A 2012-es magyar labdarúgó-ligakupa-döntő a sorozat 5. döntője volt. A finálét a Kecskeméti TE és a Videoton csapatai játszották. A találkozóra Kecskeméten, a Széktói Stadionban került sor, április 18-án. A székesfehérvári csapat története során harmadszorra hódította el a trófeát.
A döntő helyszíne A Magyar Labdarúgó-szövetség az elődöntő párharcai kialakulásának után sorsolással döntötte el, hogy melyik párharc győztese élvezheti a hazai pálya előnyét a döntőben. Végül a Kecskeméti TE–Debreceni VSC párharc lett a kedvezményezett. Mivel a KTE 5–1-s összesítéssel búcsúztatta a DVSC-t eldőlt az is, hogy Kecskemét adhat otthont a ligakupa döntőjének. A városban másodszorra rendezték meg a döntőt, 2010-ben a Debrecen–Paks finálét is a Széktói Stadionban játszották le.
Út a döntőig A döntőbe a Kecskeméti TE és a Videoton jutott be. Mindkét csapat csoportja győzteseként kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba. Ott a kecskemétiek előbb az MTK Budapest, majd a Debreceni VSC ellen jutott tovább a döntőbe. A Videotonnak a Diósgyőrön, és a Lombard Pápán keresztül vezetett az út a ligakupa fináléjáig.
A KTE történetében még sohasem jutott el a sorozat döntőjéig, így sikerükkel először nyerhették volna meg a második számú magyar kupakiírást.
Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek. Kecskeméti TESzakaszVideotonEllenfélVégeredményCsoportkörEllenfélVégeredménySzolnoki MÁV3–1 (i), 0–0 (o)1., 6. fordulóMTK Budapest0–1 (i), 0–0 (o)Újpest4–3 (o), 2–4 (i)2., 5. fordulóGyirmót4–2 (o), 4–2 (i)Paksi FC2–1 (i), 2–1 (o)3., 4. fordulóBudapest Honvéd2–1 (o), 1–1 (i)CsapatA csoportkörvégeredményeCsapatEllenfélVégeredményEgyenes kieséses szakaszEllenfélVégeredményMTK Budapest2–2 (i), 1–0 (o)NegyeddöntőDiósgyőr2–0 (i), 2–0 (o)Debreceni VSC4–0 (o), 1–1 (i)ElődöntőLombard Pápa3–0 (i), 1–0 (o)
A mérkőzés
KECSKEMÉTI TE: K 99 Antal BotondJV 2 Koszó BalázsV 6 Balogh BélaV 4 Varga RóbertBV 22 Mohl DávidJSZ 7 Aleksandar Alempijević KKP 14 Vladan Čukić KKP 10 Vladan SavićBSZ 77 Pekár László CS 18 Francis LitsingiCS 55 Tököli Attila Cserék:K 33 Németh GáborV 13 Póti KrisztiánV 23 Forró GyulaKP 8 Patvaros ZsoltCS 9 Balog Szabolcs Marcell CS 19 Hegedűs Ádám CS 26 Bertus Lajos Szakmai igazgató: Török LászlóVIDEOTON: K 12 Tomáš TujvelJV 30 Szolnoki RolandV 3 Paulo ViníciusV 4 Marco CaneiraBV 24 Héctor SánchezVKP 26 Tóth BalázsVKP 14 Nikola Mitrović JSZ 11 Sándor György KTK 16 Filipe Oliveira BSZ 29 Walter Fernández CS 28 Torghelle Sándor Cserék:K 27 Mladen BožovićV 5 Vaszíliosz AposztolópuloszV 23 Vaskó Tamás KP 70 Kovács István CS 9 Evandro Brandão CS 17 Nikolics Nemanja CS 77 Gyurcsó Ádám Vezetőedző: Paulo Sousa
Asszisztensek: ifj. Tóth Vencel Albert István Tartalék játékvezető:: Szilasi Szabolcs
Lásd még 2011–2012 a magyar labdarúgásban
Külső hivatkozások A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A mérkőzés adatlapja a magyarfutball.hu-n A mérkőzés beszámolója a nemzetisport.hu-n
magyar ligakupa Kategória:Magyar labdarúgó-ligakupák Kategória:A Fehérvár FC mérkőzései Kategória:Kecskeméti TE