Victor Frederick Weisskopf (Bécs, 1908. szeptember 19. – Newton, Massachusetts, 2002. április 22.) osztrák-amerikai fizikus.

Élete 1928-ban Göttingenbe ment fizikát tanulni, amely akkoriban a világ kiemelkedő fizikusainak találkozóhelye volt. Itt ismerkedett meg a gyorsan fejlődő kvantummechanika rejtelmeivel. Különösen a megszületőben lévő kvantumelektrodinamika érdekelte. Huszonkét éves korában Wigner Jenővel közösen kidolgozta a spektrumvonalak természetes vonalszélességének kvantumelméletét, amivel igen hamar nevet szerzett magának. Heisenberg, Schrödinger, Pauli és Niels Bohr mellett dolgozhatott a Dirac-féle kvantumelmélet által felvetett alapvető divergenciaproblémák vizsgálatában. 1934-ben Pauli azzal a nem triviális feladattal bízta meg, hogy számolja ki az elektron sajátenergiáját, aminél figyelembe kellett vennie a saját elektromágneses térrel való kölcsönhatást is. Természetesen így is divergens eredményt kapott, amelyről azonban később Wendell Furry segítségével sikerült kimutatni, hogy csak igen gyenge, logaritmikus divergencia.

A nemzetiszocializmus uralomra jutása után 1937-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol a Rochester Egyetemen kapott oktatói állást, és az atommagok fizikájának kutatásába kezdett. E sokéves munkájának eredménye a John Blattal közösen írt Elméleti magfizika” című, 1952-ben megjelent könyv, amely évtizedekig a magfizikusok bibliájának szerepét töltötte be. Magfizikai munkásságának természetes következménye volt, hogy a Manhattan terv résztvevőjeként Los Alamosba került, ahol az elméleti osztály vezetője, Hans Bethe helyettese lett.

Magyarul

Fizika a huszadik században. Esszék, tanulmányok; előszó Hans A. Bethe, ford. Vekerdi László; Gondolat, Bp., 1978 Tudás és csoda. A természet, ahogyan az ember megismerte; ford. Boschán Péter; Gondolat, Bp., 1987

A háború befejeztével a Massachusetts Institute of Technology ajánlott fel neki professzori állást Cambridge-ben. Ismét örömmel vetette bele magát a kvantumelektrodinamika divergenciáinak vizsgálatába. Igen közel járt ahhoz, hogy elsőként dolgozza ki a Lamb-féle eltolódás pontos elméletét.

2002. április 22-én, 93 évesen az USA Newton városában, Massachusetts államban hunyta le örökre szemét. Eltávoztával egy kiváló tudóssal és egy reneszánsz emberrel lett szegényebb az emberiség.

Fordítás

Kapcsolódó szócikkek Wigner Jenő Fizikusok listája

Kategória:Bécsiek Kategória:Osztrák fizikusok Kategória:Amerikai fizikusok Kategória:Zsidó származású osztrákok Kategória:Wolf-díjas fizikusok Kategória:1908-ban született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:A Francia Természettudományi Akadémia tagjai Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók