Otto Bauer (Bécs, 1881. szeptember 5. – Párizs, 1938. július 4.) osztrák szociáldemokrata politikus és államférfi volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetiségi problémáinak megoldását a nemzetállamok létrehozásában látta. Az első világháború után Ausztria Németországhoz való csatlakozásának egyik legjelentősebb támogatója volt.

Élete Zsidó származású osztrák család gyermekeként született. Korai munkássága során „Die Zukunft” (a jövő) néven megalapította a szocialista oktatási mozgalmat és számos folyóiratban jelentetett meg cikkeket, majd 1904-től a párt parlamenti frakciójának titkári tisztségét látta el. Az elméleti kérdésekben való tisztánlátását és tehetségét példázta az 1907-ben megjelentetett „Die Nationalitätenfrage und die Sozialdemokratie” (A nemzetiségi kérdés és a szociáldemokrácia) című publikációja is. Ebben a nemzetiségi ellentéteket az osztályharchoz hasonlította és helyesen megjósolta az első világháborút követő, a dunai régiót érintő események jelentős részét.

Az első világháborúban katonai szolgálatot látott el és orosz hadifogságba esett. 1917-ben hazatérve a párt baloldali szárnyának vezetője lett. A háború végén osztrák külügyminiszterré nevezték ki. 1919. március 2-án egy titkos csatlakozási szerződést kötött Németországgal, amelyet a szövetségesek elutasítottak. Bauer erről a periódusról részletesen az 1923-ban megjelentetett „Die österreichische Revolution” (az osztrák forradalom) című művében írt. 1919 júliusában lemondott a külügyminiszteri tisztségről, de pártjának meghatározó alakja maradt. 1929-től 1934-ig az Osztrák Nemzeti Tanács tagja volt. A sikertelen 1934-es bécsi szocialista felkelés után előbb Csehszlovákiába, majd Franciaországba menekült. 1938. július 4-én hunyt el Párizsban.

Jegyzetek

Források Encyclopedia Britannica: Otto Bauer Abraham Malamat, Haim Hillel Ben-Sasson: A history of the Jewish people, 950. oldal

Kategória:Az első világháború osztrák–magyar politikusai Kategória:Zsidó származású osztrákok Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1938-ban elhunyt személyek Kategória:Ausztria külügyminiszterei Kategória:Ausztria Szociáldemokrata Pártjának tagjai Kategória:Hadifoglyok az első világháborúban Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Bécsiek Kategória:Emigráns osztrákok Kategória:A Wiener Zentralfriedhofban eltemetett személyek