Nagykürthi, kisjókai és köpösdi gróf Takách-Tolvay József, vitéz, (helyenként Takács-Tolvay; 1905-ig Takács József) (Kiscell, 1876. október 26. Grófi címe az anyakönyvi másodpéldány UB rovatába bejegyzve: 18761 I.a/905 számú belügyminiszteri rendelet szerint Őfelsége a Király 1905. febr. 17-én a Takács nevet "Takács-Tolvay'”-ra változtatta s e nevezettet grófi rangra emelte. Czelldömölk, 1905. márc. 29. Grátzer Pius lelkész. – Budapest, 1945. január 2.) politikus, magyar királyi altábornagy.

Élete, pályafutása

Mária József Szeverin a név szláv eredetű, és jelentése: komoly néven született. (Utolsó keresztnevét a keresztapja után kapta.) Apja kisjókai Takács Jenő (1839. október 30. – 1900. október 28.), vasúti mérnök, anyja Steér Blandine (1840–1926) volt, szülei Nyitrán kötöttek házasságot 1871. február 4-én.

Házastársa szlováni Beöthy Klára Karolina Irén (1888. február 18. – 1936. február 4.). Beöthy Klárának ez a második házassága volt. 1921. február 10-én Budapesten kötöttek házasságot.

A Ludovika Akadémián tanult, majd katonai pályafutását a honvédhuszároknál kezdte, később a császári és királyi vezérkarban folytatta. 1904 és 1909 között (éppen századosi rangban) József Ferenc főherceg nevelőjeként is működött, József főherceg udvartartásában élt. 1905-ben kapta grófi címét és ekkor kapott engedélyt a Takách-Tolvay név használatára is a kihalt magyar Tolvay család nyomdokain.

Az első világháború alatt a császári és királyi 1. lovashadosztály vezérkari főnökeként szolgált, 1917-ben már a Hadügyminisztériumban működött. Az őszirózsás forradalom, majd a Magyarországi Tanácsköztársaság idején is Bécsben dolgozott, a közös hadügyi javakat felszámoló bizottság tagja volt. Az úgynevezett bankgassei rablás egyik szervezője volt, tiszttársaival együtt elfogták a Tanácsköztársaság bécsi képviselőit, lefoglalták javaikat, irataikat, és azokat a bécsi rendőrséghez és a szegedi kormányhoz juttatták el. A Tanácsköztársaság kormányának kérésére az osztrák rendőrség letartóztatta. Később kiszabadult, majd az ellenforradalom bécsi katonai megbízottja volt, az osztrák katona- és munkástanács azonban kitiltotta Ausztriából. 1920-ban Varsóba helyezték át, részt vett az oroszok elleni intervencióban. 1921 és 1925 között a bukaresti magyar nagykövetség egyik tanácsosaként szolgált fedett katonai attasé minőségben. Visszatért Budapestre, majd a budapesti dandárparancsnokságnál és a főparancsnokságon teljesített szolgálatot. 1929-ben nyugállományba vonult, altábornagyi rangban. Nyugdíjazása után megszervezte az Országos Frontharcos Szövetséget (1939-től Magyar Tűzharcos Szövetség), melynek elnöke is volt. 1935-től a Nemzeti Egység Pártja tagjaként országgyűlési képviselő volt Szentgotthárd és Pestkörnyék, majd a jászberényi választókerület képviseletében.

Halálát Budapest ostroma alatt egy robbanás okozta. Gulácsy Irén jelenléte csak a véletlen műve, nem volt kapcsolata Takács Józseffel

220px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben a Budapest Vitéz utca 2. számú ház ostrom alatti bombatalálatakor elhunyt lakóival együtt

Kitüntetései a viselési sorrendben Magyar Érdemrend nagykeresztje (1940. április 15.) Magyar Érdemkereszt II. osztálya (1925) Magyar Érdemkereszt II. osztályához a csillag (1928) Osztrák Császári Lipót-rend lovagkeresztje hadidíszítménnyel, kardokkal Vaskorona Rend III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal Katonai Érdemkereszt Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal Kormányzói Dicsérő Elismerés Magyar Koronás Bronzérme (1929. július 1.) Bronz Katonai Érdemérem vörös szalagon Károly-csapatkereszt Nemzetvédelmi Kereszt (1941. október 21.) Tiszti Katonai Szolgálati Jel II. osztálya Jubileumi Emlékérem a fegyveres erő számára (1898) Katonai Jubileumi Kereszt (1908) 1912/13-as Emlékkereszt (1913) Olasz Korona Rend nagykeresztje Olasz Korona Rend nagy tiszti keresztje (1934) Osztrák Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal Német Vöröskereszt Díszjelvény 1. osztálya lippe-detmoldi Fejedelmi Házi Rend II. osztálya kardokkal szász Királyi Albert Rend tisztikeresztje kardokkal német (porosz) Vaskereszt II. osztálya

Jegyzetek

Források Révai új lexikona I–XIX. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1996–2008.

Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Tűzharcosok Kategória:Celldömölkiek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:1876-ban született személyek Kategória:Magyar katonai attasék Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:A vitézi rend tagjai Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar grófok Kategória:Magyar katonai felderítők Kategória:Az Osztrák Császári Lipót-rend kitüntetettjei Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Budapest ostromának áldozatai