsen is végig Dirk Nowitzkiék domináltak. Ezen a mérkőzésen 42 pontot és 13 lepattanót szerzett, a 42-ből 15-öt az utolsó negyedben. A Heat végül megnyerte a 6. mérkőzést és az NBA bajnoki címét is. Wade az utolsó mérkőzésen 36 pontot dobott és elnyerte az NBA MVP trófeát. Ő lett az 5. legfiatalabb játékos az NBA történelmében aki NBA Final MVP lett. A döntőben mérkőzésenként 34,7 pontot szerzett átlagban.

Statisztika

Egyetem ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2001-2002Marquette Golden Eagles323229.2.487.346.6906.63.42.51.117.82002-2003Marquette Golden Eagles333332.1.501.318.7796.34.42.21.321.5Karrier656530.7.494.333.7456.53.92.31.219.7

NBA

Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2003-2004Miami Heat615634.9465.302.7474.04.51.4.616.22004-2005Miami Heat777738.6.478.289.7625.26.81.61.124.12005-2006Miami Heat757538.6.495.171.7835.76.71.9.827.22006-2007Miami Heat515037.9.491.266.8074.77.52.11.227.42007-2008Miami Heat514938.3.469.286.7584.26.91.7.724.62008-2009Miami Heat797938.6.491.317.7655.07.52.21.330.2*2009-2010Miami Heat777736.3.476.300.7614.86.51.81.126.62010-2011Miami Heat767637.1.500.306.7586.44.61.51.125.52011-2012Miami Heat494933.2.497.268.7914.84.61.71.322.12012-2013Miami Heat696934.7.521.258.7255.05.11.9.821.22013-2014Miami Heat545332.9.545.281.7334.54.71.5.519.2014-2015Miami Heat626231.8.470.284.7683.54.81.2.321.52015-2016Miami Heat747330.5.456.159.7934.14.61.1.619.02016-2017Chicago Bulls605929.9.434.310.7944.53.81.4.718.32017-2018Cleveland Cavaliers46332.2.455.329.7013.93.5.9.711.2Miami Heat21022.2.409.220.7453.43.1.9.712.02018-2019Miami Heat72226.2.433.330.7084.04.2.8.515.0Karrier1,05490933.9.480.293.7654.75.41.5.822.0All-Star121023.8.634.250.7203.64.82.3.415.7

Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2004Miami Heat131339.2.455.375.7874.05.61.3.318.02005Miami Heat141440.8.484.100.7995.76.61.61.127.42006Miami Heat232341.7.497.378.8085.95.72.21.128.42007Miami Heat4440.5.429.000.6884.86.31.3.523.52009Miami Heat7740.7.439.360.8625.05.3.91.629.12010Miami Heat5542.0.564.405.6755.66.81.61.633.22011Miami Heat212139.4.485.269.7777.14.41.61.324.52012Miami Heat232339.4.462.294.7295.24.31.71.322.82013Miami Heat222235.5.457.250.7504.64.81.71.015.92014Miami Heat202034.7.500.375.7673.93.91.5.317.82016Miami Heat141433.8.469.522.7815.64.3.8.921.42017Chicago Bulls6631.7.372.353.9525.04.0.81.315.02018Miami Heat5025.4.443.000.8084.23.61.4.216.6Karrier17717237.8.474.338.7805.24.91.51.022.3

Díjak és rekordok Naismith Memorial Basketball Hall of Fame: 2023 NBA-bajnok: 2006, 2012, 2013 NBA-döntő MVP: 2006 NBA Legtöbb pontot szerző játék: 2009 13× NBA All-Star: 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2019 8× All-NBA: All-NBA Első csapat: 2009, 2010 All-NBA Második csapat: 2005, 2006, 2011 All-NBA Harmadik csapat: 2007, 2012, 2013 3× All-Defensive: NBA All-Defensive Második csapat: 2005, 2009, 2010 NBA Első újonc csapat: 2004 Az NBA 75. évfordulójának csapata NBA Skills Challenge bajnok: 2006, 2007

További információk

Dwyane Wade hivatalos honlapja NBA.com profil

Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Chicagóiak Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (kosárlabda) Kategória:Olimpiai bajnokok (2008) Kategória:Amerikai olimpiai bronzérmesek Kategória:Dobóhátvédek Kategória:Irányítók Kategória:NBA All Star-játékosok Kategória:A Miami Heat játékosai Kategória:NBA-tulajdonosok Kategória:Az NBA 75 legjobb játékosa Kategória:Amerikai filantrópok Kategória:Naismith Memorial Basketball Hall of Fame beiktatottak