Takács Tibor (1949-ig T. István) (Szeged, 1927. július 29. – 2014. március 16.) Táncsics Mihály-díjas magyar író, költő, újságíró, rádiós szerkesztő.
Életpályája Iskoláit Szegeden járta ki. 1949 óta a Szegedi Hírlapnál újságíró, majd a Magyar Rádió szerkesztője lett. 1954–1958 között szabadfoglalkozású volt. 1958–1982 között a MEDOSZ Földművelő című lapjának főszerkesztő helyettese volt. 1982-ben nyugdíjba vonult.A Kortárs magyar írók című mű több hibát tartalmaz az író, költő műveit illetően, amire a megjelenésekor levélben hívta fel a szerkesztő figyelmét. Az itt szereplő műveket személyesen ellenőrizte és javítottuk, innen az eltérés a forrás adataitól.
Művei A mindenség balladái (versek, 1946) Szabad hazában (versek, 1950) Szöktetés Budáról (ifjúsági regény, 1959) Móra igazgató úr. Kotormány János emlékei Móra Ferencről (életrajzi regény, 1961) A kaftános fejedelem (történelmi regény, 1965) Thököly ifjúsága (történelmi regény, 1966) Az ezüstkard (történelmi regény, 1968) Dervistánc (történelmi regény, 1970) Klapka katonái (történelmi regény, 1972) Erdély köpönyegében (Mikes Kelemen életrajzi regénye, 1974) Apám, a vöröskatona (regény, 1979) Csalánruha (történelmi regény, 1981) Halló, Tartsay lakás? (regény, 1985) Aranytányér (önéletírás, 1985) A királynő katonája (történelmi regény, 1986) Sziklatörés (regény, 1987) Ördögkút (regény, 1988) Széchy Mária, a fekete rózsa (életrajzi regény, 1989) Tatárcsillag (történelmi regény, 1990) Ketten az Isten tenyerén (regény, 1990, 2008) Aranypávák az asszonyok (regény Balassi Bálintról, 1994) Farkasparancs (regény, 1994) Hat asszony meg a hetedik (regény, 1995) Örök csónak. Válogatott versek 1956–1996 (1997) Csillagokkal takaróztam (versek, 1998) 101 szonett. Ami megment az elmúlástól (szonettek, 1999) Szerelmesek tükör előtt. Casanova Budán (regény, 1999) Felvidéki várak (regényes útirajz, 1999) Éveim ághegyén (versek, 2000) Szülővárosom szép Szeged. Vallomás a városról (2000) Aranyhíd a nagyvilágba (versek 1955–2000) (2001) Császármadár (történelmi regény, 2001) Napjaim koronája (versek, 2001) Örvények szigetén (versek, 2002) Kígyó a koronán (történelmi regény, 2002) Isten molnára (versek, 2003) Költő a vérpadon (történelmi regény, 2003) Halálvágta (történelmi regény, 2003) Kócos kutyaságai avagy volt egyszer egy pulim (regény, 2003) Otthonom anyanyelvem (versek, 2003, 2005) Királyhattyú (történelmi regény, 2003) Magyar csillag Palermo egén (történelmi regény, 2004) Író a mikrofon előtt (tárcák, 2004) Kétfelé folynak a vizek (történelmi regény Bethlen Gáborról, 2004) Kék tükör – Az utazás csodájáról (2004) Várak, városok varázsa (2006) A sors kiválasztottja (történelmi regény, 2006) Balkáni barangolás (2007) Tiszai mesék (2007) Öt tenger kék vizén (2008) Aphrodité bikiniben és Kiűzetés a paradicsomból (két regény, 2008) Nem félek a haláltól (történelmi regény, 2008) Mire meghal a nyár (2009) Huszárok a hadak útján, 2009 A múzsa ölelésében (versek, 2010) Szerelmek labirintusában (regény, 2011) Huszár Sándor bujdosásai (napló, 2011) Aranykereszt a félhold felett (történelmi regény 1456-ról, 2012) Unokáimról írtam – Néha magamról is (napló, 2013) Macskatangó, 2002–2013; Hungarovox, Budapest, 2013
Díjai, elismerései A Munka Érdemrend bronz fokozata (1973) A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1982) A Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség nívódíja (1983, 1993, 1995) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1997) Táncsics Mihály-díj (2005) Nagy Lajos-díj (1997)
Jegyzetek
Források
https://web.archive.org/web/20080104010141/http://www.datanet.hu/ndp/1999_03.htm Alkotói adatlapja Moly.hu
További információk https://web.archive.org/web/20111122125721/http://festomuvesz.hu/muveszetbaratok/majusjunius/cserilajos.pdf Kortárs magyar írók Takács Tibor író Emlékhonlapja
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Táncsics Mihály-díjasok Kategória:Nagy Lajos-díjasok Kategória:Szegediek