Felix Brych (München, 1975. augusztus 3. –) német nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása ügyvéd.

Pályafutása A játékvezetésből 1993-ban Münchenben vizsgázott. A Müncheni labdarúgó-szövetség által üzemeltetett bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A DFB Játékvezető Bizottságának (JB) minősítésével 1999-től a 3. Liga, 2001-től a 2. Bundesliga, majd 2004-től a Bundesliga játékvezetője. Küldési gyakorlat szerint rendszeres 4. bírói szolgálatot is végez. 2010/2011 bajnoki idényben a Bundesliga történelmének leggyorsabb piros lapját mutatta fel, a 87. másodpercben Youssef Mohamadet meggondolatlan durvaságért kiállította. 2013-ban a Bundesliga. 9. fordulójában a Leverkusen-Hoffenheim bajnoki mérkőzés 70. percében a hazai csapat játékosa, Gonzalo Castro szöglete után Stefan Kießling a kapu mellé fejelt, viszont a labda rést talált a hálón és a kapuban jutott. Brych annak ellenére megadta a „fantomgólt”, hogy jól látható pozícióban volt. 2. Bundesliga mérkőzéseinek száma: 98 (2015. 12. 12.). Bundesliga mérkőzéseinek száma: 214 (2004. 8. 28.–2015. 12. 19.). Vezetett kupadöntők száma: 1. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. augusztus 28. Olimpiai Stadion, Berlin első Bundesliga mérkőzése Hertha BSC–Mainz FSV 1 – 5 39 302 2015. május 30. Olimpiai Stadion,[Berlin Német labdarúgókupa döntő Borussia Dortmund–VfL Wolfsburg 1 – 3 2016. május 14. Rhein-Neckar-Arena, Sinsheim utolsó Bundesliga mérkőzése Hoffenheim–FC Schalke 04 1 – 4

A Német labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2007-től tartja nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a németet és az angolt beszéli. Több nemzetek közötti válogatott (labdarúgó-világbajnokság, labdarúgó-Európa-bajnokság, olimpiai játékok, konföderációs kupa), valamint UEFA-kupa, Európa-liga valamint UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített. 2003-ban a K-League vezetett egy mérkőzést. 2008-tól a I. League rendszeres bírója. 2008-ban az UEFA JB a 2., 2009-ben az elit kategóriába sorolta. A német nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében Hellmut Krug társaságában a 3. helyet foglalja el 22 találkozó szolgálatával. Európában a legtöbb válogatott mérkőzést vezetők rangsorában többed magával, 34 (2007. október 17. – 2016. június 22.) találkozóval tartják nyilván.

A 2010-es labdarúgó-világbajnokságon, valamint a 2014-es labdarúgó-világbajnokságron a FIFA JB bíróként alkalmazta. Selejtező mérkőzéseket az UEFA zónában, rájátszást a (CONCACAF/OFC) zónáknak vezetett. 2012-ben a FIFA JB bejelentette, hogy a labdarúgó-világbajnokság lehetséges játékvezetőinek átmeneti listájára jelölte. A 2014-es labdarúgó-világbajnokság résztvevője lett. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. szeptember 10. Központi Stadion, Almati (2010 vb) előselejtező (6. csoport) Kazahsztán–Ukrajna 1 – 3 17 000 2009. augusztus 12. Dinamó Stadion, Minszk (2010 vb) előselejtező (6. csoport) Fehéroroszország–Horvátország 1 – 3 21 651 2009. november 14. Croke Park, Dublin (2010 vb) rájátszás Írország–Franciaország 0 – 1 2012. október 16. Vicente Calderón Stadion, Nantes (2014 vb) előselejtező (I. csoport) Spanyolország–Francia labdarúgó-válogatott 1 – 1 2013. szeptember 6. Red Star Stadion, Belgrád (2014 vb) előselejtező (A. csoport) Szerbia–Horvát labdarúgó-válogatott 1 – 1 2013. október 11. Köztársasági Stadion, Jereván (2014 vb) előselejtező (B. csoport) Örményország–Bulgária 2 – 1 2013. november 20. Wellington Regional Stadion, Wellington (2014 vb)rájátszás (CONCACAF/OFC) Új-Zéland–Mexikó 2 – 4 2014. június 14. Castelão Stadion, Fortaleza csoportmérkőzés (D. csoport) Uruguay–Costa Rica 1 – 3 2014. június 22. Maracanã Stadion, Rio de Janeiro csoportmérkőzés (H. csoport) Belgium–Oroszország 1 – 0

A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságon, a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, valamint a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2007. október 17. Josy-Barthel Stadion, Luxembourg (2008 Eb) előselejtező (G. csoport) Luxemburg–Románia 0 – 2 3 600 2010. szeptember 7. Asim Ferhatović Hase Stadion, Szarajevó (2012 Eb) előselejtező (D. csoport) Bosznia-Hercegovina–Francia labdarúgó-válogatott 0 – 2 30 000 2011. március 25. Stožice Stadion, Ljubljana (2012 Eb) előselejtező (C. csoport) Szlovénia–Olaszország 0 – 1 16 500 2011. szeptember 6. Luzsnyiki Stadion, Moszkva (2012 Eb) előselejtező (B. csoport) Oroszország–Ír labdarúgó-válogatott 0 – 0 2011. november 11. Türk Telekom Arena, Isztambul (2012 Eb) rájátszás (1. mérkőzés) Törökország–Horvát labdarúgó-válogatott 0 – 3 2014. október 14. Parken Stadion, Koppenhága (2016 Eb) előselejtező (I. csoport) Dánia–Portugália 0 – 1 2014. november 15. Olimpiai Stadion, Serravalle (2016 Eb) előselejtező (E. csoport) San Marino–Észtország 0 – 0 759 2015. március 28. Amsterdam ArenA, Amszterdam (2016 Eb) előselejtező (A. csoport) Hollandia–Török labdarúgó-válogatott 1 – 1 2015. június 12. Cardiff City Stadium, Cardiff (2016 Eb) előselejtező (B. csoport) Wales–Belga labdarúgó-válogatott 1 – 0 2015. szeptember 4. Groupama Aréna, Budapest (2016 Eb) előselejtező (F. csoport) Magyarország– Román labdarúgó-válogatott 0 – 0 2015. október 13. Olimpiai Stadion, Róma (2016 Eb) előselejtező (H. csoport) Olasz labdarúgó-válogatott–Norvégia 2 – 1 2015. november 13. Bilino Polje Stadion, Zenica (2016 Eb) előselejtező (B. csoport) Bosznia-hercegovinai labdarúgó-válogatott–Ír labdarúgó-válogatott 1 – 1 2016. június 16. Stade Bollaert-Delelis, Lens csoportmérkőzés (B. csoport) Anglia–Walesi labdarúgó-válogatott 2 – 1 2016. június 22. Allianz Riviera, Nizza csoportmérkőzés (E. csoport) Svédország–Belga labdarúgó-válogatott 0 – 1 2016. június 30 Stade Vélodrome, Marseille egyik negyeddöntő Lengyelország–Portugál labdarúgó-válogatott 1 – 1

A 2012. évi nyári olimpiai játékokon a FIFA JB bírói szolgálatra vette igénybe. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2012. július 29. Wembley Stadion, London csoportmérkőzés (A. csoport) Szenegál–Uruguay 2 – 0 75 093 2012. augusztus 4. St James' Park Stadion, Newcastle egyik negyeddöntő Brazília–Honduras 3 – 2 42 166

A FIFA JB küldésére vezette a Konföderációs kupa találkozót. A torna a 2014-es labdarúgó-világbajnokság főpróbája volt. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2013. június 22. Mineirão Stadion, Belo Horizonte csoportmérkőzés (A. csoport) Japán–Mexikó 1 – 2

Az UEFA JB küldésére vezette a 2013–2014-es Európa-liga döntőjét. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2014 május 14. Juventus Stadion, Torino döntő Sevilla FC–SL Benfica 0 – 0

Doktori címét a - Lehetőségek és a jog kapcsolata a kikötő foglalkoztatási politikájáról. - Hamburg, 2004. - disszertációval megvédte.

Szakmai sikerek A IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) 1987-2011 évadokról tartott nemzetközi szavazásán játékvezető besorolásával minden idők legjobb bírójának rangsorolta, holtversenyben John Blankenstein, Ioan Igna, Kamikava Tóru, Siegfried Kirschen, Jesús Díaz, Adolf Prokop társaságában. 2013-ban a DFB JB szakmai felkészültségét elismerve az Év Játékvezetője címmel tüntette ki.

Források

Kategória:Német labdarúgó-játékvezetők Kategória:Müncheniek Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek