A HNK Cibalia Vinkovci egy horvát labdarúgócsapat Vinkovce városában. Jelenleg a Druga HNL-ben szerepelnek. Stadionjuk a város déli részén található és 12 000 néző befogadására alkalmas. Az 1945 és 1990 közötti időszakban a klubot Dinamo Vinkovci-ként ismerték.
Történelem
A klubot 1919-ben alapították HGŽK Cibalia Vinkovci néven. 1925-ben egyesültek az RŠK Sloga csapatával. A második világháború alatt megszűnt, majd a háború után 1945-ben az újraalakult Sloga és az OFD Graničar egyesüléséből létrejött az NK Dinamo Vinkovci. Évtizedeken keresztül kiemelkedő eredményt nem sikerült elérniük, a másodosztályban szerepeltek. 1982-ben feljutottak a jugoszláv bajnokság első osztályába. Öt éven keresztül szerepeltek ebben az osztályban, majd 1987-ben ismét a másodosztályban folytatták.
A 90-es évek elején visszatértek. Ekkor azonban már a horvát labdarúgó-bajnokság küzdelmeibe. Az 1992/93-as szezonban az 5. helyen végeztek, ami nagyszerű eredménynek számított. Az 1996/97-es bajnokság küzdelmeiben a 13. helyen végeztek így búcsúzni kényszerültek. Sokáig azonban nem kellett várniuk az első osztályra, ugyanis rá egy évre sikerült a feljutás. 2003-ban ismét sikerült az 5. helyen végezniük. A 2003/04-es évadot követően újra kiestek, de egy év után ismét visszakerültek a legjobbak közé. Eddigi legjobb eredményüket a bajnokságok történetében, kétségkívül a 2009–10-es szezonban érték el. Harmadik helyen végeztek a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split mögött.
Eredmények Prva HNL
''!width="30"|Pontok!width="30"|Mérkőzések!width="30"|Győzelmek!width="30"|Döntetlenek!width="30"|Vereségek!width="30"|Rg!width="30"|Kg'''HNK Cibalia515438129128181470587
Európai kupákban való szereplések SzezonVersenykiírásFordulóellenfélHazaiVendégÖsszesítés2000–01Intertotó-kupa R1 FK Obilić3–11–1 3–1 R2 Lombard FC Tatabánya0–02–3 2–32003–04Intertotó-kupa R2 FK Sahcjor4–21–1 5–3 R3 Tampere United0–12–0 2–1 SF VfL Wolfsburg1–40–4 1–8 2010–11 Európa-liga QR2 Cliftonville 0–0 0–1 0–1
Jelenlegi keret Források
Külső hivatkozások
HNK Cibalia Vinkovci - Hivatalos honlap uefa.com
Kategória:Horvát labdarúgócsapatok Kategória:1919-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Jugoszláv labdarúgócsapatok