A versenyt 2007-ben alapította az Armel Produkció és Sajtóiroda, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Pannon Filharmonikusok és a francia Mezzo Televízió. A versenyre az első öt esztendőben összesen 3627 énekes jelentkezett 52 országból, hogy az első két fordulón át a döntőbe kerülve eljátszhassa az évenkénti 5 versenyprodukció főszerepeinek egyikét.
Míg 2008-ban Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval néven működött, 2009-ben felvette az Armel Operaverseny és Fesztivál nevet, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban Armel Operaverseny és Fesztivál Szeged néven működött. 2014-től helyszíne Budapest, 2016-tól Budapest és Bécs.
A XXI. század operajátszása a komplexitásra épül, vagyis a kiváló hangi adottság magas fokú színészi képességgel kell, hogy párosuljon. A közönség színházat akar látni az operában is: kedvenc előadójának nem csupán remek operaénekesnek, de színpadra termett, tehetséges színész-énekesnek is kell lennie, ezért az Armel Operaverseny – eltérően a hagyományos énekversenyektől – a komplex előadói teljesítményt értékeli.
Fordulók Az Armel Operaverseny és Fesztivál három fordulóból áll. Az első forduló több helyszínen zajlik. Itt a versenyző énekeseknek két szabadon választott áriával kell készülniük. Az egyik áriának egy klasszikus műből, a másiknak egy kortárs (II. világháború utáni) darabból kell lennie. Az első forduló során a szakmai zsűri a továbbjutó versenyzőket hangi adottságuk, énektudásuk és muzikalitásuk alapján választja ki. A második fordulóban a versenyprodukciók rendezői és az operaházak képviselői (igazgatók, zenei vezetők, művészeti vezetők stb.) – elsősorban színészi képességek alapján – választják ki a döntőbe kerülőket, vagyis azokat, akik az egyes versenyprodukciók főszereplői lesznek. A második forduló a fesztivál helyszínén zajlik. Ezután a versenyzők a végső megmérettetésre a partner operaházakban készülnek fel a próbaidőszak során. A verseny harmadik fordulója a döntő, a versenyprodukciók bemutatása. Ezek sorozata alkotja a fesztivál fő programját. Az öt országból érkező produkciókat 2013-ig egyetlen helyszínen, a Szegedi Nemzeti Színházban, 2014-től különböző budapesti színházakban, ezekhez csatlakozóan 2016-tól Bécsben tekinthette, illetve tekintheti meg a közönség és a zsűri. Az énekesek, ill. a produkciók a legjobb női előadó, a legjobb férfi előadó (2014-től összevontan: a legjobb előadó), ill. a legjobb előadásnak járó díjért versenyeznek. 2008-ban és 2010-ben versenyző énekesek kaphattak közönségdíjat, 2010-től produkciókra szavazhatnak a nézők. A zsűri különdíjakkal is jutalmaz kiemelkedő teljesítményeket.
Partner operaházak 2008–2017 Center for Contemporary Opera (Kortárs Opera Centrum, New York, USA) – 2011, 2012 Csokonai Színház (Debrecen, Magyarország) – 2009, 2010 Den Nye Opera (Új Opera, Bergen, Norvégia) – 2010 Devlet Opera ve Balesi (Állami Opera és Balett, Isztambul, Törökország) – 2013 Dicapo Opera Theatre (Dicapo Operaház, New York, USA) – 2008, 2009, 2010 Die Neue Oper Wien (Bécs, Ausztria) – 2014 Divadlo Josefa Kajetána Tyla v Plzni (Josef Kajetán Tyl Színház, Plzeň, Csehország) – 2010, 2011, 2012, 2014, 2015 English Touring Opera (Angol Utazó Opera, London, Egyesült Királyság) – 2013, 2015 Hrvatsko Narodno Kazalište Ivana pl. Zajca Rijeka (Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színház Rijeka, Fiume, Horvátország) – 2017 Kolozsvári Magyar Opera (Kolozsvár, Románia) – 2015 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, (Budapest, Magyarország) – 2016, 2017 Muziektheater Transparant (Antwerpen, Belgium) – 2015 Národní Divadlo Moravskoslezské (Morva-Sziléziai Nemzeti Színház, Ostrava, Csehország) – 2009 Opéra Grand Avignon (Avignon, Franciaország) – 2016 Opéra-Théâtre de Metz Métropole (Metz, Franciaország) – 2016 Opéra de Rennes (Rennes-i Opera, Rennes, Franciaország) – 2008 Opera Krakowska (Krakkói Opera, Krakkó, Lengyelország) – 2011 Opera Poznańska (Poznańi Opera, Poznań, Lengyelország) – 2013 Państwowa Opera Bałtycka (Balti Állami Opera, Gdańsk, Lengyelország) – 2008, 2009 Slovenské Národné Divadlo (Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony), Szlovákia) – 2012 Srpsko Narodno Pozoriste Novi Sad (Szerb Nemzeti Színház, Újvidék), Szerbia – 2012, 2013, 2016 Szegedi Nemzeti Színház (Szeged, Magyarország) – 2008, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2017 Tbiliszi Állami Opera (Tbiliszi, Grúzia) – 2014 Teatr Warszawskiej Opery Kameralnej (Varsói Kamaraopera, Varsó, Lengyelország) – 2017 Teatro Verdi di Pisa (Pisa, Olaszország) – 2016 Theater Bremen (Brémai Színház, Bréma, Németország) – 2008 Théâtre Bienne-Soleure (Bienne és Soleure Színháza, Biel, Svájc) – 2009, 2011, 2014, 2016, 2017
Első fordulós helyszínek 2008–2017 Budapest – 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017 Párizs – 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017 New York – 2008, 2009, 2010, 2011, 2012 Los Angeles – 2011 Moszkva – 2010 Bergen – 2009, 2010 Gdańsk – 2008, 2009 Bréma – 2008 Rennes – 2008
Díjátadó gálák 2008–2017 A Szegedi Nemzeti Színházban: 2008 – Rend.: Toronykőy Attila, vez.: Ménesi Gergely, km.: Pannon Filharmonikusok 2009 – Rend.: Vidnyánszky Attila, vez.: Peskó Zoltán, km.: Pannon Filharmonikusok 2010 – Rend.: Pál Tamás, vez.: Oliver von Dohnányi, km.: Pannon Filharmonikusok 2011 – Rend.: Alföldi Róbert, vez.: Gyüdi Sándor, km.: Szegedi Szimfonikus Zenekar 2012 – Rend.: Böhm György, vez.: Gyüdi Sándor, km.: Szegedi Szimfonikus Zenekar 2013 – Rend.: Böhm György, vez.: Gyüdi Sándor, km.: Szegedi Szimfonikus Zenekar A Thália Színházban, Budapesten: 2014 – Rend.: Böhm György, vez.: Dinyés Dániel, km. Váci Szimfonikus Zenekar 2017 – Rend.: Szabó Máté, vez.: Gregory Vajda, km. Pannon Filharmonikusok
Díjazottak 2008–2017 Legjobb férfi előadó Adam Diegel (USA) – 2008 Nyári Zoltán (Magyarország) – 2009 2010-ben a Legjobb Férfi Előadó Díját illetően a zsűri – a teljes férfi-női mezőnyt figyelembe vételével – úgy határozott, hogy ebben a kategóriában nem ad ki első díjat, a meghirdetettektől eltérve két második helyezést és egy harmadik helyezést ítél oda, és ennek megfelelően osztja el a pénzjutalmat. Balczó Péter (Magyarország) – 2010 (megosztott II. díj) Haja Zsolt (Magyarország) – 2010 (megosztott II. díj) Alexey Bogdanchikov (Oroszország) – 2010 (III. díj) Wassyl Slipak (Ukrajna) – 2011 Philippe Brocard (Franciaország) – 2012 Sébastian Obrecht (Franciaország) – 2013
Legjobb női előadó Janja Vuletić (Horvátország) – 2008 Kristin Sampson (USA) – 2009 Christina Baggio (Olaszország) – 2010 Raquel Camarinha (Portugália) – 2011 Victoria Markaryan (Grúzia) – 2012 Jelena Končar (Szerbia) – 2013
Legjobb előadó Marion Grange (Franciaország) – 2014 Marlène Assayag (Franciaország) – 2015 Adriana Bignani Lesca (Gabon) – 2016 Morgane Heyse (Franciaország) – 2017
Közönségdíj Marcin Habela (Lengyelország) – 2008 Nyári Zoltán (Magyarország) – 2009
Legjobb produkció Robert Ward: A salemi boszorkányok (Dicapo Opera – Rendező: Alföldi Róbert) – 2008 David Alagna: Egy halálraítélt utolsó napja (Csokonai Színház – Rendező: Nadine Duffaut) – 2009 Giuseppe Verdi: Traviata (Szegedi Nemzeti Színház – Rendező: Juronics Tamás) – a Duna Televízió díja – 2010 Knut Vaage: Veslefrikk (Den Nye Opera – Rendező: Alföldi Róbert) – az ARTE kulturális televízió díja – 2010 Viktor Ullmann: Atlantisz császára (Opera Krakowska – Rendező: Beata Redo-Dobber) – 2011 Joseph Mysliveček: Antigona (Théâtre Bienne-Soleure – Rendező: Andreas Rosar) – Közönségdíj – 2011 William Mayer: Haláleset a családban (Center for Contemporary Opera – Rendező: Alföldi Róbert) – 2012 William Mayer: Haláleset a családban (Center for Contemporary Opera – Rendező: Alföldi Róbert) – Közönségdíj – 2012 Russel Hepplewhite: Lajka, az űrkutya (English Touring Opera – Rendező: Tim Yealland) – 2013 Benjamin Britten: A csavar fordul egyet (Isztambuli Állami Opera – Rendező: Aytaç Manizade) – Közönségdíj – 2013 Harrison Birtwistle: Punch és Judy (Die Neue Oper Wien – Rendező: Leonard Prinsloo) – 2014 Annelies van Parys: Private View (Muziektheater Transparant, Antwerpen – Rendező: Tom Creed) – 2015 Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola (Szegedi Nemzeti Színház – Rendező: Alföldi Róbert) – 2015 Eötvös Péter: Vértelenül – Rendező: Alföldi Róbert; Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára – Rendező: Nadine Duffaut (Avignoni Nagyopera, Metz-i Opera) – 2016 The Omnibus Opera (Gian Carlo Menotti: A telefon; Samuel Barber: A Hand of Bridge; Hindemith: Hin und zurück – Újvidéki Szerb Nemzeti Színház – Rendező: Ksenija Krnajski) – Arte közönségdíj – 2016 Udo Zimmermann: Fehér rózsa (Biel és Solothurn Színháza, Svájc – Rendező: Anna Drescher) – 2017 Rufus Wainwright: Prima Donna (Pannon Filharmonikusok – Rendező: Alföldi Róbert) – Arte közönségdíj – 2017 Különdíjak Miksch Adrienn – A Francesca da Rimini és A titkosügynök c. produkciókban nyújtott kiemelkedő alakításáért – 2011 Szegedi Szimfonikus Zenekar – A fesztivál produkcióinak kíséretében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért – 2011 Petrovics Eszter – A produkciók televíziós közvetítésének kiváló rendezői teljesítményéért – 2012 Miksch Adrienn – A fesztivál produkcióiban közreműködő legjobb magyar énekesként – 2012 Ilyas Seckin (fiúszoprán) – Miles szerepének alakításáért Benjamin Britten A csavar fordul egyet c. operájában – A Szegedi Tudományegyetem zsűrijének különdíja, 2013 English Touring Opera – Russel Hepplewhite Lajka, az űrkutya c. gyermekoperájának előadásáért – A Szegedi Tudományegyetem zsűrijének különdíja, 2013 Pál Tamás, Molnár Zsuzsa, Toronykőy Attila – Verdi Simon Boccanegra c. operájának az ősbemutató dokumentumai alapján megvalósított színpadra állításáért – A Szeged közönségét képviselő zsűri különdíja, 2013 Pannon Filharmonikusok – A fesztivál produkcióinak kíséretében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért – 2015 A zsűri különdíja Hans Werner Henze Elegy for Young Lovers c. operájának Almási-Tóth András rendezte előadásáért a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek – 2016 A zsűri különdíja Petrovics Eszter televíziós rendezőnek a fesztiválprodukciók kiváló közvetítéséért – 2017 A franciaországi Avignonban vendégszerepelt fesztiválprodukciók Michael Dellaira: A titkosügynök (Center for Contemporary Opera, New York. Rendező: Alföldi Róbert, karmester: Sarah Jobin, km. a Szegedi Szimfonikus Zenekar.) A vendégszereplés időpontja: 2012. április 18. William Mayer: Haláleset a családban (Center for Contemporary Opera, New York. Rendező: Alföldi Róbert, karmester: Sarah Jobin, km. a Szegedi Szimfonikus Zenekar.) A vendégszereplés időpontja: 2013. június 9. Russel Hepplewhite: Lajka, az űrkutya (English Touring Opera, London. Rendező: Tim Yealland, karmester: Russel Hepplewhite, km. kamaraegyüttes.) A vendégszereplés időpontja: 2013. december 4. Marco Tutino: A gyertyák csonkig égnek (Szegedi Nemzeti Színház. Rendező: Toronykőy Attila, karmester: Gyüdi Sándor, km. a Szegedi Szimfonikus Zenekar.) A vendégszereplés időpontja: 2015. június 3.
A Plzeň Európa kulturális fővárosa 2015 program keretében vendégszerepelt fesztiválprodukciók Annelies van Parys: Private View (Muziektheater Transparant, Antwerpen. Rendező: Tom Creed, karmester: Etienne Siebens.) A vendégszereplés időpontja: 2015. július 5. Mozart: A varázsfuvola (Szegedi Nemzeti Színház. Rendező: Alföldi Róbert, karmester: Gyüdi Sándor, km. a Szegedi Szimfonikus Zenekar.) A vendégszereplés időpontja: 2015. július 7.
A győztesek jutalmaként megjelent árialemez Hungaroton HCD 32739 Opera Arias. Victoria Markaryan (szoprán), Philippe Brocard (bariton), Szegedi Szimfonikus Zenekar, vez.: Gyüdi Sándor
Források Kund Laura–Gyüdi Melitta szerk.: Armel '08 – '12. Az Armel Operafesztivál jubileumi kiadványa. Armel Produkció és Sajtóiroda Nonprofit Kft., Budapest, 2013 Kund Laura szerk.: Armel Opera Festival 10 (angol nyelven). Armel Produkció és Sajtóiroda Közhasznú Nonprofit Kft., Budapest, 2018 – További információk Az Armel Operaverseny és Fesztivál Szeged hivatalos honlapja