Udo Kier (született Udo Kierspe) (Köln, 1944. október 14. – Palm Springs, 2025. november 23.) német színész. Elsősorban horrorfilmes szerepléseiről vált ismertté, az 1960-as évek óta több mint 270 mozis és televíziós produkcióban szerepelt. Ő volt az egyik azon kevés német színész közül, akik rendszeresen forgattak Hollywoodban, és különösen a nagy sztárok mellett játszott szokatlan mellékszerepekre specializálódott. Emellett független és művészfilmekben is dolgozott olyan rendezőkkel, mint Andy Warhol, Lars von Trier, Paul Morrissey, Werner Herzog, Christoph Schlingensief, Gus van Sant, és Rainer Werner Fassbinder.

Élete és pályafutása

A kórház, amiben született, születése után pár perccel romhalmazzá vált az angolszász bombázások nyomán. Fiatalkorában ministráns volt és kántorként is szolgált, és az Egyesült Királyságban tanult angolul.

Tizenéves korában egy szobában lakott Rainer Werner Fassbinderrel, akivel később munka- és élettársak is lettek egészen a rendező haláláig. Udo Kier nyíltan vállalta homoszexualitását.

Első kisebb szerepét 1966-ban kapta. Az 1973-as Andy Warhol – Frankenstein után számtalan horrorfilmben szerepelt, a kis költségvetésű B-kategóriásoktól egészen olyan közönségkedvenc darabokig, mint például a Penge. Rendkívül gyakran szerepelt a filmekben vámpírként. Hosszú filmes pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozhatott együtt, mint Lars von Trier, Gus Van Sant, Werner Herzog, Walerian Borowczyk, Kleber Mendonça Filho, Dario Argento, Charles Matton, Paul Morrissey, valamint Nemes Gyula, Jancsó Miklós és Bódy Gábor.

1991 óta a kaliforniai Palm Springsben élt. Szabadidejében műgyűjtőként tevékenykedett, de a festményeken és a rajzokon kívül régi bútorokat is gyűjtött. Ritkán beszélt magánéletéről, de 2022-ben a GQ magazinnak adott interjúban kitért homoszexualitására, és megemlítette, hogy már több mint 20 éve él állandó kapcsolatban. 2025. november 24-én hunyt el 81 éves korában Palm Springsben.

Válogatott filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1970 Boszorkányok, amíg a vér hajtja őket Mark of the Devil Christian von Meruh báró 1972 The Salzburg Connection Anton 1973 Andy Warhol – Frankenstein Flesh for Frankenstein Baron von Frankenstein 1974 Vér Drakulának Blood for Dracula Drakula gróf 1975 O. története Story of O René 1976 Exposé Paul Martin 1977 Sóhajok Suspiria Dr. Frank Mandel Előd Álmos 1978 És így s eképp tovább – Zuhanyozó vak1979 A harmadik generáció The Third Generation Edgar Gast Magyar rapszódia – Poór 1980 Psyché – Tóth Laci / Nárcisz Cserhalmi György 1981 Docteur Jekyll et les femmes Dr. Henry Jekyll 1981 Lili Marleen Lili Marleen Drewitz Sörös Sándor 1984 Moszkva a Hudson partján Moscow on the Hudson meleg férfi az utcán (cameo) 1987 Járvány Epidemic önmaga 1990 Das deutsche Kettensägenmassaker Jonny 1991 Otthonom, Idaho My Own Private Idaho Hans Cseke Péter Európa Europa Lawrence Hartmann 1993 Josh és S.A.M. Josh and S.A.M. recepciós a szoláriumban Végh Ferenc Szenzációs recepciós For Love or Money Mr. Himmelman Néha a csajok is úgy vannak vele Even Cowgirls Get the Blues reklámfilmes rendező Gáspár András1994Ace Ventura: Állati nyomozóAce Ventura: Pet DetectiveRon Camp Kassai Károly Kárpáti Levente1995 Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye Johnny Mnemonic Ralfi Szersén Gyula Csak a holttestemen át Nur über meine Leiche gyilkos A Skladanowsky-fivérek Die Gebrüder Skladanowsky Max Skladanowsky1996 Barb Wire – A bosszúálló angyal Barb Wire Curly Csuja Imre Hullámtörés Breaking the Waves szadista matróz Orosz István Pinokkió The Adventures of Pinocchio Lorenzini Barbinek Péter1997 Az erőszak vége The End of Violence Kovács Zoltán Barbinek Péter Betty Vincent Lord Lovagok háborúja Prince Valiant Sligon Sinkovits-Vitay András1998 Armageddon Armageddon pszichológus Csuha Lajos Szellem a dobozból There's No Fish Food in Heaven Rocky Penge Blade Dragonetti Wohlmuth István1999 Ítéletnap End of Days Dr. Abel Szokolay Ottó Csak semmi szex, kémek vagyunk History Is Made at Night Ivan Bliniak Nagy Gábor A megszállott Besat Vincent Áron László2000 A vámpír árnyéka Shadow of the Vampire Albin Grau Rosta Sándor Táncos a sötétben Dancer in the Dark Dr. Porkorny Perlaki István A skarlát betűs levelek Red Letters George Kessler A végzet markában Doomsdayer Max Gast2001 Kritikus tömeg Critical Mass Samson Végvári Tamás A legyőzhetetlen Invincible Helldorf gróf Barbinek Péter Négyes átverés Double Deception Vincent Sörös Sándor Megiddó Megiddo: The Omega Code 2 az őrző Mihályi Győző A királynő titkosügynökei All the Queen's Men Landssdorf tábornok Forgács Péter Az elveszett ereklye kalandorai – A Loculus-kód Revelation A nagymester Forgács Péter 2002 Félelem.com FeardotCom Polidori 2003 Dogville – A menedék Dogville kabátos férfi Bicskey Lukács Műanyag szerető Love Object Radley Haagen Imre A mennyország kapuja Gate to Heaven Joachim Nowak2004 Paranoia 1.0 Paranoia 1.0 Derrick Rosta Sándor Jargo Jargo Jargo apja Végh Péter Modigliani Modigliani Max Jacob Barbinek Péter Ördögi szemek Evil Eyes George Dracula 3000 Dracula 3000 Varna százados Túlélni a karácsonyt Surviving Christmas Heinrich Forgács Gábor2005 Headspace Karl Hartman tiszteletes Manderlay Manderlay Mr. Kirspe Uri István BloodRayne – Az igazság árnyékában BloodRayne szerzetesek vezetője2006 Holly Klaus Keresztes hadjárat farmerban Kruistocht in spijkerbroek Dr. Lawerence2007 Picasso Gyilkos Fall Down Dead Picasso Gyilkos / Aaron Garvey Rosta Sándor Grindhouse Grindhouse Franz Hess Halloween Halloween Morgan Walker Tell, a Vilmos Tell Hermann Gessler Rosta Sándor Könnyek anyja La terza madre Johannes atya Cs. Németh Lajos2008 Far Cry Far Cry Dr. Lucas Krieger 1 és 1/2 lovag – Az elbűvölő Herzelinde hercegnő nyomában 1 1/2 Ritter - Auf der Suche nach der hinreißenden Herzelinde Luipold Trumpf Forgács Péter2009 House of Boys Madame Soul Kitchen Soul Kitchen Herr Jung Kajtár Róbert Metropia Ivan Bahn (hangja) Mit tettél, fiam? My Son, My Son, What Have Ye Done? Lee Meyers Rosta Sándor2011 Keyhole Dr. Lemke Melankólia Melancholia esküvőszervező Azt gondolta UFO UFO in Her Eyes Steve Frost 2012 Iron Sky: Támad a Hold Iron Sky Wolfgang Kortzfleisch Barbinek Péter 2013 A nimfomániás Nymphomaniac A pincér 2014 Beethoven, a mesés kincs nyomában Beethoven's Treasure Tail The Real Fritz Bruchschnauser The Editor Dr. Casini 2015 Coconut Hero Mr. Morrow terapeuta A tiltott szoba The Forbidden Room Yugh gróf / inas / halott apa / őr / gyógyszerész 2017 Kicsinyítés Downsizing Joris Konrad Ujréti László Büntető ököl Brawl in Cell Block 99 nyugodt férfi Végh Péter2018 Amerikai állatok American Animals Mr. Van Der Hoek Nyugi, gyalog nem jut messzire Don't Worry, He Won't Get Far on Foot George Mertz Tibor Az én lányom Daughter of Mine Bruno Puppet Master: The Littlest Reich André Toulon Kegyetlen zsaruk Dragged Across Concrete Friedrich Varga T. József The Mountain Frederick 2019 Iron Sky: The Coming Race Wolfgang Kortzfleisch Bacurau Michael A festett madár The Painted Bird Miller 2020 Last Moment of Clarity Ivan2021 The Blazing World Lained Swan Song Pat Pitsenbarger2022 Gyorstalpaló szerelemből A E I O U: A Quick Alphabet of Love Michel My Neighbor Adolf Mr. Herzog

Televízió

Videójátékok Command & Conquer: Red Alert 2 – Yuri (2000) Command & Conquer: Yuri’s Revenge – Yuri (2001) Call of Duty: WWII – Dr Peter Glucksbringer Straub szinkronhangja (2017)

Jegyzetek

Források Az Epidemic című filmbeli szerepe és Lars von Trier DVD kommentárja Guilbert, Georges-Claude (2002). Madonna as Postmodern Myth. Jefferson: McFarland & Co. p. 69. .

További információk

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Német színészek Kategória:Kölniek Kategória:Nevet változtatott német személyek Kategória:LMBT színészek