Beke László (Szombathely, 1944. május 23. – 2022. január 31.) Széchenyi-díjas magyar művészettörténész, egyetemi tanár.
Életpályája Beke László és Hanyi Piroska gyermekeként született.
1963–1968 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet-magyar szakos hallgatója volt.
1968–1969 között a Művészettörténeti Dokumentációs Központ munkatársa, 1969–1988 között a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoport tudományos munkatársa volt. 1987–1988 között a lyoni Université Lumière-Lyon-II vendégprofesszora, 1988–1995 között a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetője. 1989–1996 között az Iparművészeti Főiskola tudományos munkatársaként dolgozott.
1990 óta a Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára; 1990–1994 között tanszékvezető. 1995-től öt éven át a Műcsarnok főigazgatója.
1999 óta az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2000 óta a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, valamint a bukaresti Képzőművészeti Egyetem díszdoktora. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja.
Kutatási területe a 19–20. századi művészet, médiatörténet- és elmélet.
Magánélete 1968-ban házasságot kötött Varga Zsuzsannával. Három gyermekük született; Beke Zsófia (1970), Beke Dorottya (1971) és Beke Márton (1975).
Főbb művei Beke László–Varga Zsuzsa: Kozma Lajos; Akadémiai, Bp., 1968 (Architektura) Schaár Erzsébet; bev. Pierre Emmanuel, ford. Miklós Pál; Corvina, Bp., 1973 Műleírás és műértelmezés. A TIT Budapesti Szervezetének Művészeti Szakosztálya és az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportja által rendezett ankét előadásai. Kossuth Klub, 1975. március 17.; szerk. Beke László; TIT, Bp., 1976 Bibó-emlékkönyv (1980) Moholy-Nagy László munkássága; életrajz Beke László; Corvina, Bp., 1980 (Fotóművészeti kiskönyvtár) Jovánovics. Beke László írása Jovánovics Györgyről; Képzőművészeti Alap, Bp., 1980 Sodronyzománcos ötvösművek; MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, Bp., 1980 Cápa; összeáll. Beke László, Sturcz János, Szőke Annamária; ELTE BTK, Bp., 1983 Für ein "musée imaginaire" des Spiegels (1982) Fotóelméleti szöveggyűjtemény, 1-2.; összeáll. Bán András, Beke László; Magyar Fotóművészek Szövetsége, Bp., 1983 Jó világ. A Bölcsész index antológiája. Cápa 2.; szerk. Beke László, Szőke Annamária; ELTE BTK, Bp., 1984 Tartóshullám. A Bölcsész index antológiája. Jóvilág 2. Cápa 3.; szerk. Beke László, Csanádi Dániel, Szőke Annamária; ELTE BTK, Bp., 1985 Műalkotások elemzése; Tankönyvkiadó, Bp., 1986 Caspar David Friedrich; Corvina, Bp., 1986 (Pantheon) Hasbeszélő a gondolában. A Tartóshullám antológiája. Jóvilág 3. Cápa 4.; szerk. Beke László, Csanády Dániel, Szőke Annamária; ELTE BTK, Bp., 1987 Művészet Zsigmond király korában, 1387–1437. Budapesti Történeti Múzeum, 1987. május 29–november, 1-2.; szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde; MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, Bp., 1987 1. Tanulmányok 2. Katalógus Budapest Art Expo 1991. March 15-20, 1991; katalógusszerk. Beke László, Gergely Mariann, Papp Júlia; Budapest Art Expo Foundation, Bp., 1991 Székely Bertalan mozgástanulmányai; szerk. Szőke Annamária, Beke László; Magyar Képzőművészeti Főiskola–Balassi, Bp., 1992 (Tartóshullám) Művészet/elmélet. Tanulmányok, 1970–1991; Balassi, Bp., 1994 (Tartóshullám) Dieter Ronte–Beke László: Dóra Maurer. Arbeiten. Munkák. Works, 1970–1993; Present Time Foundation/Jelenidő Alapítvány, Bp., 1994 Csutak Magda; szöveg Beke László, Lia Lindner, Szőke Anna; Nalors, Vác, 1995 Budapest, 1869–1914. Modernité hongroise et peinture européenne. Musée des beaux-arts de Dijon 2 juillet–8 octobre 1995; szerk. Emmanuel Starcky, Beke László; Biro, Paris, 1995 Fluxus. Definíciók és idézetek. Szöveggyűjtemény a Fluxus Németországban 1962–1994 című kiállításhoz; szerk. Beke László; Műcsarnok, Bp., 1996 Hegedűs 2 László. Székesfehérvár, Csók István Képtár, 1996. március 9–április 14.; tan. Beke László, Esterházy Péter, kiállításrend. Hegedűs 2 László, Sasvári Edit; Szt. István Királyi Múzeum, Székesfehérvár, 1996 Médium/elmélet. Tanulmányok, 1972–1992; Balassi–BAE Tartóshullám–Intermedia, Bp., 1997 (Tartóshullám) Dadaizmus antológia; szerk., jegyz., utószó Beke László, ford. Beke László et al.; Balassi, Bp., 1998 (Források a XX. század művészetéhez) Mail art. Kelet-Európa a nemzetközi hálózatban. A Staatliches Museum Schwerin, az Artpool Művészetkutató Központ és a Műcsarnok kiállításának kísérő kiadványa; szerk. Beke László; Műcsarnok, Bp., 1998 Poipoi; szerk. Beke László, Bálint Anna; Artpool–Műcsarnok, Bp., 1998 Műalkotások elemzése, 1-2.; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2002–2003 1. Képzőművészet. Középiskola, 9. évfolyam 2. Építészeti és tárgyi környezet. özépiskola, 10. évfolyam Színezett régi levegő. A NahTe bemutatja Vető János és Kína herceg fényképmunkáit digitális nyomatokon + néhány eredeti ezüstzselatin című, a Magyar Fotográfusok Házában 2003. május 24. és 2003 július 8. között rendezett kiállítás katalógusa, CD melléklettel; szerk. Beke László, Csizek Gabriella; Magyar Fotográfusok Háza–MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Bp., 2003 (Magyar Fotográfusok Háza könyvei) Modigliani, Soutine és montparnasse-i barátaik. Kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban, Budapest, 2003. július 23–2003. október 19.; kiállításrend. Steffanits István, Rusznák Rita, katalógusszerk. Beke László; Vince–Magyar Zsidó Múzeum, Bp., 2003 Altorjai Sándor, 1933–1979; szerk. Beke László, Dékei Krisztina; Műcsarnok–Első Magyar Látványtár–MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Bp., 2003 Képkorbácsolás. Hajas Tibor (1946–1980) Vető Jánossal készített fotómunkái / Image whipping. Tibor Hajas' (1946–1980) photo works with János Vető; szerk. Beke László, ford. Kozák Csaba; MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Bp., 2004 Pauer; összeáll. Szőke Annamária, szerk. Szőke Annamária, Beke László; MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Bp., 2005 Haász István. Festmény, pasztell, objekt; szöveg Beke László, Haász István; Vince, Bp., 2007 Tóth György; szöveg Beke László, Néray Katalin; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2007 Gyarmathy Tihamér: Fotogramok; szerk. Beke László; Magyar Fotográfiai Múzeum, Bp., 2008 Látásra nevelés; szerk. Beke László; MTA Művészettörténeti Kutatóintézet–Argumentum–Kepes Vizuális Központ, Bp.–Eger, 2008 (Látás + érték sorozat) Elképzelés. A magyar konceptművészet kezdetei. Beke László gyűjteménye, 1971; szerk. Beke László; Nyílt Struktúrák Művészete Egyesület–OSAS–tranzit.hu., Bp., 2008 (angolul is) Beke László–Prosek Zoltán: Haász István; Paksi Képtár, Paks, 2011 Beke László–Prosek Zoltán–Hans-Peter Riese: Hartmut Böhm; Paksi Képtár, Paks, 2011 Mozdulat. Magyar mozdulatművészet a korabeli társadalom és művészet tükrében; szerk. Beke László, Németh András, Vincze Gabriella; Gondolat, Bp., 2013 Konstruktiv + Inter + Konkret. 16 internationale Künstler, 16 Positionen. Művészet Malom Szentendre, 21. November–26. Januar 2015. Ausstellungsreihe I.; szerk. Beke László; WOW, Sankt Augustin, 2014 Hiba és társai. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának kiállítása; szerk. Beke László, Mayer Éva; MKE DI, Bp., 2014 (angolul is) Maurer Dóra–Beke László: Látlelet & prognózis. Új magyar művészet a hatvanas és hetvenes években. Beszélgetések és interjúk; Sumus Alapítvány, Bp., 2016 Magyar művészek és a számítógép. Egy kiállítás rekonstrukciója. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2016. június 23–augusztus 21.; szöv. Beke László, Orosz Márton, Peternák Miklós, szerk. Borus Judit; Szépművészeti Múzeum–Vasarely Múzeum, Bp., 2016 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai) Beke. Rohoé é éhogyő; riporter Aknai Tamás; Pro Pannonia, Pécs, 2018 (Pannónia könyvek)
Díjai, kitüntetései Kassák Lajos-díj (1977) Művészeti írói díj (1989) Munkácsy Mihály-díj (1989) Budapestért díj (2002) Széchenyi-díj (2009) Pasteiner Gyula-emlékérem
Jegyzetek
Források
További információk Artportal.hu HÍRExtra.hu Kultúra.hu
Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Kassák Lajos-díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Szombathelyiek