thumb|260px|Kolozsvár főtere a 19. század elején A Fő tér (, azaz Egyesülés tér) századok óta Kolozsvár jelképe és központja, a város főtere. Házsoraiban laktak a város legtekintélyesebb polgárai, itt épültek fel a legfontosabb világi és egyházi intézmények székházai.
Az eredetileg a Nagypiacnak nevezett tér az Óvár kapuja előtt alakult ki, miután 1405-ben Zsigmond király jóváhagyta az új városfalak építését. Az épületek kényszerből, a nagy tűzvészek miatt cserélődtek ki — 1655-ben a város háromnegyede, 1697-ben majd' kétharmada pusztult el, csak az alapok, a pincék, a vastagabb falak és részben a földszinti boltozatok maradtak meg. A városkép változásához hozzájárultak a Rákóczi-szabadságharc harcai és fosztogatásai. Az ezután felhúzott épületeken minden fontosabb építészeti stílus jegyeit felfedezhetjük. A tér legjelentősebb és egyben egyik legrégibb építménye a Szent Mihály-templom, amelynek építésére azután kapták meg az engedélyt, hogy Károly Róbert 1316-ban városi rangot adományozott Kolozsvárnak.
A dísztér összhangját a város legnagyobb szülöttjének, Mátyás királynak az 1902-ben felavatott szobra teszi teljessé. A teret utoljára 2010-ben újították fel, ekkor lényegi változásként teljesen lekövezték, valamint a szoborral szembeni oldalon egy szökőkútsort és új térvilágítást alakítottak ki. A felújított Mátyás-szobrot hivatalosan 2011. április 2-án adták át.
Elnevezése A Fő tér elnevezése évszázadokon át Piac volt, akárcsak a legtöbb középkori város központi terének, itt összpontosult ugyanis a legtöbb bolt és itt állították fel sátraikat a vásárosok is. Egy 1716-ból fennmaradt okirat szerint a neve Nagypiac volt, szemben az óvári Kispiaccal (Karolina tér, ma Múzeum tér, románul Piața Muzeului). Ez a megnevezés egészen 1869-ig fennmaradt, ekkortól szerepel Fő térként. Ez a névváltoztatás azt jelzi, hogy egyre inkább dísztéri funkciót töltött be a város életében. A 20. század elején a nagy király szobrának felállításával egy időben Mátyás király térre keresztelték‚ s ezt a nevet viselte az első világháború végéig, majd négy esztendőn át a bécsi döntés után is, közben húsz évig Piața Unirii (az Egyesülés tere)‚ aztán a „felszabadulás” után Piața Libertății (Szabadság tér) nevet viselte. Az 1989-es forradalmat követően ismét felvette a Piața Unirii (az Egyesülés tere) nevet, de a kolozsvári magyarság továbbra is Fő térként emlegeti.
Fekvése 350px|bélyegkép|Kolozsvár térképe 1897-ből A Fő tér – mint azt neve is mutatja – Kolozsvár központi tere. Létrejötte óta a város közlekedési és kereskedelmi központja. Fontos kereskedelmi útvonalak mentén alakult ki. Északi sora nyugat felé az Unió utcában (ma Memorandumului), majd azután a Monostori útban folytatódik. Keleti irányba a Magyar utca indul ki belőle. Az Unió utca sarkán torkollik a térbe a Mátyás királyról elnevezett kis utca, amelyik az Óvárba tart. A Magyar utcai sarkon, az egykori Óvár falaival párhuzamosan, északi irányban a Szamos felé az egykori Híd utca tart (majd Wesselényi Miklós, később Gheorghe Doja, ma Regele Ferdinand). A tér déli házsora nyugaton a Jókai (ma Napoca) utcában folytatódik, keleten pedig az egykori Közép utcában (később Deák Ferenc, majd Petru Groza, ma Eroilor). A Jókai utca sarkán déli irányból a Bel-Torda, vagy Egyetem utca torkollik a térbe. A tér keleti oldalán, a Státusházak között nyílik az egykori Fazekas, majd Szentegyház utca (majd 6 Martie, ma Iuliu Maniu), amely az egymással érintkező Közép és Magyar utcai telkek között jött létre. A nyugati oldalán a térnek egy kapualjban egy kis sikátor nyílik, az egykori Kismester utca (ma Ioan Bob).
A tér változásai az évszázadok során A rómaiaktól az Árpád-korig A Szent Mihály-templom közelében (északi oldalán) 1927-ben földmunkát végeztek. A kitermelt földből régészeti leletek bukkantak elő, amelyeket Herepei János összegyűjtött és feljegyzéseket készített róluk. A leletek nagy része római kori volt, akadtak azonban közöttük középkori tárgyak, sírmellékletek is. 1943-ban az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársai tervbe vették a Fő téren egy hitelesítő ásatás elvégzését. A munka célja a több évezredes település rétegeinek megfigyelése volt, a középkori város kibontakozásának pontosabb megismerése. Az ásatás kezdeményezője László Gyula, gyakorlati megvalósítója Méri István volt.
A tér burkolatának felbontása után szisztematikusan, rétegenként haladva rengeteg római kóri, kevesebb őskori, néhány közép- és újkori edény és eszköz maradványa került elő, illetve rengeteg állati eredetű csont. Mindezek mellett középkori leleteket is feltártak, így például egy Zsigmond király korából származó pénzérméket. Közvetlenül a burkolat alatt Mériék csapata feltárta a város középkori kövezetét is a rajta lerakódott vastag szemétréteggel. A középkori térburkolat alatti rétegben egy középkori temetőt találtak. Valamennyi sírt a római kori épületomladékokból származó kövekkel rakták körül s burkolták be. Összesen tizennégy sírt tártak fel, ezek közül három a korai Árpád-korból származott. Ezt a megtalált jellegzetes ékszerek alapján sikerült beazonosítani. A temető alatt az egykori római város, Napoca maradványai bukkantak elő. Az Árpád-kori és a római kori rétegek közötti köztes részen csak néhány tűzhelynyom került elő. A feltárt római épületrészek valószínűleg egy magánvillához tartoztak, amelynek padlóját mozaiktéglákkal rakták ki. A nagy tömegű és változatos edény- és tetőfedőcserép-töredék mellett fémtárgyak, üvegedények darabjai s néhány bronz- és ezüstpénz gazdagította a leletanyagot. A római réteg alatt már az Ős-Szamos hordalékait tárták fel. Edénycserepek, pattintott kőeszközök, tüzelőhely-maradványok tanúskodtak e rétegben az újabb kőkori ember jelenlétéről. E bolygatatlan rétegsorban nem találták nyomát a bronzkori és vaskori kultúráknak.
Mindezekből az következik, hogy az első emberi település a fiatalabb kőkorból származik, s a római korig nem igazán számított lakott területnek. Ekkor virágzó város volt Napoca néven. A régészeti kutatások szerint valószínűleg a mai Fő tér területén lehetett a római város fóruma. A rómaiak és a kora Árpád-ház idejéből származó rétegek közötti hiány, a hiányzó kultúrák mellékanyaga, azt bizonyítja, hogy a római uralom bukása után egészen a magyarság megjelenéséig nem volt itt jelentősebb élet. Az a néhány tüzelésnyom, amely a két réteg között megfigyelhető volt, ideiglenes meghúzódásra vall Napoca romjai között, s valószínűleg valamelyik itt áthaladó népvándorlás kori törzs hozadéka. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek közvetlenül mutatják az élet folytonosságát.
Méri István kutatásai után a teret visszaburkolták, s csak 1994-ben kezdtek hozzá ismét ásatásokhoz, óriási vitát váltva ki az akkori városvezetés és a magyar lakosság között. A Gheorghe Funar megbízásából elindított ásatások célja elsősorban a román kontinuitás bizonyítása volt Napoca létezése óta, illetve a polgármester szabadtéri múzeumot szándékozott nyitni a feltárt épület maradványaiból. A feltárásban egy római lakóház falait találták meg, annak kövekkel burkolt udvarát, illetve egy kutat. A történészek szerint a 2. században épülhetett. Az ásatásokat hosszabb-rövidebb megszakításokkal 2008-ig végezték, ekkor döntöttek a gödrök felszámolásáról. A római kori leletek felé üvegtetőt húztak.
A tér kialakulása Napoca római város 124-ben emelkedett városi rangra. A régészeti kutatások szerint az egykori központja a mai Fő tértől északra tehető, valószínűleg a Szamoson való átkelési lehetőség közelébe. A 10. században épült fel az első palánkvár, amelynek helyén a 13. században kiépült a négy sarokbástyával védett Óvár. Az Óvár falain kívül, délkeleti irányban elterülő mai Fő tér területe valószínűleg piactér volt, hiszen a falakon belül nem igazán volt vásártartásra alkalmas tér.
Az egykori Piac, vagy Nagypiac, ahogyan a teret nevezték fontos kereskedelmi útvonalak mentén alakult ki, hiszen itt találkoztak a nyugati, északi és keleti égtájak felől az Erdélyi-medencébe belépő utak az onnan kivezetővel. A nyugatról érkező, Sebesvár és Gyalu alatt elhaladó, a Kapus-patakot követő út a Kis-Szamos jobb partján érkezett a városba. A szilágysági Meszes felől érkező út a Nádas-mentén érkezett Hídelvére, majd a Szamoson átvezető hídon a térre. A Kajántó felől érkező út szintén Hídelvén keresztül közelítette meg a várost. Nyugat felől Apahidán és Szentpéteren keresztül vezetett az út a Nagypiacra, déli irányban pedig járható út volt Ajtony és Györgyfalva valamint Erdőfelek felől. A Nagypiacot tulajdonképpen az Óvár egyetlen kapujából délnek induló út, valamint a keleti falakon kívüli Híd utca fogta közre. A tér északi sorát, amelyet kezdetben az Óvár falainak épített árusbódék alkottak, Piac utcaként is ismerték, míg a tér keleti sorát az itt árult portékák alapján ószernek.
1316-ban Kolozsvárt Károly Róbert városi rangra emelte. A szabad bíró- és papválasztási jog, de elsősorban az országos vámmentesség fejlődési korszakot nyitott Kolozsvár életében. Ekkor kezdték meg az új templom építését is a szűknek bizonyuló, mindössze hét hektáros Óvár falain kívül. Az 1349-ben nyert pápai búcsúengedély döntő lendületet adott a templomépítkezésnek, mert a búcsú jelentős ajándékozással járt.
1405-ben Zsigmond király jóváhagyta az új városfalak építését. Az új város negyvenöt hektárt ölelt fel és három kilométer hosszú fal védte, s ekkor vázolták fel a ma is létező utcaszerkezetet, közepén a Fő térrel. Ugyancsak 1405-ben nyerte el Kolozsvár a szabad királyi város rangot. 1444-ben befejezték a Szent Mihály-templom építését, ahol 1466-ban tartották az első országgyűlést, most már erős várfalak között. Ebben az időben a Fő tér vásártér is volt, a vásárrendezési jogot Kolozsvár 1506-ban nyerte.
A reneszánsz tér 250px|bélyegkép|Georg Houfnagel metszete 1617-ből. Kolozsvár első ismert képi ábrázolása 1617-ből származik, Egidius van der Rhye flamand festő műve. Ez alapján készítette el Georg Houfnagel híres metszetét, amelyen a Fő tér épületei közül mindössze a Szent Mihály-templom tömbje emelkedik ki. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a tér legrégebbi épülete maga a templom. Valószínűleg a templom megépítésével a tehetősebb patríciusok az Óvárból a térre és a környékbeli utcákra költöztek, ekkor alakulhatott ki a mai is létező utcahálózat. A templom szomszédságában egy kis kápolna, az úgynevezett Szent Jakab-kápolna állt, amely az 1697-es tűzvészben megrongálódott, így amikor a templomot a katolikusok szerezték meg, lebontatták. Egyes adatok szerint 1733–1734 körül bontották le. Részben ennek helyére épült a katolikus iskola.
A Szent Mihály-templom körül volt a cinterem, a templomkert, amelyet a lakosság az 1580-as évekig használt. A század elejétől a belső és külső várfal közti „kőkerteket” is használták ilyen célra‚ míg 1585-ben a pestisjárvány idején megnyitották a Házsongárdi temetőt. A cintermet kőfal vette körül, amely az 1500-as évek második felében épült valószínűleg azért, hogy megvédje a templom és a temető nyugalmát a vásárosokkal szemben. Ehhez a kőfalhoz támaszkodtak kívülről a vásárosok bódéi. Ezek építését az 1560-as években engedélyezték, valószínűleg az egyházi jövedelmek növelése céljából. E kis építmények hosszú ideig meghatározták a tér arculatát.
A második legrégebbi épület a Fő téren a templom nyugati főkapujával átellenben álló plébániaház, amely a rajta olvasható felirat szerint 1450-ben épült fel Schleunig Gergely plébános megbízásából. A Fő tér keleti oldalán, a Közép-utcai sarokház utáni épület az 1530-as években épült Adrianus Wolphard plébános számára. Az olasz stílusú épület a Fő tér egyik legdíszesebb háza. A ház utóbb Kakas Istvánnak‚ Báthory Zsigmond diplomatájának kezébe került‚ aki Diószegi István kőfaragóval zodiákus szobát alakíttatott ki benne. 1537-ben említik először a régi kolozsvári tanácsházat, amely valószínűség a mai városháza helyén állt. Pontos kinézetéről nem maradt fenn adat, csak az 1650-es átépítése utáni állapotokról. Az 1600-as évek végére nagyjából egyemeletes kőházak szegélyezték a teret.