bélyegkép|jobbra|250px|Linotype szedőgép 1965-ből bélyegkép|jobbra|250px|Ugyanez a gép oldalnézetből
A szedőgép olyan gép, melyet a betűszedő munkájának gyorsítása vagy éppenséggel megtakarítása céljából konstruáltak, a nyomdászatban volt használatos.
Csoportosítás
A Pallas nagy lexikona a szedőgépeket a szerkezetük alapeszméje szerint az alábbi öt csoportra osztja. Vannak olyan gépek, melyek
egyszerűen csak a szedő munkáját könnyítik, illetve gyorsítják; tulajdonképpeni betűszedőgépek; olyanok, amelyek az előzően preparált kézirat után – legtöbbnyire a villamosság felhasználásával – szinte automatikusan működnek; matricákat sajtoló és sorokat öntő gépek.
Csaknem valamennyi szedőgép azonban egyszersmind klaviatúrás szerkezetű, vagyis olyan a szerkezete, hogy a betűjegyek vagy matricák egymás mellé sorozása billentyűk megnyomása útján történik. A szedő munkáját könnyíteni célzó szerkezet a Lagermann svéd mérnöktől feltalált typotheter. Ennek tölcsér a fő alkotórésze, amelybe a szedő a szekrényből kivett betűket ejti. A gépnek egyedüli előnye az, hogy a szedő két kézzel dolgozhat. A tölcsér alján rugók és fogócskák talpra állítják a betűt és továbbviszik a gyűjtőcsatornába, ahol hosszú sorokká alakul. E sorokat aztán a szedő kizáró készülék segítésével kizárja. A gép munkaképességének maximuma 4500 betű óránként.
Novák László A nyomdászat története című munkájában a következő szempontok alapján csoportosítja a szedőgépeket, eszerint vannak olyan szerkezetek és berendezkedések, amelyek:
Logotípiák útján igyekeznek könnyebbíteni s gyorsítani a betűszedőnek a munkáját. Tipikus példája ennek a Weiß -féle rendszer. Kisebb betűsorzó, rendező, kizáró meg elosztó készülékek és munkagyorsító berendezések. Ilyen például a Lagerman-féle "Typotheter". Matricákat és betűket sajtoló, ún. mechanostereotípiai szerkezetek. Ilyen a Hagemann gépe. Jobbára közönséges öntödei betűkkel dolgozó ún. tulajdonképpeni betűszedő gépek. Ezekből van a legtöbb. Érdekes típusai: a Delcambre-, Alden-, Hattersley-, Kastenbein- és Thorne-féle szedő- és osztógépek. Matricákat egymás mellé sorzó és róluk sorokat öntőgépek, mint például a Linotype, Typograph s Intertype. Oly gépek, amelyek valamely írógépen lyuggatott avagy más módon előzetesen preparált kézirat után jóformán automatikusan szednek vagy öntenek egyes betűket. Érdekes típusaik a Monotype és Elektrotypograph. Ebbe a csoportba számíthatjuk a fotografálás segítségével dolgozó Luminotype-féle gépeket, a nyomtatással kapcsolatosakat, a rádióval, telefonnal és fonográffal együttműködőket stb., amelyekkel azonban általában még nem igen jutottak túl a megtervezés stádiumán.
Története és fejlődése
A szedés gyorsításának logotípiás alapon való megpróbálását már a tizennyolcadik század második feléről följegyezhettük. 1775 körül magának a francia kormánynak a megbízásából kísérleteztek többen a logotípiás szedéssel és Barletti de Saint-Paul húszezer franknyi jutalmat is kapott ilyen tárgyú találmányáért. 1785-ben a "Daily Universal Register" olyan logotípiákkal nyomtatódott; amelyeknek összeállítója a londoni szedő Johnson volt. 1800 körül a kézi sajtó vasból csinálója és a gipsz-stereotípia föltalálója: Charles Stanhope lord is foglalkozott a logotípiás szedői munkával.
Ezek az újítások azonban rövid életűek voltak; a dolog nem fizetődött ki, s a könyvnyomtatók megmaradtak a szedés századokon át megszokott módjánál. A logotípiák használatát megtaláljuk különben a szedőgépek némelyikénél is, így a Calendoli- és Vorreiter-Müllendorf-félénél és némi csekély mértékben még a Victorline soröntőnél is. Sőt mint azt Szergij Baltik 1924-es szabadalmánál láthatjuk: a kézi szedés gyorsítását egyesek még a 20. század első harmadában években is lehetségesnek tartották a logotípiák segedelmével.
A 19. században
A 19. század a maga tömérdek érdekes szaktechnikai újdonsága közt elhozta a szedőgépet is. Nem a későbbi tökéletes formájában, mert hiszen száz meg száz jó föltalálónak kellett anyagi tekintetben elvéreznie, mire a mechanikai szedés gyakorlatias értékűvé kezdett válni, de sok-sok kísérletezéssel és tapasztalattal alapot teremtett a későbbi eredményekhez. Mint majd minden jelentős találmány: a modern szedőgép is egész föltalálói nemzedékek munkájából épült föl; aki a találmány hasznát learatta: már jobbára csak igen ügyes kompilátori munkát végzett. A Linotype és a Monotype apparátusain ott fénylenek a névtelen föltalálók izzadságcsöppjei is.
Már a 19. század eleje óta (1812) foglalkoztak újabb meg újabb szedőgépek szerkesztésével; egyik-másik be is vált a gyakorlatban, a legtöbbjük azonban drágasága és gyakran reparaturára szoruló volta miatt alig számíthatott elterjedésre. Annyi bizonyos, hogy egyes szedőgépek lényegesen több szedést produkálnak, mint a kézi munkával dolgozó betűszedő, ezeket először Amerikában és Angliában karolták fel.
Az első szedőgép föltalálója a londoni Benjamin Foster volt. 1815 körül már emlegették a találmányát. Ő maga azonban sok költségeskedés után beleunt ebbe a vállalkozásába, s a jobban kifizetődő festékgyártásra adta magát.
Foster után a lyoni Ballanche Pierre Simon tipográfus, a francia akadémiának későbbi kiváló tagja próbálkozott meg szedőgép konstruálásával 1821 körül. Művéről csupán annyit tudunk, hogy klaviatúrás szerkezetű volt. Tízesztendős munka után abbahagyta a kísérletezését. Ugyanebben az időben az amerikai Treadwill tanár is tervezett szedőgépet Cambridge-ben, Massachusetts államban.
bélyegkép|jobbra|250px|William Church szedőgépe 1822-ben a birminghami William Church mérnök szabadalmaztatta gépét, amely egyes betűket sorozott egymás mellé. A sorok kizárása kézzel történt. Osztó szerkezetről nem volt szó a szabadalomban.
1826-ban a francia szedő Lacroix foglalkozott a szedőgép ideájával, Gaubert párizsi matematikus pedig az első osztógépet akarta megszerkeszteni.
1829-ben Gallaschek György, a bécsi állami nyomdának szedője dolgozgatott valami "egyesített gyorsan szedő, nyomtató és osztó apparátus"-on.
1833-ban a magyar Kliegl József Péter szerkesztett szedőgépet. Hogy mifélét: nem igen tudjuk, mert szabadalmi leírás vagy ábra nem maradt fönn róla. Működését illetően annyi bizonyos, hogy a betűk saját súlyuk következtében igazodtak benne helyre, ami meglehetős sok zavarral s fönnakadással járhatott. Osztógépet is csinált Kliegl, s gépeit folytonosan tökéletesítve, az 1839-40-es országgyűlés idején Pozsony városban ki is állította azokat. A nemzeti védegyleti mozgalom idején ez mindenesetre nagy szenzációt kelthetett.
Még ma is fantasztikusan hangzik az az ismertetés, amelyet Kliegl gépeiről a Vaterlandischer Pilger egyik akkori számában olvashatunk: "Ennek a honi találmánynak nagyszerűségét a Kliegl támogatására alakult pesti bizottság egyhangúlag elismerte, s megbízta a feltalálót, hogy legelsősorban is az osztógépet készítse el teljesen. Ez a gép másfél óra alatt egy ívre való ciceró betűt lesz képes elosztani, amihez most tízszer annyi idő kell. A gép, amelyhez emberi erő nem kell és éjjel-nappal, mint valami óramű, magától tovább dolgozik: nyolcszorosan építendő. Kliegl úr azt állítja, hogy a gépe naponkint legkevesebb harminchat ívet fog elosztani! Ez az osztógép azonban a hallatlan gyors munkája következtében használhatatlan volna, ha nem állana összeköttetésben egy szedőgéppel. A már teleosztott szedőszekrények onnan elvétetnek és itt legott fölhasználtatnak. Az osztógép fogantyúval hozatik mozgásba; a szedőgép, mint a zongora, klaviatúrával van ellátva. Ezen a szedő csak játszik. Fölötte elmés s valóban csudálatra méltó a szerkezete, aminek következtében a szedés olyan gyorsan halad, akár a beszéd. Ez nem túlzás. Ez valóság. De a szerény föltaláló pontosan számít, s mindig csupán a minimumot veszi. Szerinte a gyakorlatlan és lassú szedő is képes lesz másfél óra leforgása alatt egy ciceró-betűs ívet megszedni. Ehhez azután már csak egy gyermek kell, aki a kész szedést a gépből folyvást kiemelgeti. A föltaláló abban a biztos reményben él, hogy a legrövidebb idő alatt mind a két gépet teljesen el fogja készíteni. Legelőször is a magyar nyelv számára valókat építi meg. Aztán jön majd csak a német. Minden nyelv ugyanis csekélyebb szerkezeti változtatásokat kíván meg a gépen. A föltalálót egy orosz nyelvű szedéshez való gépnek a megszerkesztésére is fölkérték már s ő ezt meg is csinálja."
Kliegl találmányát a pozsonyi országgyűlésre egybegyűlt karok és rendek is fölkarolták, s Beöthy Zsigmond lelkes beszédben ajánlotta Kliegl pártfogását: "Nem kell bevárni a találmánynak tökéletes kivitelét; magát az eszmét kell már előre is jutalmazni." Dessewffy Aurél, Perczel Mór, Batthyány Lajos és mások gyűjtést indítottak, ami ezernégyszáz forintot eredményezett. 1842-ben pedig Pulszky Ferenc, Zsoldos Ignác, Császár Ferenc és mások "Kliegl-könyv"-et adtak ki, amelyet az akkori jelesebb íróemberek közreműködésével Garay János szerkesztett. Ennek a jövedelme is Klieglünknek jutott. Utóbb József nádorispán, V. Ferdinánd király hozzájárulásával, hatezer forintot utalványoztatott ki Klieglnek a kincstárból, de csak havi kétszáz-forintos részletekben.
Időközben Kliegl folytonosan dolgozott a szedőgépén, s 1848-ban Pestre jőve véle, azt itt újra nyilvánosan bemutatta. Sajna, a szabadságharc gyorsan torlódó eseményei hosszú időre másfelé terelték a közönség érdeklődését.
1849-ben Aradon telepedett meg Kliegl. Gépe ezalatt a Lövész utca (most Királyi Pál utca) egyik házában volt beraktározva, s 1851-ben házbér fejében le is foglalták. Barta Károly orvosnak a közbenjárására Bohus Lászlóné kilencven forintot adott a házbérre, de mert az adósság időközben százharminc forintra növekedett: a jó Bohusné adománya nem volt elegendő. Barta doktor tehát a pest-városi tanácshoz fordult, ahol sikerült is neki az árverést megakadályoznia. A gép ezután a vakok intézetének egy szobájában volt beraktározva, ahonnan 1860-ban gondosan ládákba csomagolva, átvitték a Magyar Nemzeti Múzeumba. Ez volt az első magyar találmányú szedőgépnek a sorsa.
Kliegl holtáig sem tágított az eszméjétől. Újabb s újabb szedőgépeket tervezett, de szegénysége miatt ezek megszerkesztéséről szó sem lehetett. Egy ideig Bazinban éldegélt a gyermekeinél, majd Pestre jött az 1860-as esztendők vége felé, ahol egy újabb, elektromos vezetékű szedőgépének az ideáját akarta régi jó embereivel közölni. Itt érte utol a halál 1870. január 7-én, 75 éves korában.
Kliegl József Péter küszködéssel, nyomorúsággal terhes élete tükörképe a legtöbb szedőgép-föltaláló sorsának. A sok száz közül alig egy-kettő látta fáradozásának valamicske gyümölcsét.
Egy a harmincas évek vége felé élt német szedőgép-föltaláló: Heusinger von Waldegge gépéről nincsen közelebbi adatunk. Heusinger később a vasútépítő technika terén lett világhírű szakemberré.
Két hamburgi nyomdászmester: Fabricius és Menck a maga logotípiás rendszerét propagálta ez idő tájt, de nemigen vették őket komolyan.