Liv Kristine (teljes nevén: Liv Kristine Espenæs; Stavanger, 1976. február 14. –) a Theatre of Tragedy és a Leaves' Eyes együttesek egykori énekese.
Pályafutása
Fiatal korától zenekedvelő volt. Háttérénekesként csatlakozott a Theatre of Tragedyhez, de hamar már együtt énekelt a zenekar énekesével, Raymond István Rohonyival. 1996 óta Németországban él, 2003-ban az Atrocity zenészeiből – köztük férjével, Alexander Krullal is – alakított egy új együttest, a Leaves' Eyest. Öt szólólemeze is megjelent. Liv szoprán énekes. 2005-ben Grammy-díjra jelölték. 2016-ban távozni kényszerült a Leaves' Eyes-ból, helyére a finn származású Elina Siirala került, aki az Enkelination alapítója és énekese. 2017. december 14-én húga, Carmen Elise Espenæs csapata, a folk-metalt játszó Midnattsol bejelentette, hogy Liv – aki korábbi albumaikon is vendégszerepelt – állandó tagja lett az együttesnek.
Magánélete
2003. július 3-án ment feleségül Alexander Krullhoz. Egy fiuk született, Leon Alexander. Húga, Carmen Elise Espenæs, a Midnattsol együttes énekese. Liv Kristine és férje mindketten vegetariánusok. 2016-ban Liv elvált Krulltól.
Diszkográfia Theatre of Tragedyvel Theatre of Tragedy – Demo (1994) Theatre of Tragedy (1995) Velvet Darkness They Fear (1996) A Rose for the Dead – EP (1997) Aégis (1998) Musique (2000) Closure: Live – Live (2001) Inperspective – Compilation EP (2001) Assembly (2002)
Kislemezek Der Tanz Der Schatten (1996) Cassandra (1998) Image (2000) Machine (2001) Let You Down (2002) Envision (2002)
Leaves' Eyes Lovelorn (2004) Vinland Saga (2005) We Came with the Northern Winds – En Saga I Belgia (CD/DVD, 2009) Njord (2009) Meredead (2011)
Kislemezek, EP-kInto Your Light (2004) Elegy (2005)Legend Land (EP, 2006) My Destiny" (2009)At Heaven's End (EP, 2010) Melusine (EP, 2011)
Szólóalbumok
Stúdióalbumok Deus ex Machina (1998) Enter My Religion (2006) Skintight (2010)
EP-k Shape (1999) Fake a Smile (2006)
Kislemezek 3am (1998) Take Good Care (1998) 3am – Fanedition (1999) One Love (1999) Fake a Smile (2006) Over The Moon (2006) Trapped in Your Labyrinth (2006) Skintight (2010)
Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldal
Kategória:Norvég énekesek Kategória:Norvég nők Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek