Peremartoni Krisztina (születési neve: P. Nagy Krisztina, ahol a P. a peremartoni nemesi előnév rövidítése, amit művésznévként vett fel) (Veszprém, 1956. május 20. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő.

Életpályája 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1978 és 1981 között a Vígszínház színésze volt. 1981-1982 között a Népszínházban lépett fel. 1982-től 1989-ig a Nemzeti Színház tagja volt, ahonnan Csiszár Imre bocsátotta el. 1989-1990 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésznője volt. 1990-1991 között a Pécsi Nemzeti Színházban szerepelt. Utolsó bemutatója 1997. november 21-én volt.

Közel 20 évig élt Amerikában, és a világ több pontján, majd a 2020-as évek elején visszaköltözött Magyarországra. Később a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti tanácsadója lett.

2019. októberében a Thália Színház télikertjében fotókiállítása nyílt, amelynek a fővédnöke Keleti Éva volt.

Magánélete Szülei P. Nagy Sándor (1921–2019) vegyészmérnök és dr. Jónás Klára (1926–1995) vegyészmérnök. Veszprémben járt általános iskolába. 1968-tól a Bakony Vegyész kézilabda csapatának leigazolt játékosa. Első férje Maracskó Tibor olimpiai ezüst- és bronzérmes világbajnok magyar öttusázó, akitől egy fia született,Új Szó/Szabó G. László: Az elgurult csavar, 2004. február 13. (Hozzáférés: 2014. szeptember 19.) Maracskó András.

Második férje amerikai volt, de elváltak, 2000 óta az Egyesült Államokban élt, majd több mint 20 év után visszaköltözött Magyarországra.Ammáról az RTL Klubban, Peremartoni Krisztinával

Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 62. Ugyanitt harminchét színházi fotón is látható.2011. május 20-i lekérdezés

Kesey: Kakukkfészek....Flinn nővér Gogol: Háztűznéző....Agafja Tyihonov Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem....Gyümölcsárus lány Lope de Vega: Valencia bolondjai.... Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés.... Déry Tibor: A talpsimogató....Ilus Dóczy Lajos: Csók....Maritta Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Keczeli Ilona Gombrowicz: Operett....Albertina Örkény István: Pisti a vérzivatarban....EGY FIATAL NŐ Örkény-Valló: In memoriam Ö.I.... Fejes Endre: Rozsdatemető....Reich Kató Lope de Vega: Sevilla csillaga....Estrella Gyurkovics Tibor: Isten bokrétája....Lázár Mari Csukás István: Ágacska....Ágacska Munkácsi Miklós: A briliánsok szombatja....Margó De Filippo: Ezek a kísértetek!....Mária Cormon-D'Ennery: A két árva....Louise Carlo Goldoni: A kávéház....Lisaura Tímár-Csukás: Kék öböl....Sutyi William Shakespeare: Rómeó és Júlia....Júlia Tóth Ede: A falu rossza....Bátki Tercsi Shaw: A szerelem ára....Blanche William Shakespeare: János király....Kasztíliai Blanka Molière: Tartuffe....Marianne Arisztophanész: A nők diadala....Myrhene Szigeti József: A vén bakancsos és fia a huszár....Ilon Szörényi-Bródy: István, a király....Picur William Shakespeare: II. Richárd....Királyné Páskándi Géza: Átkozottak....Báthory Anna Faragó Zsuzsa: Csodák és furcsaságok.... Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné szerelme....Boris Molière: Tudós nők....Mari Gábor Andor: Dollárpapa....Gizi Shepard: Flekken, avagy Ikarosz mamája....Jill Brecht: Kurázsi mama és gyermekei....Kurázsi mama Ionesco: Rinocéroszok....Daisy Csehov: Ivanov....Anna Petrovna Márai Sándor: Kaland....Anna Shaffer: Vígjáték sötétben....Miss Furnival Csehov: Cseresznyéskert....Varja Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában....Pasqua Páskándi Géza: Tornyot választok....Somlyai Báthory Zsófia Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival....Vilma William Shakespeare: Macbeth....Lady Macbeth udvarhölgye Ayckbourn: Hálószobakomédia....Kate Illyés Gyula: Különc....Orczy Istvánné Pap Károly: Szent színpad avagy színház az egész világ....Katalin Dunai Ferenc: Párhuzamos pofonok....Vali Wyspiański: Menyegző....Rachel Csehov: Három nővér...Natasa Bodolay Géza: Lenni vagy nem lenni....Magdika Spiró György: Ahogy tetszik....Nej Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz....Karvezető Euripidész: Médeia....Karvezető Fierstein: Elvarratlan szálak....Marion William Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Luciana Csehov: Apátlanul....Anna Petrovna

Filmjei Játékfilmek

Égigérő fű (1979) Ki beszél itt szerelemről? (1979) A svéd, akinek nyoma veszett (1980) Képvadászok (1985) Eszterlánc (1985) A verseny (1987)

Tévéfilmek

Károly és a sült pulykák Dániel (1978) Bolond Istók (1978) Cseresznyéskert (1978) Ítélet nélkül (1978) Talpsimogató (1978) A fürdőigazgató (1978) Periférián (1978) A nagy ékszerész (1978)A tévéfilm 1978-ban készült, de csak két évvel később, 1980-ban adták le a televízióban. Ingyenélők (1979) Az ezernevű leány (1979) IV. Henrik király (1979) Téglafal mögött (1979) Vendéglátás (1980) Öt dudás visszatér (1980) Vihar a lombikban (1980) (1985-ben adták le) Családi kör (1981) Atomzsarolás (1982) Pesti emberek (1982) Mint oldott kéve (1983) Torta az égen (1983) Ágacska (1984) Barbárok (1987) A fazék (1988) Fagylalt, tölcsér nélkül (1989) Haláli történetek (1991) Família Kft. (1991) Csetepaté Chioggiában (1993)

Szinkronszerepei A farm, ahol élünk: Caroline Quiner Holbrook Ingalls - Karen Grassle A francia forradalom: Gabrielle Danton - Marianne Basler A tábornok éjszakája: Ulrike von Seydlitz-Gabler - Joanna Pettet Felejtsd el Párizst!: Liz - Cynthia Stevenson Jákob lajtorjája: Sarah - Patricia Kalember Lázadás a Bountyn: Maimiti - Tarita Szoba Párizsban: Joan McLaine - Joanna Shimkus

Díjak

Ifjúsági díj (1983) Rajz János-díj (1992, 1996) Jászai Mari-díj (1997) Hevesi Sándor-díj (2026)

Jegyzetek

Források

További információk

Filmkatalógus.hu Magyar szinkron Színházi Adattár

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Veszprémiek Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Rajz János-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Hevesi Sándor-díjasok