Az 1909-es Tour de France a francia kerékpárverseny első kiírása. 1903. július 5-én kezdődött, Párizsból indult a mezőny és augusztus 1-jén ér véget Párizsban. Népszerű lett a Tour, 1908-ban megrendezték az első belgiumi kerékpáros körversenyt és 1909-ben pedig elindult a Giro d’Italia. A verseny útvonala és távja azonos volt az előző két versennyel. Az 1909-es év mint az egyik legnehezebb vonult a krónikákba, a hideg, eső és hó miatt: egyes napokon csak 4 fok volt a hőmérséklet.

Rekordszámú, 150 kerékpáros indult a versenyen, 30 külföldi neves versenyzővel. Két osztályba sorolták a kerekeseket, voltak a szponzorált csapat tagok és 112 egyéni induló is. Hét csapat vett részt, a Nil-Supra, Alcyon, Biquet-Dunlop, Le Globe, Atala, Legnano és a Felsina 3-6 versenyzővel.

Az első szakaszt Cyrille van Hauwaert belga versenyző nyerte, így a Tour de France történetében az első nem francia aki vezetett a versenyen. A következő öt szakaszt François Faber nyerte meg, és ezzel máig rekorder. A második szakasz utolsó kétszáz kilométerét teljesen egyedül tette meg, a harmadikon egy kilométerrel a cél előtt a lánca szakadt el, gyalog tette meg a hátralévő távot. Az ötödik szakaszon lóval ütközött, a hatodikon 20 000 néző várta tőle az ötödik győzelmet, amit teljesített is, ötperces előnnyel. A hetedik szakasz után, ez kb. a verseny egyharmada volt, már ötven résztvevő kiesett, a szervezők megkérték Fabert a verseny érdekében mást is hagyjon nyerni.

Faber vezető helye nem forgott veszélyben még a kilencedik szakasz után sem, ahol csak tizedik lett, 26 ponttal volt kevesebbje mint a második Gustave Garrigou-nak. Az utolsó szakaszt Jean Alavoine úgy nyerte meg hogy az utolsó 10 kilométert gyalog, a vállán vitt törött kerékpárjával, 6 perc 30 másodperc előnnyel ért célba.

Szakaszok SzakaszIdőpontVégpontokJellegeHossz (km)SzakaszgyőztesÖsszetett első1 július 5. Párizs–Roubaix alt=|link=|22px Sík szakasz 272 2 július 7. Roubaix–Metz alt=|link=|22px Sík szakasz 398 3 július 9. Metz–Belfort alt=|link=|22px Hegyi szakasz 259 4 július 11. Belfort–Lyon alt=|link=|22px Hegyi szakasz 309 5 július 13. Lyon–Grenoble alt=|link=|22px Hegyi szakasz 311 6 július 15. Grenoble–Nizza alt=|link=|22px Hegyi szakasz 346 7 július 17. Nizza–Nîmes alt=|link=|22px Sík szakasz 345 8 július 19. Nîmes–Toulouse alt=|link=|22px Sík szakasz 303 9 július 21. Toulouse–Bayonne alt=|link=|22px Sík szakasz 299 10 július 23. Bayonne–Bordeaux alt=|link=|22px Sík szakasz 269 11 július 25. Bordeaux–Nantes alt=|link=|22px Sík szakasz 391 12 július 27. Nantes–Brest alt=|link=|22px Sík szakasz 321 13 július 29. Brest–Caen alt=|link=|22px Sík szakasz 424 14 augusztus 1. Caen–Párizs alt=|link=|22px Sík szakasz 250

Összetett eredmények

1 Alcyon 37 2 Alcyon57 3 Alcyon66 4 Alcyon 70 5 Alcyon92 6 – 95 7 Le Globe 102 8 Alcyon114 9 – 139 10 – 142150 induló, 55 célba érő

Hegyi befutó

Szakasz Hegy Magasság Versenyző Ország 3 Ballon d'Alsace 1178 Francois Faber Luxemburg 4 Cerdon 595 Ernest Paul Francia 5 Les Echelles 500 Francois Faber Luxemburg 5 Ĉol de Porte 1326 Francois Faber Luxemburg 6 Bayar 1246 Francois Faber Luxemburg 6 Ĉote de Laffrey 900 Francois FaberGustave Garrigou LuxemburgFrancia

Források

További információk

Hivatalos honlap A verseny végeredménye Emlékezés a bajnokokra

Kategória:Tour de France Tour