Bán András (Budapest, 1951. május 19. –) Németh Lajos-díjas (2006) magyar műkritikus, egyetemi oktató.

Családja Bán András Bán Róbert filmrendező és első felesége, Ritly Valéria művészettörténész gyermekeként született. Gyermekei: Dávid (1975), Titusz (1996), Rozi (2011), nevelt gyermekei: Dorka (2000), Hanna (2003). Életpályája

1969-1975 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-művészettörténet szakán tanult, 1975-ben diplomázott. 2006-ban szerzett PhD fokozatot (Debreceni Egyetem, filozófia).

1973 óta publikál: kritikák, tanulmányok, könyvek, antológiák kortárs képzőművészekről és fotóról. 1974 és 1991 között az Élet és Irodalom képszerkesztője volt. 1977-ban a Bartók '32 Galéria vezetője volt. 1977 és 1979 között a Fiatal Művészek Klubja képzőművészeti szekció vezetője volt. 1977-1990 között a Látóhatár szerkesztője volt. 1980 és 1981 között a Sárospataki Képtár vezetője volt. 1980 és 1982 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának elnökhelyettese volt. 1981-1982 között a Fényképészeti Lapok szerkesztője volt Lugosi Lugo Lászlóval. 1982-1990 között a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1986-1988 között az European Photography tudósítója volt. 1989 óta tanít főállásban vagy meghívott előadóként a Janus Pannonius Tudományegyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a József Attila Tudományegyetemen, a nagyváradi Partium Egyetemen, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a Magyar Iparművészeti Egyetemen.

1982 óta foglalkozik vizuális antropológiai kutatással. 1991 és 2000 között a Magyar Lettre Internationale művészeti szerkesztője volt. 1993 óta vizuális antropológiát tanít a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Intézetében egyetemi docensként. 2008-tól a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum igazgatója, a Miskolci Kortárs Művészeti Intézet (M.ICA) és a Nagy Kunszt Kortárs Művészeti Tanulmányi Múzeum alapítója. 2003–2004 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója művészeti vezetője, 2004–2006 között a Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti Szakmai Kollégiumának elnöke, 2007–2009 között a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozatának elnöke, 2007-ben a Magyar Fotótörténeti Társaság megalapításának kezdeményezője (2008). 2014-218 között a Műcsarnok vezető kurátora.

Díjai, elismerései Németh Lajos-díj (2006)

Művei Fotóelméleti szöveggyűjtemény (Beke Lászlóval, 1983, 1997) A videó világa (Beke Lászlóval, 1983) Vizuális antropológiai kutatás (Forgács Péterrel, 1983-1985) Fotográfozásról (1984) Kéri Ádám (1984) Szentendre, An Art Guide (1991) Bukta Imre (Novotny Tihamérral, 1998) Fotó Homonnai (Szabó Magdolnával, Szűcs Tiborral, 1998) Körülírt képek. Fényképezés és kultúrakutatás (1999) Testképek. Hallgatói dolgozatok a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékéről; szerk. Bán András; ME BTK KVAT, Miskolc, 2000 (Látó ember) Regula oculorum. Fotográfiák bencés szerzetesek hagyatékából / Photographs from the legacy of Benedictine monks; szerk., utószó Bogdán Melinda és Bán András; Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, 2006 A vizuális antroplógia felé. Válogatott tanulmányok. (2008) "A magyar rajz fiatal mesterei". Szalay Lajos és nemzedéktársai, 1932-1949. A Magyar Nemzeti Galéria és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum közös kiállítása. Miskolci Galéria, 2009. április 18–augusztus 2.; szerk. Bán András, Zsákovics Ferenc; MG, Miskolc, 2009 (A Miskolci Galéria könyvei) "Csak a lényeget rajzolta". Szalay Lajos és nemzedéktársai, 1932-1949. A Magyar Nemzeti Galéria és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum közös kiállítása; szerk. Bán András; MG–MNG, Miskolc–Bp., 2010 (Miskolci Galéria könyvek) Az első aranykor. Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok. 2016. november 22-2017. március 12.; kurátor Mayer Marianna, szerk. Bán András; Műcsarnok, Bp., 2016 Haris László. Részletekben az egész; MMA, Bp., 2020

Kiállításai A szovjet művészet első évei (1977) Lapok a kortárs szovjet művészetből (1977) Textil a textil után (1978) Mail Art (Bak Imrével, Galántai Györggyel és Maurer Dórával, 1978) Feszty-körképület (Jankay Istvánnal, 1978) A meg nem épített Amerika (Rajk Lászlóval, 1978) Rajzolsz? (1978) Filmvég (1978) Pszichorealizmus (Beke Lászlóval és Jádi Ferenccel, 1978) Textil – textil nélkül (Fitz Péterrel és Galántai Györggyel, 1979) Helyzet ’83 (Török Tamással, 1983) Álomi szép képek (1983) Stúdió '85 (Szegő Györggyel, 1985) Lapok a családi albumból (1989) Egészen kis tájak (Lugosi Lugo Lászlóval, 1992) Fotográfia és antropológia (1998) Gémes Péter (2000)

Filmjei A magyar szociofotó száz éve I-XIV. (1994-1995) Túl a vízen. Albók János fotográfus (1998) (forgatókönyvíró) Hatszáz év után az első (2010) (producer)

Források

Bánandrás. Írások és képek Bán András 60. születésnapjára; szerk. Danó Orsolya; Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet, Miskolc, 2011 (A Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet könyvei)

További információk Artportal.hu

Kategória:Magyar műkritikusok Kategória:Magyar fotótörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Németh Lajos-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Charta ’77 aláírói