Amy Winehouse angol énekesnő-dalszerző diszkográfiája két stúdióalbumból, két koncertalbumból, egy válogatásalbumból, öt középlemezből és tizennégy kislemezből áll. 2011. július 23-án bekövetkezett haláláig Winehouse 1,75 millió kislemezt és 3,98 millió albumot adott el az Egyesült Királyságban.http://www.musicweek.com/news/read/adele-still-on-top-but-uk-album-sales-fall-to-13-year-low/046305 Az Egyesült Államokban 2011-ig 3,4 millió kislemezt, valamint 2,7 millió albumot értékesítettek.

Winehouse Frank című debütáló albuma 2003 októberében jelent meg az Island Records gondozásában, és a harmadik helyig jutott a brit albumeladási listán, azonban a lemezről megjelentetett négy kislemez közül egyik sem tudott a legjobb 50 közé jutni a brit kislemezlistán. 2006 októberében jelent meg második stúdióalbuma Back to Black címmel, ami meghozta az áttörő sikert Winehouse karrierjében. Első helyezést ért el az Egyesült Királyság albumlistáján, és a hetedik helyig jutott az Egyesült Államok Billboard 200 listáján. A Brit Hanglemezgyártók Szövetsége tizenegyszeres platinalemez minősítéssel illette az albumot, amely 2007-ben az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban eladott albuma volt. A Back to Black elsőként megjelent kislemeze, a Rehab Winehouse legnagyobb sikere lett, a hetedik helyig jutott a brit kislemezlistán, míg a kilencedik volt az Egyesült Államok Billboard Hot 100 listáján. Az album második kislemeze, a You Know I’m No Good a 18. helyig jutott az Egyesült Királyságban. Címadó dala a nyolcadik helyig emelkedett hazájában. Kislemezként jelentek meg továbbá a Tears Dry on Their Own, a Love Is a Losing Game dalok. 2007 novemberében megjelent a Back to Black speciális deluxe változata, amely szintén első lett a brit albumlistán. 2018 októberéig a Back to Black 3,93 millió példányban kelt el, ezzel minden idők 13. legkelendőbb albuma lett az Egyesült Királyságban.http://www.officialcharts.com/chart-news/queens-greatest-hits-becomes-first-album-to-sell-6-million-in-the-uk__3758/

Winehouse más előadókkal is együttműködött, melyek közül a legsikeresebb a Mark Ronson Version című albumára készült Valerie volt, amely a második helyig jutott a brit kislemezlistán. Közreműködött az egykori Sugababes tag, Mutya Buena B Boy Baby című dalán, amely az énekesnő debütáló albumának (Real Girl) utolsó kislemeze volt. Winehouse utolsó stúdiófelvétele a Body and Soul volt, melyet Tony Bennett-tel együtt vett fel 2011 márciusában. A dal helyet kapott Winehouse posztumusz kiadott Lioness: Hidden Treasures című válogatásalbumán, valamint Bennett Duets II albumán. 2015-ben a Winehouse életét és halálát bemutató, a kritikusok által elismert Amy – Az Amy Winehouse-sztori című dokumentumfilmhez egy azonos című eredeti soundtrack is készült, amely Winehouse ismert számait, korábban nem hallott dalokat, ritka élő felvételeket, feldolgozásokat és Antônio Pinto filmzeneszerző által készített számokat tartalmaz. Ez Winehouse második posztumusz válogatásalbuma. A filmzene a 19. helyen végzett az Egyesült Királyság albumlistáján.

Albumok

20px|Diamond record = Gyémántlemez 20px|Platinum record = Platinalemez 20px|Gold record = Aranylemez 20px|Silver record = Ezüstlemez

Stúdióalbumok Cím Album adatok Legjobb helyezések Eladások MinősítésekUKAUSAUTFRAGERIRENLNZSWIUS FrankMegjelent: 2003. október 20. Kiadó: Island Formátumok: CD, LP, digitális letöltés323599972216 33UKː US: BPI: 20x20px|Platinum record 4× Platinalemez ARIA: 20px|Gold record Aranylemez BVMI: 20px|Platinum recordPlatinalemez IFPI AUT: 20px|Gold record Aranylemez IFPI SWI: 20px|Platinum recordPlatinalemez Back to BlackMegjelent: 2006. október 27. Kiadó: Island Formátumok: CD, LP, digitális letöltés 1 4 1 1 1 1 1 1 1 220px|worldwide Világszerteː UK: US: BPI: 20x20px|Platinum record 15× Platinalemez ARIA: 20x20px|Platinum record 6× Platinalemez BVMI: 20x20px|Platinum record 6× Platinalemez IFPI AUT: 20x20px|Platinum record 7× Platinalemez IFPI SWI: 20x20px|Platinum record 7× Platinalemez NVPI: 20x20px|Platinum record 5× Platinalemez RIAA: 20px|Platinum record 2x Platinalemez RMNZ: 20x20px|Platinum record 3× Platinalemez SNEP: 20px|Platinum record 2x Platinalemez

Koncertalbumok CímAlbum adatokLegjobb helyezésekUKUKR&BChart positions:

At the BBC: Live at Glastonbury: AUTFRAGERNLUSR&B/HHUSSalesAmy Winehouse at the BBC Megjelent: 2012. november 19. Kiadó: Island, Lioness Formátumok: CD + DVD szett, LP331012279414160Live at Glastonbury 2007 Megjelent: 2022. június 3. Kiadó: Island, Lioness Formátum: 2 LP—4——19——48"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Válogatásalbumok Cím Album adatok Legjobb helyezések Eladások Minősítések UK AUS AUT FRA GER IRE NL NZ SWI US Lioness: HiddenTreasures Megjelent: 2011. december 2. Kiadó: Island, Lioness Formátumok: CD, LP, digitális letöltés 1 8 1 2 3 4 1 2 1 5 20px|worldwide Világszerte: UK: US: BPI: 20x20px|Platinum record 3x Platinalemez ARIA: 20px|Platinum recordPlatinalemez BVMI: 20px|Platinum recordPlatinalemez IFPI AUT: 20px|Platinum recordPlatinalemez IFPI SWI: 20px|Platinum recordPlatinalemez IRMA: 20px|Platinum record 2x Platinalemez RMNZ: 20px|Platinum recordPlatinalemez

Remixalbumok CímAlbum adatokLegjobb helyezésekUKNLUSUSR&BUSDanceRemixes Megjelent: 2021. július 17. Kiadó: Republic Formátum: 2×LP9496151152

Filmzene albumok CímAlbum adatokLegjobb helyezésekMinősítésekUKUKR&BUKOSTNLSWIUSR&B/HHUSOSTAmy Megjelent: 2015. október 30. Kiadó: Island Formátumok: CD, LP, digitális letöltés194151572811 BPI: 20x20px|Platinum recordEzüstlemezBack To Black: Songs from the Original Motion Picture Megjelent: 2024. május 17. Kiadó: Island Formátumok: CD, LP, digitális letöltés21

Box szettek Cím Album adatok Legjobb helyezések UK AUS FRA GER IRE NZ SWI Frank / Back to Black Megjelent: 2008. november 21. Kiadó: Island Formátumok: 4 CD, digitális letöltés 10 18 38 — 48 16 20 The Album Collection Megjelent: 2012. szeptember 21. Kiadó: Island Formátum: 3 CD — — 109 95 — — 86 Amy Winehouse: At the BBC Megjelent: 2012. november 19. Kiadó: Island, Lioness Formátum: 3 DVD + CD, 3 LP, 3 CD, digitális letöltés, streaming — — — — — — — The Collection Megjelent: 2015. december 11. Kiadó: Island Formátum: 8 LP — — — 95 — — —12×7: The Singles Collection Megjelent: 2020. november 20. Kiadó: Universal Formátum: 12-7″———————The Collection Megjelent: 2020. november 27. Kiadó: Island Formátum: 5 CD——————— "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Középlemezek CímAdatokLegjobb helyezésUSSessions@AOLMegjelent: 2004. június 1. Kiadó: Island Formátum: digitális letöltés—iTunes Festival:London 2007Megjelent: 2007. augusztus 13. Kiadó: Island Formátum: digitális letöltés—Back to Black: B-SidesMegjelent: 2008. január 15. Kiadó: Universal Formátum: digitális letöltés101Frank (B-Sides)Megjelent: 2008. május 13. Kiadó: Universal Formátum: digitális letöltés—I Told You I Was Trouble: Live in London Megjelent: 2021. február 5. Kiadó: Island, Universal Formátum: digitális letöltés—"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Kislemezek 20px|Diamond record = Gyémántlemez

20px|Platinum record = Platinalemez

20px|Gold record = Aranylemez

20px|Silver record = Ezüstlemez

Önálló előadóként Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album UK AUS AUT FRA GER IRE NL NZ SWI US Stronger Than Me2003 71 — — — — — 87 — — — BPI: 20px|Gold recordAranylemez Frank Take the Box2004 57 — — — — — — — — — In My Bed / You Sent Me Flying 60 — — — — — — — — — Pumps / Help Yourself 65 — — — — — — — — — Rehab2006 7 27 19 11 23 21 13 12 11 9 BPI: 20px|Platinum record 2x Platinalemez BVMI: 20px|Platinum recordPlatinalemez IFPI SWI: 20px|Platinum recordPlatinalemez RIAA: 20px|Platinum record Platinalemez RMNZ: 20px|Gold recordAranylemez Back to Black You Know I’m No Good 2007 18 89 50 17 71 39 27 — 7 77 BPI: 20px|Platinum record Platinalemez BVMI: 20px|Gold recordAranylemez IFPI SWI: 20px|Platinum recordPlatinalemez Back to Black 8 56 3 15 8 11 18 — 8 — BPI: 20x20px|Platinum record 4x Platinalemez BVMI: 20x20px|Gold record 3x Aranylemez IFPI SWI: 20px|Platinum recordPlatinalemez RIAA: 20px|Platinum record Platinalemez Tears Dry on Their Own 16 — — 87 56 26 100 — — — BPI: 20x20px|Platinum record 3x Platinalemez Love Is a Losing Game 33 — — — — 33 88 — — — BPI: 20px|Platinum record Platinalemez Body and Soul 2011 40 97 36 27 31 — 9 — 35 87 Lioness: Hidden Treasures Our Day Will Come 29 — — 54 — — 52 — 69 — BPI: 20px|Silver record Ezüstlemez "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Közreműködő előadóként Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album UKPeak chart positions for singles as featured artist in the United Kingdom: "Valerie": "B Boy Baby": "Cherry Wine": AUT GER IRE NL NZ SWI Valerie 2007 2 5 3 3 1 39 4 BPI: 20x20px|Platinum record 4x Platinalemez ARIA: 20x20px|Platinum record 3x Platinalemez BVMI: 20px|Gold record Aranylemez Version B Boy Baby 73 — — — — — — Real Girl Cherry Wine2012 144 — — — — — — Life Is Good "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Egyéb slágerlistás dalok Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album UK AUT GER IRE SWI US Bub.Me & Mr Jones2006—————— BPI: 20px|Gold record AranylemezBack to Black Valerie 2007 37 35 48 33 44 — BPI: 20px|Platinum record Platinalemez Cupid 2008 — — — — 49 — Will You Still Love Me Tomorrow? 2011 62 — — — — 3 BPI: 20px|Silver recordEzüstlemez Lioness: Hidden Treasures "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Videográfia

Videó albumok CímAdatokMegjegyzésekSympatico MSN PresentsAmy Winehouse Live @ The Orange Lounge Felvétel: 2007. május 11. Megjelent: 2007. október 23. Kiadó: Universal Republic Formátum: DVD Unplugged, a Back to Black, a Rehab, a You Know I’m No Good és a Love Is a Losing Game stúdióbeli előadása A Sharon Jones & The Dap-Kings gitárosa, Binky Griptite kíséretében A felvétel a torontói Orange Lounge Recording Studio-ban készült A Back to Black exkluzív Best Buy deluxe kiadásának bónusz DVD-jeI Told You I Was Trouble: Live in London Felvétel: 2007. március 9. Megjelent: 2007. november 5. Kiadó: Island Formátumok: DVD, Blu-ray, LP, CD Élő koncertfelvétel a londoni Shepherd's Bush Empire-ben Tartalmaz egy dokumentumfilmet is, amely a hírnévre való felemelkedésére összpontosítIn Concert 2007 Felvétel: 2007. június 29. Megjelent: 2011. augusztus 30. Kiadó: Immortal Formátum: DVD Élő koncertfelvétel a belforti Eurockéennes fesztiválon, Franciaországban

Videóklipek Cím Év Rendező(k) Stronger Than Me 2003 Enrico Zanetti Take the Box2004 Kyle Eaton In My Bed Paul Gore Fuck Me Pumps Marlene Rhein Rehab 2006 Phil Griffin You Know I'm No Good 2007 Back to Black Tears Dry on Their Own David LaChapelle Love Is a Losing Game (montázs változat) rowspan="2" Love Is a Losing Game (élő változat) Valerie Robert Hales Just Friends 2008 Anthony Mathile és Robert Semmer Body and Soul 2011 Unjoo Moon Our Day Will Come

Jegyzetek

További információk

Kategória:Amy Winehouse Kategória:Diszkográfiák