250px|bélyegkép|Nagyállomás

A debreceni 39-es jelzésű autóbusz a Nagyállomás és Szepes között közlekedik. Útvonala során érinti a Nagyállomást, a MÁV-rendelőt, a Szoboszlói úti Általános Iskolát, a szepesi boltot, a Sárga dűlőt és Szepest. Debrecen városának egyik legritkábban közlekedő járata. A 100-as vasútvonal átépítése miatt az útvonalát először ideiglenesen, majd véglegesen módosították.

Története Szepes forgalmát az 1990-es évek óta iránytaxi látta el. Ezt váltotta fel 2002. május 1-én a 39-es busz, mely a Nagyállomás – Erzsébet utca – Szoboszlói út – Szováti elágazás – Sárga dűlő – Szepes útvonalon közlekedett. 2018 augusztusától a 100-as vasútvonal felújítása miatt terelőútvonalon közlekedett. Először Ebes felé került, majd a vasúti átjáró melletti szervizutat használta. Szeptember közepétől a Szoboszlói út – István út – Vértesi út – összekötő út – Sárga dűlő útvonalon közlekedik. Ezt az útvonalat végül véglegesítették, majd a Vértesi úti vasúti átjáró átépítése miatt ismét a régi útvonal lett állandó.

Járművek A viszonylaton Alfa Cívis 12 típusú szóló buszok, valamint kisebb forgalmú időszakokban ITK Reform S-City típusú midibusz közlekedik. Régebben a járműkiadás nagy részét az Enterprise Plasma típusú midibuszok adták.

Útvonala ÉvVégállomásokÚtvonal odaÚtvonal vissza2002-2018Nagyállomás – SzepesErzsébet utca – Szoboszlói út – – Sárga dülőSárga dűlő – – Szoboszlói út – Erzsébet utca2018-2020Nagyállomás – SzepesErzsébet utca – Szoboszlói út – István út – Vértesi út – Sárga dülőSárga dűlő – Vértesi út – István út – Szoboszlói út – Erzsébet utca2020-tólNagyállomás – SzepesErzsébet utca – Szoboszlói út – – Sárga dülőSárga dűlő – – Szoboszlói út – Erzsébet utca

Megállóhelyei

! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Nagyállomásvégállomás |16 |align=left| |- |2 |MÁV-rendelő |15 |align=left| |- |∫ |Mentőállomás |14 |align=left| |- |3 | |14 |align=left| |- |4 |Szoboszlói út |13 |align=left| |- |5 |Ohat utca (↓)Legányi utca (↑) |12 |align=left| |- |9 |Szováti elágazás |7 |align=left| |- |14 |Sárga dűlő 23. |3

|14 |Sárga dűlő 33. |2

|15 |Szepes, bolt |1

|16 |Sárga dűlő 67. |1

|17 |Szepesvégállomás |0

39X 2018. július 1-jétől igényvezérelt járatot indított a DKV a 39-es busz útvonalán. A Nagyállomásról 22:40-kor induló járat csak a Szováti elágazás megállóhelyig közlekedik 39X jelzéssel. Igény esetén teljes útvonalon végig közlekedik 39-es jelzéssel.

Források A DKV Zrt. Hivatalos oldala

A 39X-ről szóló hír

Régi útvonalra való visszakerülésről szóló hír

Balogh Tamás Zoltán: buszPANORÁMA - A debreceni autóbuszjáratok története 1863-2018

Kategória:Debrecen autóbuszvonalai