A 2010-es magyar labdarúgókupa-döntő a sorozat 67. döntője volt. A finálét a Debreceni VSC és a Zalaegerszegi TE csapatai játszották. A találkozóra Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban került sor, május 26-án. A DVSC győzelmével története során negyedszerre hódította el a trófeát, és 2010-ben mind a négy hazai kiírásban az első helyen végzett (bajnokság, kupa, ligakupa, szuperkupa).
Út a döntőig A sorozat döntőjébe a Debreceni VSC és a Zalaegerszegi TE jutott be. Utóbbi csapat már a 3. fordulóban bekapcsolódott a küzdelmekbe, a későbbi győztes DVSC csak egy körrel később, a 4. fordulóban. A ZTE már a nyolcaddöntőben első osztályú ellenfelet kapott, a Haladást. A DVSC csak egy körrel később került először össze NB I-es ellenféllel, ők az MTK-val mérkőztek az elődöntőbe jutásért, és léptek túl rajtuk. Az utolsó körben a döntő előtt, azaz a legjobb négy között a Debrecen a Honvéddal, a ZTE az Újpesttel találkozott, és jutott a fináléba.
Debreceni VSC Zalaegerszegi TEEllenfélÖssz.MérkőzésekFordulóEllenfélÖssz.Mérkőzések3. forduló Hévíz3–03–0 (i) Nyírmadai ISE8–28–2 (i)4. forduló Pécsi MFC1–0 (h.u.)1–0 (h.u.) (i) Mezőkövesd-Zsóry8–44–1 (i), 4–3 (o)Nyolcaddöntő Szombathelyi Haladás3–12–0 (i), 1–1 (o) MTK Budapest2–2 (11-esekkel: 5–4)2–0 (o), 0–2 (i)Negyeddöntő Szigetszentmiklós6–13–0 (i), 3–1 (o) Budapest Honvéd3–21–1 (i), 2–1 (o)Elődöntő Újpest1–01–0 (i), 0–0 (o)
A mérkőzés
DEBRECENI VSC: K 87 Verpecz IstvánV 22 Bernáth CsabaV 16 Komlósi Ádám V 24 Mirszad MijadinoszkiV 86 Laczkó Zsolt KP 55 Szakály PéterKP 27 Bódi Ádám KP 25 Szélesi ZoltánKP 77 Czvitkovics Péter CS 39 Adamo Coulibaly CS 20 Mbengono Andoa Yannick Cserék:K 1 Vukašin PoleksićV 21 Fodor MarcellKP 7 Dombi TiborKP 15 Rezes László KP 30 Kiss Zoltán KP 33 Varga József CS 23 Szilágyi PéterEdző: Herczeg AndrásZALAEGERSZEGI TE: K 1 Vlaszák GézaV 2 Kocsárdi Gergely V 22 Matej MiljatovičV 3 Milan BogunovićV 16 Máté Péter KP 20 Marián Sluka KP 21 Horváth András KP 19 Đorđe KamberKP 7 Illés GyulaCS 11 Artjoms Rudņevs CS 5 Darko Pavićević Cserék:K 23 Sipos GáborV 4 Nenad TodorovićV 8 Leon PanikvarKP 13 Barna ZsoltKP 15 Petneházi MárkCS 17 Balázs Zsolt CS 25 Prince Rajcomar Edző: Csank János
Lásd még 2009–2010-es magyar labdarúgókupa 2010-es magyar labdarúgó-ligakupa-döntő
Külső hivatkozások A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A mérkőzés adatlapja a magyarfutball.hu-n
Kategória:Magyar labdarúgókupa magyar labdarúgókupa-döntő Kategória:A Debreceni VSC mérkőzései Kategória:Zalaegerszegi Torna Egylet