Antonio Amantea (Lecce, 1894. szeptember 28. – Lecce, 1983. július 13.) egy olasz származású vadászpilóta volt, szolgálata során 5 igazolt és 4 igazolatlan légi győzelmet szerzett. Az 1983-ban bekövetkezett haláláig ő volt az utolsó élő olasz első világháborús ászpilóta.

Élete 1894-ben született az olaszországi Lecce-ben.

1914 szeptemberében megkapta behívóját, előtte mint villanyszerelő dolgozott. Az alapkiképzés után a tüzérséghez osztották be, a 13. tüzér ezredbe. Később azonban áthelyezték a légierőbe, ahol a 43a (Squadriglia 43) repülő osztag pilótája lett. Már a pilótaképzés előtt is tudott repülőt vezetni, ezt az bizonyítja, hogy katonai pilótává képzése előtt már 173 harci bevetésen volt túl.

1917 márciusában a 71a (Squadriglia 71) tagja lett, majd augusztus 2-án megszerezte első légi győzelmét. Augusztus 23-án 1 igazolatlan, augusztus 24-én pedig 1 igazolt, és egy igazolatlan légi győzelmet könyvelhetett el, azonban Amantea roppant igazságtalannak tartotta, hogy nem tehette igazolttá győzelmét.

A háborút végül 5 igazolt és 4 igazolatlan légi győzelemmel fejezte be. Az első világháborút követően Amantea lemondott hadnagyi rangjáról és elhagyta az olasz hadsereget. 1922-ben azonban visszatért és 1946-ig szolgálta hazáját. Számos kisebb-nagyobb csetepatéban részt vett.

1983-ban hunyt el 89 éves korában, szülővárosában.

Légi győzelmei Sorszám Dátum Egység Ellenfél Csata helye 1 1917. augusztus 2. 71ª Ismeretlen Arsiero Igazolatlan 1917. augusztus 23. 71ª Ismeretlen Monte Pasubio 2 1917. augusztus 24. 71ª Albatros D.III Forte Luserna Igazolatlan 1917. augusztus 24. 71ª Ismeretlen Monte Verena 3 1917. november 18. 71ª Ismeretlen Monte Spitz Igazolatlan 1917. november 18. 71ª Ismeretlen Tonezzo Igazolatlan 1918. január 28. 71ª Ismeretlen Val Frenzea 4 1918. március 22. 71ª Ismeretlen Pasubio 5 1918. május 3. 71ª Ismeretlen Tonezza

Források

Kategória:Olasz első világháborús ászpilóták Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Lecceiek Kategória:Villanyszerelők